|
|
|
|
|
E-book: Romániai jó gyakorlatok
(Megvalósíthatósági tanulmány)
|
Készült
az Asoțiatia IT Carei
megbízásából Kelt
Nagykárolyban, 2012. május 29-án |
|
TeTT Consult
www.tettconsult.eu |
A megvalósíthatósági tanulmány a Civilcity: Fenntartható modell a civil társadalom bevonására a helyi hatóságok döntéshozatali folyamataiba c. projekt keretében készült.
A CivilCity projekt a Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 keretében valósul meg (www.huro-cbc.eu), az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap valamint a Magyar Köztársaság és Románia társfinanszírozásával. A program célja közelebb hozni egymáshoz a határmenti térségben élő embereket, közösségeket és gazdasági szereplőket az együttműködésbe bevont térség közös fejlesztésének elősegítése érdekében, a határmenti térség alapvető erősségeire építve.
Vezető Partner: Asociația Infotour Carei
Projekt Partner: Kisebbségekért - Pro Minoritate Alapítvány
Projekt teljes költségvetése: 49.400 Euro
ERFA támogatás: 40.571,35 Euro
A jelen tanulmány nem feltétlenül tükrözi az Európai Unió hivatalos álláspontját.
I.
rész: Szociális városfejlesztési modellek
Pápay Boróka: Egy romániai
szociális szövetkezet: hajléktalanfoglalkoztató
központ Nagyváradon
Pápay Boróka: Adományosztás
társadalmi hozadékai Micskén
Márton Noémi: A magyardécsei
szórványkollégium..
II.
rész: Önkormányzat és civilek a helyi
turizmus-fejlesztésben
Kismihály Anita: Kalotaszentkirály-Zentelke
fejlesztésének sikertörténete
Kismihály Anita: A válság
hatása a Kalotaszentkirály-zentelkei vendégfogadói
hálózatban
Nemes Orsolya: A Bözödi tó
újrateremtése
Márton Noémi: A magyardécsei
gazdakör és cseresznyefesztivál
Szőcs A. Levente: Önkormányzati
és civil együttműködés
Sepsiszentgyörgyön
Bodó Izabella: Településfejlesztés
és üzemeltetés közösségi
összefogásban Mezőpaniton.
Borsos Emőke: A közösek
narratívái. A közbirtok Romániában
Vezetői
összefoglaló
Jelen esettanulmányok célja a közösségi összefogásra építő városfejlesztési jó gyakorlatok bemutatása. Romániából összesen 11 tanulmányt gyűjtöttünk össze, ezek közül az egyiket (amely az integrált városfejlesztéssel foglalkozik, az IT Carei Egyesület elnöke, Szabó Melánia tollából) annyira elütőnek tartottuk a többitől, hogy nem válogattuk be a jelen gyűjteménybe. A 10 esettanulmány három nagy témakörbe sorolható: népjóléti (vulgo: szociális), turisztikai, és komplex együttműködési modellek.
Az esettanulmányok gyűjtése során mind Magyarországon, mind Romániában fontos szempontunk volt, hogy valós, azaz megvalósult kezdeményezést dolgozzanak fel. Célunk az volt, hogy látva ezeket a jó példákat önkormányzati képviselők, civil szervezetek kész megoldásokat kapjanak arra, miként lehet a saját lakókörnyezetüket kis anyagi ráfordítással, a helyben élő emberek bevonásával jobbá tenni.
Az első témakör a Szociális városfejlesztési modellek. Ebben a témában három tanulmányt gyűjtöttünk össze. A tanulmányok érintik egy ember életútjának legfontosabb kérdéseit, ahol önkormányzati szerepvállalásra lehet szükség: lakhatás, oktatás és segélyezés.
Az első tanulmány a Hajléktalan-ellátás szociális szövetkezetben való foglalkoztatásának egy komplex példáját dolgozza fel, Nagyváradon. A kezdeményezés lényege, hogy a hajléktalan (s nem mellékesen: tartósan munkanélküli) emberek számára egyszerre biztosít szállást és munkalehetőséget. Az önkormányzat részéről kis anyagi ráfordítást igényel a megvalósítás a kezdetekben, mert a létrejött szervezet árbevételéből önfenntartóan működik. Abban különbözik ez a forma a szokásos vállalkozási formáktól, hogy az egyházi alapítású civil szervezet a szálláson és a munkán kívül az emberek sokoldalú rehabilitációjára törekednek, és egyfajta öntudatot adnak nekik, amivel sikerül kilépniük a hajléktalan-lét kilátástalanságán. Az esettanumányt Pápay Boróka, nagyváradi szociológus írta.
A külföldi segélyezés szerepe elsősorban az 1990-es évek első felében volt jelentős Romániában. Második esettanulmányunk egy Bihar megyei falu esete alapján írta le, hogy a kezdeti fellángolásból, adakozói kedvből lehet-e ténylegesen előremutató együttműködés. A leírt példában az adatokozás fogadására és igazságos szétosztására a településen egy olyan civil szerveződés alakult ki, amely a segélyek elfogytával is jelentős szerepet játszik a helyi közösség életében.
A fejezet harmadik tanulmánya a csökkenő gyereklétszámmal küzdő mezőségi iskolák közös problémájával, az iskola-bezárás fenyegető rémével való szembenézést tárgyalja. Az idősödő Közép-Erdélyi falvakban az iskola megtartása sok település számára létkérdés: ahol van iskola, ott megmarad az értelmiség, a pedagógusok, a falu vezető ereje. Az esettanulmányban leírt iskola esetében a településen élők egy komplex, oktatási és szociális programot vezettek be, amikor bentlakásos általános iskola létrehozásával tették lehetővé, hogy távolabbi falvakból is behozhassák a szülők a gyermekeiket. A szülőknek a bentlakásos iskola (amely teljes ellátást biztosít), sokszor nagyon jelentős anyagi könnyebbséget jelent, miközben a szociális alapon érkező gyermekek hozzájárulnak a szóban forgó iskola gyermeklétszámának megtartásához, és az adott település térségi központi helyzetének stabilizálásához.
Következő fejezetünk a turizmusfejlesztés helyi lehetőségeit tárgyalja, ezen belül is arra keresi a választ: mit tehetnek az ott élők? Mit az Önkormányzat? És mit a helyi civil szervezetek, annak érdekében, hogy növekedjék a helyi idegenforgalom, és ennek folytán a helyi bevétel, erősödjék a helyi közösség.
A falusi turizmus az egyik új csodaszer volt a 2000-es években, amelytől sok fejlesztés-ipari szakember remélte (vagy legalábbis ezt állította), hogy érdemben kisebbíteni tudja a falvak és városok közti szakadékot. Gyűjteményünk rendhagyó módon két olyan esettanulmánnyal kezdődik, amely ugyannak az éremnek két oldalát mutatja be, a Kalotaszentkirályi panziók sikerét (hiszen összességében egy sikertörténetről van szó), és az adaptálhatónak tartott példa ároldalait, kudarcait. Best and worst practices, szakszóval, ugyanazon eset kapcsán, és ugyanattól a szerzőtől. A két leírás egyszerre segít lelkesedni és kijózanodni: mit remélhetünk, illetve reálisan mit várhatunk, és milyen veszélyekre kell felkészülnünk a falusi turizmus fejlesztése kapcsán, történjék ez bárhol Romániában.
Az írás hitelességét növeli, hogy a szerző maga is Kalotaszentkirályi, és nem csak szociológus, de „másodállásban”, a családi kapcsolatháló révén, a panziózásban is érintett.
Hasonló, de mégis más: a duzzasztógát által elárasztott Bözödújfalu, a tóból kiálló templomtornyával a Ceaucescu-féle térségrendezés szimbólumává vált. A tó turisztikai célú hasznosítása elsősorban a környező (megmaradt) falvak lakosainak érdeke, és ebből a célból valóban példaértékű összefogást valósítottak meg az ott maradottak és az elárasztott faluból elszármazottak. Az eset, ha modellértékűnek nem is tekinthető, de vannak másutt is alkalmazható elemei.
A negyedik, egyben utolsó tanulmány a falusi hagyományőrző fesztiválok esetében mutat rá arra, hogy minden ilyen esemény elsősorban akkor lehet sikeres, ha a kezdeményezés valóban alulról jön, sok résztvevő vesz részt a szervezésben. A fentről, alkalmasint az önkormányzattól jövő kezdeményezéseknek hamar vége szakad, ha elfogy a támogatás, vagy leváltják az egy ügyes polgármestert. Ahol azonban a kezdeményezőkészség valóban alulról jön, ott akkor is megmarad, ha melléáll a polgármesteri hivatal vagy ha nem, ha van pályázati forrás, ha nincs.
Az utolsó fejezetben olyan esettanulmányokat mutatunk be, amelyeknek hatása messzebb mutat egy-egy konkrét ágazat (szociális ügyek, turizmus) területén. A sepsiszentgyörgyi önkormányzat és a helyi civil szervezetek együttműködése például egy olyan átfogó stratégia része, amelynek keretében az önkormányzat tudatosan igyekszik megválni a számára terhet jelentő különböző feladatoktól (kulturális, oktatási, egészségügyi, közterület-fenntartási és más területeken), és azokat civil szervezetek kezébe adni, amihez az önkrományzat csak rész-támogatást nyújt. A sepsiszentgyörgyi önkormányzati és civil együttműködésről szóló tanulmány kifejti, hogy a különböző civil szervezetekkel milyen együttműködési formákat tud kialakítani az Önkormányzat. Az együttműködés mind a két fél érdeke, hiszen céljaik legtöbbje közös. A tanulmányt Szőcs A. Levente, a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem doktorandusza írta.
A következő tanulmány az alulról szerveződő közösségi összefogás számos példáját sorakoztatja fel egy Maros megyei falu példája kapcsán, a járdaépítéstől a szemétszállításon át a játszótér-létesítésig.
Az utolsó tanulmány a sajátos erdélyi és moldvai társadalmi képződményről, a közbirtokosságról szól. Az erdők közös használatára ugyan más földrajzi régiókban, például Bulgáriában is vannak példák, ám ez az erős gazdasági intézmény, a maga évszázados hagyományaival, demokratikus intézményrendszerével és hatékony ügyintézésével mégiscsak egy olyan romániai sajátosság, amely (alaposabb vizsgálatot után) valószínűleg adaptálható modell lehet akár a Nyugat-Európai országok számára is.
Összességében megállapítható, hogy az esettanulmányok nagyon különböző modelleket mutatnak be, de mindegyikben találhatók közös vonások. Minden esetben arra alapoznak, hogy a helyi közösség megerősítése hosszú távú előnyökkel jár. Az önkormányzatok sok esetben forráshiánnyal küzdenek, egyes esetekben pedig nincs információjuk arról, hogy a helyieknek pontosan mik az igényei és elvárásai. Az esettanulmányok azt mutatják be jó példákon keresztül, hogy mik azok az intézményi és szervezési hátterek, amelyek segítségével hatékonyan hasznosíthatók a civilekben (tehát a helyi lakosokban) rejlő energiák. A modellek kitérnek az élet legfontosabb területeire: étkezés, lakhatás, oktatás, munkaerőpiac, lakókörnyezet és szabadidő eltöltése. Ezek mind olyan területek, ahol az önkormányzat képes fellépni központi szervezőként, vagy segítség nyújtóként, de egyedül nincs kapacitása a közös célok megvalósítására.
Az összegyűjtött esettanulmányok útmutatók az önkormányzati döntéshozók vagy a civil kezdeményezők számára elképzeléseik megvalósításához. A már megvalósult esetekből származó tapasztalatok alapján könnyebben lehet implementálni a modelleket, és könnyebben lehet azokat a helyi igényeknek megfelelően átformálni.
I.
rész: Szociális városfejlesztési modellek
Pápay
Boróka: Egy romániai szociális szövetkezet:
hajléktalanfoglalkoztató központ Nagyváradon
Bevezetés
A szociális szövetkezetek olyan gazdasági társaság, melynek fő célja nem a profit, hanem a tagok foglalkoztatásának biztosítása. Megfordítva, a szövetkezetet olyan személyek hozzák létre önkéntesen, akik társadalmi, oktatási, gazdasági, kulturális céljaikat egy jogi személyiséggel rendelkező szervezet segítségével kívánják megvalósítani. (OFA2007).
Jelen esettanulmány egy romániai szociális szövetkezet, a nagyváradi hajléktalanok foglalkoztatását biztosító Ecclesia Mater Alapítvány megalakulását és működését mutatja be. Az Alapítvány és az Önkormányzat proaktív együttműködése minta értékű lehet más romániai települések számára is, ahol a vannak hajléktalanok, és ahol az önkormányzat saját erejéből igyekszik segíteni.
Mi
a szociális szövetkezet, és mikor érdemes
létrehozni?
A szociális szövetkezet egy nonprofit szervezet, amely gazdasági tevékenységet is folytat. Felépítés demokratikusan szerveződik, a nyitott tagság és a változó tőke elvei szerint működik. A szövetkezeti tag szavazatával részt vesz a működést meghatározó döntésekben, a vezető választásban és a végrehajtás ellenőrzésében is. A vezető tisztségeket a tagok töltik be. Gazdasági eredményeiket csak közhasznú céljaik elérésére használhatják fel. A szociális gazdaság olyan szükségletek kielégítésére törekszik, amelyekre a gazdasági szektor más részei alkalmatlanok. A szociális szövetkezetek eszközét jelenthetik a foglalkoztatáspolitika, a környezetvédelmi politika, agrárpolitika és vidékfejlesztés keretei között felmerülő problémák orvoslásának (OFA 2007).
Romániában és Magyarországon is sok karitatív szervezet működik, de ezek többnyire nem végeznek gazdasági tevékenységeket. Ez alól kivétel a Romániában működő Caritas: a CariShop elnevezésű programjuk keretében segélyeket értékesítenek, az így keletkező profitot a Caritas használja fel, az alaptevékenységének finanszírozására.
A hajléktalanok megsegítésére kevés kezdeményezés született Erdélyben, komplex tevékenységet pedig szinte senki sem végez ilyen téren. A legtöbb jótékonysági szervezet tevékenysége a gyermekotthonok és az idősek számára fenntartott központok működtetése és a betegellátás. Romániában a civilszervezetek jellemzően állami szubvenciókból, pályázatokból finanszírozzák működésüket, így kitettek a mindenkori központi kormányzat döntéseinek.
A fent leírt különbözőségek, tevékenységi körök miatt volt szükség Nagyváradon egy hajléktalanok megsegítésével foglalkozó szociális szövetkezet alapítására. Egy olyan szervezet kellett, amely nem kizárólag támogatásból tartja fent magát, hanem a tagjait foglalkoztatja és segít a hajléktalanoknak integrálódni a munkaerőpiacra.
Akkor érdemes tehát egy szociális szövetkezetet létrehozni, ha a megsegítendő célcsoport munkaképes, és a helyi önkormányzat képes és hajlandó támogatni a létrejövő szervezetet.
A
nagyváradi hajléktalansegítő központ
története
Nagyvárad lakossága 200 ezer fő körüli. A városban 1989 előtt ismeretlen fogalom volt a hajléktalanság, utána azonban gyorsan megjelent ez a súlyos társadalmi probléma.
Gál Kinga, a Sulyok István Református Főiskola hallgatója 1995-ben elhatározta, hogy a szakdolgozatát a nagyváradi hajléktalanokról írja. Egyetemi kollégáival, köztük Ferenczi Istvánnal éjjelente kimentek a városszéli negyedekbe megfigyelni a hajléktalanokat. Az egy hónapos megfigyelés alatt mintegy 150 hajléktalannal találkoztak. Ugyanezen kutatás nyomán rá egy évre Ferenczi István 1997-ben rehabilitációs programot írt, szintén államvizsga dolgozat céljából. Ezen emberek a probléma súlyosságát látván elhatározták, hogy egy hajléktalanfoglalkoztató központot hoznak létre Nagyváradon.
1996-ban elkezdődött a PHARE-program keretében a pályázati folyamat, amelyben egy hajléktalan szállóra pályáztak. Az alapítványi háttér az Ecclesia Mater Alapítvány volt, ami 1993-ban jött létre 9 magánember kezdeményezésére, akik neve többnyire az akkori főiskolához köthető. Alapító tagjai között olyan személyek vannak, akik ma is alakítói a nagyváradi közéletnek. Kezdeti tevékenységük adománygyűjtésben és adomány szétosztásban merült ki. A pályázat meglévő épületek felújítására és berendezésére szólt.
A pályázat feltétele az volt, hogy az önkormányzat is partner legyen a tervezett központ építésében és működtetésében. A pályázat megírásának időszaka helyhatósági választások előttre esett. Mind a hatalmon lévő párt képviselői, mind az ellenzékben lévő képviselők aláírták a pályázat feltételeit. Ugyanakkor ezen felül szerződésben ígéretet tettek arra, hogy az önkormányzat akkora összeggel hozzá fog járulni a projekthez, amennyit az alapítvány a pályázaton nyer. Ez a szerződés bekerült a pályázatba is.
Az önkormányzat egy elhagyatott épületet vett birtokba és ennek felújítása került a pályázatba. Ferenczi István ellátogatott az épülethez, melyet 11 család lakott önkényesen, iratok nélkül. A lakók beperelték az alapítványt, azonban mivel néhányan közülük bűntetett előéletűek voltak, és e mellett önkényes lakásfoglalók, elvesztették a pert.
Az építkezés megkezdésével kiderült, hogy alkalmatlan az épület a felújításra, mivel az aláásást nem bírták a régi, átázott falak. Ferenczi István Bukarestbe utazott, hogy kérje a pályázat módosítását, hogy engedélyezzék új épület építését. Politikai lobbi eredményeként mindössze két nap alatt átfutott a kérelem, és miniszteri rendelet jött ki a változtatás jóváhagyására.
A választások után az az előtti ellenzék került hatalomra. Az új polgármester nem írta alá az építkezési engedélyt. Az alapítvány vezetősége úgy döntött, nem várnak tovább, neki fognak az építkezésre, saját felelősségükre. A pályázati pénzből sikerült 1998-ban befejezni az épületet.
2000-ben volt ismét helyhatósági választás, amikor ismét hatalomváltás történt. Az új polgármesterrel és a képviselőtestülettel folytatott tárgyalások során az önkormányzat támogatta a kezdeményezést. Az önkormányzat közbeszerzési eljárás keretében kiírta a pályázatot az épület befejezésére. Pénzhiány miatt az épületet ugyan szerkezetileg befejezték, de felszerelését csak egy másik pályázat biztosította forrásokból tudták megoldani.
Hosszas politikai csatározások után 2002 januárjában megnyitotta kapuit a nagyváradi hajléktalan szálló.
Az
Ecclesia Mater Alapítvány működése
Az Ecclesia Mater Alapítvány ma a nagyváradi önkormányzattal közösen működtet egy hajléktalanokkal foglalkozó, őket segítő központot. A szálló része 60-70 személy befogadására alkalmas. Található benne egy melegkonyha, amely napi egy meleg ebédet biztosít. A központban három szakember dolgozik, és mellettük portások, takarítók. Ami számunkra különösen fontos, az a szociális foglalkoztató tevékenység.
A központ keretein belül a hajléktalanok munkára nevelése folyamatos programként zajlik, munkaterápiás műhelyek segítségével. Ennek a célja az, hogy visszaszoktassák a már sok esetben évek óta nem dolgozókat a munkára. Évente mintegy húsz embert tudnak így visszaintegrálni a munkaerőpiacra. Egy személy egy hónaptól másfél évig terjedő időszakot tölt el a központban, és dolgozik ott. Ennek az az előnye, hogy a munkáltatók könnyebben felveszik azokat, akik dolgoztak korábban, így kiküszöbölik a problémát, hogy rég nincs munkaviszonyuk. Az alapítvány igazolást is ad a foglalkoztatottaknak arról, hogy dolgoztak. A szakemberek veszik fel a kapcsolatot vállalkozókkal, és keresnek állást a programot sikeresen végzőknek.
A munkaterápia kézműves műhelyekben zajlik. A tevékenységek igen változatosak, vannak általánosak és folyamatosak ezek között, illetve olyanok is, amelyeket a foglalkoztatott tehetségének függvényében alakítanak ki. Megemlíthető tevékenységként a falidíszek készítése kizárólag organikus anyagokból (pl. kukorica, bab, mandula, tök-, napraforgó- és akáciamag). Faház illetve helyspecifikus templom maketteket is készítenek különböző méretben és formában, a repertoárjuk nagyon széles. Ezeket az alapítvány segít értékesíteni, elsősorban hobby- és ajándékboltoknak adják el. E mellett bevételi forrást biztosít még az alapítványnak, hogy rendelkeznek egy pille-palack préselő géppel, és a helyi ismerős vállalkozók a pillepalackjaikat összegyűjtik számukra, majd értékesítik őket. Jelenleg megjelenik a festés és a kőfaragás is, mint foglalkoztatottak tehetségéhez igazított tevékenység. Ezekhez az eszközöket az alapítvány vásárolja meg. Ezek összege lehet jelentéktelen mértékű, de volt rá példa, hogy egy specifikus tevékenység eszközberuházása 1200 eurót is meghaladta. A hangsúly a munkára nevelésen van, nem teljesítmény orientált.
Az önkormányzat és az alapítvány fele-fele részben birtokolják az ingatlant. A tevékenységek megszervezését, a konyha működtetését, karbantartási munkákat az alapítvány végzi, az önkormányzat adja ki a fizetéseket és fizeti a közköltséget. Az ingatlan 50 évig az alapítvány kezelésében van.
Az Alapítvány költsége tehát minden, ami nem a szűk értelemben vett működéshez kapcsolódik: az épület karbantartása, a munkaterápiás foglalkozások költségei, stb. Ezt három forrásból képes fedezni: termékek értékesítése utáni árbevételből, adományokból és pályázati forrásokból. Ezek alapján az alapítvány kevés önkormányzati pénzre szorul, tehát gyakorlatilag képes az önellátó működésre.
A
hajléktalanfoglalkoztató központban fennállása
óta mintegy nyolcszáz ember fordult meg. Egy nyári
időszakban száz-százötven személy is
jelentkezhet a szállón, amiből körülbelül
harmincötnek keresnek és találnak munkát. A
téli időszak nehezebb helyzetet teremt, ilyenkor hosszabb ideig
laknak bent az emberek, tehát akkor vannak olyanok, akiket el kell
utasítaniuk.
A
nagyváradi hajléktalan-szálló, mint
adaptálható önkormányzati modell
A térségben nagyon kevéssé jellemző civilek és önkormányzat formális együttműködése. Jelen esetben a civilek olyan társadalmi funkciókat látnak el, melyre az önkormányzatnak nem lenne kapacitása, ugyanakkor az önkormányzatnak óhatatlanul érdeke ezen leszakadó társadalmi csoport felzárkóztatása. Ebben a formában ennek költsége lényegesen alacsonyabb, mintha a városvezetés önerőből kellett volna megoldja a hajléktalan kérdést, hisz a valós költségek csak egy hányadát fizetik ki, a többi forrást az alapítvány szerzi meg. Az önkormányzat a három alkalmazott, a három takarítónő és az örző-védő cég részére 2.000 eurónál is több pénzt fizet, erre jön rá a közköltség, ami szintén néhány száz euró körül mozog. Összességében nagyjából 6.000 euróig terjedhetnek a kiadások. Az alapítvány egyéb forrásai pedig néhol ennél még több pénzt is kitesznek, hiszen rendszeresen írnak ki EU-s pályázatokat, és segélyeket is kapnak. Az önkormányzat tehát jelentős összeget takarít meg ezen gyakorlattal. További érv az együttműködés mellett pedig a civilek szakértelme, akiknek immár sok éves tapasztalatuk van ezen területen, ami a hajléktalanok ellátását és a forrás bevonzást illeti. Ennek az egyik oka, hogy több nyugati karitatív tevékenységű szervezettel is kapcsolatban állnak. Évente több tucat hajléktalan talál munkát az alapítvány segítségével, így ezen munka rehabilitációs programok jóval hatékonyabbak, mintha pusztán az önkormányzat végezné őket, civilek segítsége nélkül.
Összefoglalás
A szociális szövetkezetet olyan személyek hozzák létre önkéntesen, akik társadalmi, oktatási, gazdasági, kulturális céljaikat egy jogi személyiséggel rendelkező szervezet segítségével kívánják megvalósítani. Ilyen az Ecclesia Mater alapítvány, amely a nagyváradi önkormányzattal közösen működtet egy hajléktalanokat foglalkoztató központot. A központ civil kezdeményezésre létesült, az önkormányzat viszonya a projekthez a politikai érdekek és hatalomváltások mentén időben változott. Jelenleg a hajléktalan foglalkoztató közköltségeit és az alkalmazottak fizetését az önkormányzat állja, a foglalkoztató műhelyek és egyéb jellegű fejlesztések költségét az alapítvány teremti elő pályázati pénzekből, adományokból, és egyéb jellegű gazdasági tevékenységből, mint kézműves termékek értékesítése. A központban fennállása óta több száz ember fordult meg, jellemzően maximum néhány hónap alatt találnak nekik munkát a szakemberek. Az önkormányzat számára eme jelentős társadalmi probléma orvoslása viszonylag alacsony költség és magas haszon mellett valósul meg. Ehhez elsősorban az alapítványban dolgozók szakértelme és innovatív megoldásai kellenek.
Források
Caritas 2006: Otthoni épolás és szociális gondozás,
Gyulafehérvár: Caritas. Letöltés időpontja 2012.
június 12.
http://www.caritas-ab.ro/index_main.php?lang=hu#
OFA 2007: Szövetkezz/2007. Szociális szövetkezetek létrehozása és működtetése. Budapest: OFA. Letöltés időpontja: 2012. május 1. http://www.ofa.hu/index.php?WG_NODE=WebPalyazatok&WG_OID=PALf70b99062f6216bf9
Szociális
gazdaság 2012?: Működő szociális
szövetkezetek, Budapest: OFA. Letöltés időpontja 2012.
június 12.
http://www.szocialisgazdasag.hu/
Pápay
Boróka: Adományosztás
társadalmi hozadékai Micskén
Bevezetés
Az esettanulmány helyszíne Micske (Misca), Bihar megyei, többségben magyarok által lakott település. A felhozott példa maga a rendszerváltás utáni nyugati segélyelosztásról szól, melynek apropója a közösségi önszerveződés és az ennek okán való különböző fejlesztések eszközölése.
A község központja, ahova Micske tartozik, a Vámoslázon (Chislaz) található. Vámosláz önkormányzatában 13 tanácsos van, közülük öten micskeiek. A Tanácsban a községben elő két nemzetiség körülbelül fele arányban van jelen.
Ma a lakosság mintegy ezer fő, azonban a falu gazdasági és kulturális szempontból is meghatározó a térségben, korábban városi rangot is viselt. A faluban cipőgyár működik és mellette számos más vállalkozás kínál munkalehetőséget a lakóknak. Országos néptánctalálkozók, iskolai tantárgyversenyek is zajlanak Micskén.
A rendszerváltás után, amikor a Nyugat-európai országok lakói segélyezési akciói beindultak a posztkommunista országokban, Micskére két forrásból is érkeztek adományok. Az egyik egy holland alapítvány volt, akik a helyi római katolikus egyházzal vették fel a kapcsolatot. Nekik köszönhető a ma is működő, környékbeli szegény gyerekek számára épült bentlakásos iskola. A segélyezők egy farmot létesítettek, nagyrészt ennek bevételeiből tartják fenn az iskolát, de kapnak külföldi segélyt és a község önkormányzata is támogatja a működést. A másik forrás a rendszerváltás utánFranciaországból érkezett. Jelen írás témája a franciaországi segély elosztására kialakult helyi intézményrendszer, amely azóta is fennmaradt, és megváltozott funkcióban, de azóta is segíti a helyi közösség érdek-érvényesítését.
A
kezdetek: francia segélyek az 1990-es években
Postai címet cseréltek, de személyesen is látogatták a falut a következő időszakban a franciák. Kosztandi Mihály szinte napi kapcsolatban állt velük az első találkozás után, hiszen feleségével együtt beszélnek franciául. Augusztusban két nagy kamionnyi segélyt hoznak a lakóknak. Ismét igéretet tettek, hogy következő év Februárjában visszalátogatnak a faluba. A francia csoport fogadása és a csomagok elosztása rengeteg szervezést és munkát igényelt. A plébánián sem lehetett a vendégeket tovább fogadni, az orvosi rendelőben látják vendégül ez úttal a csoportot. A micskeiek ekkor döntöttek úgy, hogy ők is alapítványt hoznak létre. Kosztandi Mihály Franciaországba látogat, 1991 augusztusában érkezett vissza fogadóival ismét, több kamionnyi adománnyal. 1992 Februárjára vált világossá a micskeiek számára a tény, hogy ebben a formában képtelenek megszervezni a külföldiek fogadását és az adományosztást.
Az 1992. februári látogatás előtt felállítottak egy harminc tagú bizottságot a faluban. Ennek alapját ún. utcafelelősök képezik, de részt vettek az akcióban mindazok az emberek is a faluban, akik tanácsosi minőségben tevékenykednek, vagy valamilyen formában beleszólásuk van a falu dolgaiba(például iskolaigazgató, tanárok stb.). Később, körülbelül rá két évre, ez a harmincak bizottsága is jogi formát öltött. Olyan feladatok megszervezése és ellátása hárult a bizottságra, mint a franciákkal való kapcsolattartás, a községi önkormányzatnál a fogadólevél beszerzése, az adományba kapott gyógyszerek szétosztásának bukaresti engedélyeztetése, a kamionok bérlése, kipakolása, az adományok leltárazása és szétosztásuknak megszervezése. Továbbá olyan vendéglátással kapcsolatos feladatok is voltak, mint a disznóvágás, főzés, tűz őrzése, fűtés, edények és hűtő szerzése stb. Ezek ellátásában rengeteg ember a faluból bekapcsolódott. Négy asszony például egészségügyi vizsgát is tett, hogy főzhessen.
1992 februárjában az adományosztást a kultúrházban szervezték meg, ahol asztalokat pakoltak tele ruhaneművel, játékokkal. A faluban minden család egy-két vagy három „kupont” kapott annak függvényében, hogy hány főt számlál a háztartás. Ezeken a kuponokon időpontok voltak, amikor a család mehetett és válogathatott az adományok közül. Annak függvényében, hogy milyen összetételű volt a család és milyen korú illetve nemű gyerekek voltak, az adományokat csoportosították, és más-más családok, más-más adomány kupacokból válogathattak, így nem volt dulakodás.
Segélyosztásból
– önsegélyezés
Az említett vendégfogadásnak jelentős költségvonzata is volt, ezért 1992-ben a segélyezés szervezői már bevezették azt a lehetőséget, hogy a megadományozott családok jelképes összeget juttatthattak a harminc tagú bizottságnak, attól függően, hogy hány kiló adományt vittek haza. Az adományok kilónkénti ára jelképes összeg volt, mintegy egy-kétszáz forintnak megfelelő, ennek juttatása pedig nem volt kötelező jellegű. A harminctagú bizottság rendszerint félretette a fél év múlva esedékes látogatás költségeire a szükséges pénzt, azonban ebből az összegből még maradt is. Ezt a pénzt a micskei alapítvány számlájára tették és később különböző fejlesztéseket eszközöltek belőle.
Ebből
a saját bizottsági pénzből öntöttek
Az adományokból élelmiszeren és ruhán kívül számos más dolgot is beszereztek. Felszereltek egy fogorvosi rendelőt a faluban, amit később a fogorvosnak adományoztak, hogy legyen a faluban rendelő. Margitára, a közeli kisvárosba a kórházba ágyakat vittek. Az iskolában és az óvodában ablakokat cseréltek, játékokat hoztak. A falu minden lakója kapott pokrócot, de kaptak igény szerint ingyen gyógyszereket, járókát, mankókat. Volt egy vetőmag akció is, amikor a gazdáknak magvakat hoztak a franciák.
A francia alapítvánnyal a megállapodás község szintű volt, a befogadó levelet is az önkormányzat írta alá. A micskeiek ezért úgy gondolták, hogy a vámosláziaknak is illene juttatni a segélyből. Megbeszélték francia partnereikkel, hogy szereznek egy másik francia csapatot, akik Vámoslázt támogatják majd. Az első akció teljes kudarcba fulladt, a falu nem tudta megszervezni a segély osztást, rendbontás kerekedett belőle. Egy adományokat szállító kamiont is feltörtek. A franciák nem szívesen maradtak a faluban, néhányan éjszaka átmentek Micskére aludni. A következő alkalommal az osztás megszervezésére a vámosláziak a micskeieket kérték fel. A falu lekövezésével Vámoslázon is próbálkoztak, azonban a lakosok nem hordták szét a követ, az még évekig a falu elején volt.
A harminctagú bizottság évekig meghatározó testülete volt a falunak. A döntések nagyrészének meghozásában és kivitelezésében részt vettek, a falu lakóinak mozgósításával. Az a közös szervezési tapasztalat, amely a franciák vendégfogadásával és adományosztással alakult ki, a továbbiakban olyan társadalmi tőkét termelt, mely más javakhoz is hozzájuttatta a lakókat.
A
falu 1996-ban kapott román állami pénzt arra, hogy
Micske és a francia testvérfalu kapcsolata a mai napig tart. Két francia micskei feleséget választott magának. Egy pár Nagyváradról fogadott örökbe gyermeket. Az adományosztást is mindig 3-4 napig tartó mulattság követte. A két falu lakosai sokszor voltak együtt kirándulni erdélyi és romániai tájakon is.
Magánszemélyek és családok egész évben megfordulnak a faluban, különböző céllal a mai napig. Kosztandi Mihályéknál nem telik el hónap, hogy ne lássanak vendégül francia családot. Mintegy 15 évig intenzíven hordták az adományokat, mára már ennek az intenzitása alább hagyott. A fent említett bentlakásos iskolának szoktak első sorban adományokat hozni mostanság.
Tanulságok
az Alapítvány és a harminctagú bizottság
működéséről
A harminctagú testület mára egy passzív szervezetté vált, inkább az akkor köttetett emberi kapcsolatok azok, amelyek tovább munkálnak a faluban. Annak a gyakorlata, hogy a falu vezetői kikérik a lakosok véleményét egy-egy döntés meghozatalakor, a mai napig él. Az elmúlt években a faluban nem volt oilyan projekt, amelyhez a falu munkája lett volna szükséges.
A rendszerváltás utáni segélyeket a környező falvak jellemzően felélték és bár néhány helyen megmaradt a testvérkapcsolat, ma is látható eredmény ebből csak kevés esetben származik. A különböző segélyek napjainkban jellemzően a térségben már csupán néhány speciális szociális kérdésekkel foglalkozó központba érkeznek. Ugyanakkor a testvér települési kapcsolatok úgy vélem, a mai napig vonzhatnak be különböző erőforrásokat, az együttműködések jó alapját jelentik. Mindemellett erősítik a közösségi szellemet, a közös szervezés által.
A másik fontos tapasztalat az, hogy egy ellátandó feladat kapcsán létrejött testület az esemény után fennmaradhat és hasznosíthatja kialakult társadalmi tőkéjét és megszerzett tapasztalatait más esetben is. A megalakult szerveződések társadalmi tőkéje pedig könnyebben konvertálható anyagi jellegű erőforrásra. Itt az útkövezésre, vagy a csatornaásásra gondolok. Fontos, hogy ezekből a tevékenységekből a falu elitje is kivegye a részét, legitimálva ezzel a folyamatot és erősítve azt.
Márton
Noémi: A magyardécsei szórványkollégium
Bevezetés
Beszterce-Naszód megyében egyre több mezőségi település magyar nyelven oktató iskoláját fenyegeti a bezárás veszélye. A magyar nyelvű diákok létszáma folyamatosan csökken, így gazdaságilag nem hatékony a kis létszámú osztályok fenntartása.
A Mezőségi Őrzőkör Alapítvány 2004 óta támogatja az erdélyi Mezőség magyar közösségeinek megmaradását, a rendkívül hátrányos helyzetű, falusi térség gyermekeinek sikeres felnőtté válását, az ott még létező néphagyományok megőrzését. Az alapítvány a helyi civil szervezetek magyarországi partnereként, forrásszerzőként igyekszik közös céljaik elérését szolgálni. Az iskolák fenntartásán és a kollégiumok működtetésén túl az Egyesület aktív szerepet vállal a régió kulturális életében.
A
magyardécsei iskola helyzete
Magyardécse környékén
élő emberek többsége román
nemzetiségű. Ebből következik, hogy az
iskoláskorú gyerekek többsége románul tanul, a
magyar nyelvű osztályok létszáma egyre csökken.
A településen I-VIII osztályos általános
iskola működik. „Mivel a
VIII. osztályos iskola állami intézmény és
ha nem sikerül biztosítani az államilag előírt
létszámot, akkor bezárják az iskolát, ennek
következtében valószínű, hogy a legtöbb
gyereket román nyelvű iskolába íratnák”(H.Z).
Miután az iskola a bezárás szélén állt, szükség volt a tanulói létszám emelésére. A helyiek úgy gondolták, hogy csángó földről hoznak olyan nehéz sorsú magyar gyermekeket, akinek nem lehetséges a magyar nyelven történő tanulás a lakhelyükön. Természetesen biztosítottak nekik az oktatás mellett kollégiumi ellátást. Ezzel másokon segítve magukon is segítenek, hiszen elérte a tanulólétszám az iskola fennmaradásához szükséges szintet. Mivel akkor Vicében már gyakorlatban is létezett az elképzelés, a magyardécseiek hozzájuk fordultak tanácsért és segítségért.
A program sikerességéhez szükség volt egy kollégium alapítására. A továbbiakban ezeknek a kollégiumoknak működéséről, missziójáról, fenntartásáról lesz szó (kiemelve a magyardécsei fiókkollégiumot) és arról, hogy milyen az Önkormányzat viszonyulása egy ilyen kezdeményezéshez.
A Bástya
Egyesület megalapítása
A vicei iskola tanári közösségének elhatározásából és Mezőségi Őrzőkör Közhasznú Alapítvány segítségével alakult meg a Bástya Egyesület 2006-ban. Célkitűzése az volt, hogy egy csángó kollégium működtetése által fenntartsa a helyi Dzsida Jenő Általános Iskolát, azaz az iskola működése megfeleljen a jogszabályi kereteknek. A civil szervezet kezdetben a vicei Dsida Jenő Általános Iskola működését alapozta meg több moldvai csángó gyerek behozatalával, majd Magyardécsében is nyitott egy szórványkollégiumot.
A beszélgetések során tárgyalt kérdések: a szórványkollégium kezdeményezése, létrejötte, hasznossága, Önkormányzat viszonyulása.
A helybeliek iskolájuk megmentése érdekében egyesületet hoztak létre, amely kollégiumot létesített nehéz sorsú csángó gyerekeknek. Az iskola állami támogatást nem kap, adományok és pályázati források és önkéntes munka segítségével működik az intézmény. Többször kihangsúlyozták, hogy a rendszert teljes egészében pályázati forrásokból és a Mezőségi Őrzőkör Közhasznú Alapítvány adományaiból tartják fenn.
A Bástya Egyesület a gyerekek teljes ellátását magára vállalta. A szervezet missziója, hogy biztosítsa a magyar nemzetiségű gyerekek saját nyelven trténő oktatását. Első lépésként létrehozott egy kollégiumot, amelyben kezdetben 12 majd 2012-re már 29 szociálisan hátrányos helyzetű csángó és mezőségi gyermek kap elhelyezést.
A vicei kollégium létrehozása példaértékűnek minősült más települések számára is.
„Romániában az oktatási törvény előírja, hogy a kisebbségi oktatás esetében osztályonként 10 tanuló jelenti a minimum létszámot. Ezt a minimumot nem sikerült biztosítani a magyardécsei iskola egyik osztályában, ezért fenn ált a veszélye annak, hogy nem lehet folytatni a tanítást…” – mondta a magyardécsei iskola egyik tanítónője. A kollégium a vicei tantestület összefogásával jött létre.
A
magyardécsei kollégium létrehozása
2010 tavaszán Zoltán Hajnal, a Magyardécsei Általános Iskola igazgatónője azzal a kéréssel kereste meg a Bástya egyesület vezetőségét, hogy segítsenek hozzájárulni a magyardécsei Általános Iskola fennmaradásához. A faluban már régóta tervben volt a pedagógusok körében a bentlakás létrehozásának gondolata, azonban a konkrét elhatározás ekkor született meg. Így jött létre egy bérelt házban a Magyardécsei Bástya Fiókkollégium, amely megalakulásakor kilenc diáknak biztosított szállást: két mezőségi, négy óradnai illetve három moldvai gyereknek. A megvalósítás kihívásnak minősült az önkormányzati együttműködés és a gyerekek toborzása szempontjából. Az Önkormányzat hozzáállása a kezdeményezéshez eleinte közömbös volt, azonban kis idő elteltével toleránsan kezelték a benyújtott kérést. Az Önkormányzat engedélye után a gyerekek toborzása sem jelentett könnyű feladatot, ugyanis szülők nem könnyen engedik gyermekeiket a több mint 400 km-re levő ismeretlen mezőségi faluba. A jó tapasztalatok után ez évről évre egyre könnyebben működik. Az ingyenes bentlakás húsvétkor és karácsonykór történő ingyenes hazaszállítás és magyar nyelven történő oktatás néhány szülőnek meggyőzően hatott és elengedte gyerekét.
Ma már a félárva, szociálisan rendkívül rossz körülményekből érkező gyermekek kollégiumi ellátása mellett környékből bejáró gyermek utazását is támogatja az alapítvány. Ezekben a bentlakásokban a gyermekek a szellemi, lelki támogatás mellett anyagi támogatásban is részesülnek. A kollégium számukra ingyenes ellátást biztosít, segítséget nyújtva a sokgyerekes szülőknek, akik vagy munkanélküliek, vagy nagyon kicsi pénzösszegből gazdálkodhatnak.
A Kollégiumba minden évben egyre több gyerek érkezik. A 2011-2012-es tanévben 12 lakója volt a magyardécsei Bástya Kollégiumnak. Közülük hatan a szintén Beszterce-Naszód megyei Óradnáról érkeztek, ahol nincs magyar oktatás, 5-en a Bákó megyei Forrófalváról, 1 gyermek pedig a mezőségi Szentmátéról. A gyermekek mellé 3 nevelőnőt alkalmaztak. Néhány hónap alatt olyan népszerű lett, hogy egyre több csángó szülő szeretné ideküldeni gyerekét. A bentlakásban mindössze 20 gyereket tudnak elhelyezni.
Az épület, hogy bentlakásként működhessen felújításra és átalakításra szorult, amire a faluközösségnek nem lett volna pénze. A kollégiumot a tanárok összefogásával hetek alatt rendezték be úgy, hogy alkalmassá váljon a gyerekek befogadására. A tanárok és tanítók naponta, felválta jártak be takarítani és a házat rendbe rakni. „mi mostuk ki a függönyöket, szőnyegeket, úgy gondolom ha nem lett volna összetartás akkor ezt nem sikerült volna megvalósítani…”(M.E). A falu lakossága is hozzásegít adományokkal az intézmény működéséhez. A helybeliek hozzáállása példaértékű: mosógépet szereztek, tűzifát hoztak, saját gyermekeik kinőtt, de használható ruháit adományozták a bentlakó gyermekeknek, s rendszeresen támogatják a kollégiumot élelmiszerrel, gyümölccsel, közmunkával.
Együttműködés
a helyi szervezetekkel
Falusi települések esetében közösségépítés vagy fejlesztés az iskolához vagy egyházshoz köthető. Míg Vicében az egyház is közreműködik a kollégium működtetésében, Magyardécsében ennek az ellentétjével találkozunk. Magyardécsében is múltja van az egyház és az iskola vezetősége közötti kulturális együttműködésnek, de a szórványkollégium kezdeményezését nem támogatták.
Az Önkormányzat, ebben az esetben közömbös szerepet vállal. Pénzzel nem segíti a kollégium működését, azonban toleráns a céllal szemben. Mint az interjúkból kiderült a program társadalmi hasznosulása abban rejlik, hogy az intézmény meghatározó módon hozzájárul a helyi iskola fennmaradásához. Ez nem csak az érintett diákoknak érték, hanem az Önkormányzat számára is, hiszen így lényegesen kisebbek az etnikei feszültségek. Ha megmarad az iskola, akkor a kisebbséghez tartozók sem érzik kirekesztettnek magukat a társadalomból, így sokkal pozitívabban állnak hozzá a közügyekhez.
A beszélgetésekből az is kiderült, hogy programot az állam nem támogatja, fenntartása kizárólag pályázati úton valamint támogatók által lehetséges.
A közösségi érdekek nem mindig egyeznek olyan településeken, ahol több nemzetiségű ember él. Magyardécse többségében magyarok lakta település, de a község, amelyhez tartozik többségben román nemzetiségű. Éppen ezért nem egyszerű meggyőzni az Önkormányzatot a magyar iskola fontosságáról, de megfelelő kommunikációval és racionális érvekkel ebben az esetben is eredményt lehetett elérni.
Jelenleg az iskola tanárai azt szeretnék, hogy a bérelt épületből átköltöztessék a Kollégiumot az iskola épületébe. Ez egyrészt kényelmesebb lenne mindenki számára, másrészt költségmegtakarítással is járna. Mivel az iskola önkormányzati intézmény, ezt neki is kell jóváhagynia. Ez a kezdeményezés egyelőre folyamatban van.
Összefoglalás
Egy év alatt civil támogatással és az Önkormányzat toleráns hozzáállásának köszönhetően sikerült létrehozni a Bástya csángó kollégiumot. Ez segített megalapozni a magyardécsei fiókkollégiumot. Ebből látjuk, hogy úgy a vicei, mint a magyardécsei kollégium sikertörténet mindenki szempontjából: a helyi közösségek, iskolák, a bentlakó gyermekek és a Bástya Egyesület szempontjából. Remélik, hogy ez a sikertörténet más hasonló gondokkal és problémákkal küszködő települések számára is példamutató értékkel bír a jövőben.
Nehéz közösségi együttműködésre törekedni, ha az egyházi iskolai és önkormányzati érdekek egymással ütköznek. Az iskola pedagógusai közösen dolgoztak ki egy tervet a kollégiumra, ami a Bástya Kollégium segítsége nélkül nem működne. Az iskola fennmaradásának érdekében szükség volt civil összefogásra és együttműködésre egyaránt, de az Önkormányzat beleegyezése és a helyiek segítsége nélkül nem jöhetett volna létre.
A kollégiumot könnyebb volt létrehozni, mint folyamatosan működtetni – derült ki az interjúk során. A kollégium fenntartása sokban múlik a falun kívülről jövő segítségektől. „Mindig vannak jó szándékú áldozatkész emberek, akik ha tudják, hogy szükség van rájuk, segítenek egy nemes és értelmes cél érdekében. Ha segítünk másokon ők is tudnak segíteni magukon és másokon” (M.A.).
II.
rész: Önkormányzat és civilek a helyi
turizmus-fejlesztésben
Kismihály Anita:
Kalotaszentkirály-Zentelke fejlesztésének
sikertörténete
Bevezetés
Napjainkra Kalotaszentkirály-Zentelke Kalotaszeg turisztikai központjává vált azáltal, hogy a falu lakosainak jelentős része a faluturizmusban kezdett el vállalkozni. A folyamat kialakulásának kezdete az 1990-es évek elejére tehető, amikor a vidéki megtartóerő csökkenése és a jövedelem csökkenése az agrárszektorban olyan társadalmi helyzetet generált, amely kedvezett a falusi turizmus csirájának a kibontakozásához. Ehhez azonban nagyon sok helyspecifikus tényező is kapcsolódott, amely együttesen a faluturizmus virágzását, mint vidékfejlesztési modell kialakulását eredményezte.
Az első fejezetben a külföldön elterjedt falusi, vidéki turizmus értelmezésével, illetve a fogalomhasználat bemutatásával foglalkozom. A második és harmadik fejezetben kifejtem a falusi turizmus kialakulásának folyamatát és annak követekzményeit, különös tekintettel az Önkormányzat szerepére. Az utolsó fejezetben összefoglalom az eset általánosítható, modellszerű elemeit, amelyek példaként szolgálhatnak a még fejlesztés előtt álló településeknek.
A
falusi turizmus fogalmának meghatározása
A nemzetközi irodalomban több elnevezés is olvasható a vidéki környezetben, helyben lakó családok erőforrásaira alapozott turizmus kínálattal kapcsolatban. Ilyenek például: rural-, agri-, agro-, farm-, zöld-, lágyturizmus. A valóság azonban a fenti elnevezésekkel szemben is sokkal változatosabb és sokszínűbb. A turista az, aki betekintést nyer a portugal, olasz vagy angol udvarházak elegáns világába, vagy kipróbálhatja a paraszti munkát az osztrák, német gazdálkodók vendégszerető házaiban. Olaszországban például létezik olyan kínálat, amelyben csak étkezést ajál a gazda, saját termékeiből, ezzel is segítve a mezőgazdasági termékek elterjedését. Hollandiában a farmon létesített kempingek váltak igen népszerűvé.(Kovács, 2000)
A Európai Tanács meghatározása kiemeli a helyi szereplők, a vendéglátók fontosságát, összefogásuk szükségességét és rávilágít a jelenség sokszínűségére, valamint a nem szabályozott jellegére.
OECD (1994) dokumentum szerzői nem vállalkoztak egy mindenütt alkalmazható definíció meghatározására. Azt fogalmazták meg, hogy milyen minőségi jegyekkel kell rendelkeznie a rurális turizmusnak. Ezek az alábbiak:
- „vidéki területen kell elhelyezkednie,
- funkcionálisan rurális, a vidéki terület sajátos megjelenésén alapuló, kisméretű vállalkozás, nyitott tér, kapcsolat a természettel és a természeti környezettel, a helyi hagyományokkal, „hagyományos” társadalom „hagyományos” gyakorlattal,
- mértékében, az épületeket és településeket tekintve is vidékinek számítson, így többnyire kis méretű,
- jellegében tradicionális, lassan, organikus növekvő, és a helyi családokhoz kapcsolódik,
- gyakran és nagyrészt helyiek által irányított és a terület hosszabb távra szóló fejlődési érdekeit szolgálja,
- fenntartható-abban az értelemben, hogy fejlesztésének meg kell tartania a terület speciális vidéki jellegét, és abban az értelmben is, hogy az erőforrás-felhasználásnak is fenntarthatónak kell lennie. A rurális turizmust a konzerválás és fenntarthatóság lehetséges eszközének kell tekinteni, semmint egy urbanizációs és fejlesztő eszköznek,
-
rurális turizmushoz tartozik
továbbá minden olyan különböző
tevékenység, amely képviseli a vidéki
környezet, gazdaság és történelem komplex
példáját.”
(U.o.14, idézi Kovács 2000,63.o.)
Ez a szemlélet tehát elsősorban megőrző jellegű, tartalmi meghatározásban pedig a mezőgazdaság kisebb részt képvisel. A hangsúly alapvetően a vidék természeti, kulturális értékeire helyeződik.(Kovács 2000)
A téma egyik klasszikusának számító A. Gannon ír szakértő, az agri-turizmust a vidékfejlesztésbe ágyazottan tárgyalja és a tevékenységet üzleti vállalkozásnak tartja. Szerinte az agri-turizmus fogalma magába foglalja mindazokat a tevékenységeket, szolgáltatásokat és környezeti értékeket, amelyet a falusi lakosság a turistáknak felkínál. (Kovács 2000)
Michael (1990) a faluturizmus vidékfejlesztő szerepét hangsúlyozza. Ez azt jelenti, hogy a helyiek pénzt fektetnek be a turizmus kialakításába és fejlesztésébe azzal a céllal, hogy ezáltal a falu fejlesztését is előidézzék.
A magyar szakirodalomban a vidéki környezetben, falun, tanyán, családoknál folytatott üdülésre a falusi turizmus kifejezést használják. A falusi turizmus és az agroturizmus kategóriák elnevezése, meghatározás körüli bizonytalansága egyrészt nyelvi fordításokra, másrészt arra az eltérő gazdasági, társadalmi és civilizációs fejlődésre vezethető vissza, amelyen a magyar vidék és mezőgazdaság az elmúlt évtizedekben keresztülment.
A fentiek azt sugallják, hogy szinte lehetetlen egy mindenütt alkalmazható definíciót adni a jelenségre vonatkozóan, az eltérő gazdasági, társadalmi környezet pedig az összehasonlítást is bonyolulttá teszi az egyes országok között.
Danis (2003) nem foglalkozik egy meghatározás megfogalmazásával, hanem a falusi turizmus legfőbb jellemzőit emeli ki:
- természetközeli
- személyre szóló szolgáltatást ad
- visszatérő vendégekre alapoz
- nem tömegturizmusról
- urbanizációmentes
-
a
vendéglátó és a vendég kapcsolata
személyes
Ezen jellemzők tehát azok,
amik megkülönböztetik a falusi turizmust az iparág
egyéb megjelenési formáitól.
A
kalotaszentkirály-zentelkei eset
A falusi turizmus
kialakulása
A kalotaszentkirályi faluturizmus történetének kezdete 1991 augusztus első hetére vezethető vissza, amikor is először került megrendezésre a Nemzetközi Népzene- és Néptánc Találkozó, ami azóta hagyománnyá és rendszeressé vált a községben. Ekkor jöttek az első külföldi turisták a faluba. Először még kevesen, majd évről-évre egyre többen. Ezen vendégeknek szálláshelyre volt szükségük. A falu néhány lakója megsajnálva őket, hogy sátorban, vagy a szénában alszanak, ingyen szállást, vagy akár ételt bitosítottak számukra, amit egy kis ajándékkal viszonoztak. A vendégfogadók elmondásai szerint az akkor kialakult barátságok igen szorossá váltak, és ezek az általában magyarországi ismerősök bíztatták őket arra, hogy fogadjanak máskor is vendégeket, mivel kedvező lehetőségeket láttak a turizmus ezen típusának a kialakulásában. Ez arra az esetlegességre hívta fel a figyelemet, hogyha nem került volna megrendezésre ez a találkozó, talán nem jött volna létre a faluturizmus, vagy ha igen akkor is csak csökevényes formában.
1992-ben
döntő esemény következett be, amikor is egy
kolozsvári utazási irodától a faluba
érkezett két képviselő azzal a céllal, hogy
olyan vállalkozó kedvű családokat keressenek, akik vendégfogadással
foglalkoznának. A családokat bejárva ismertették a
faluturizmus lényegét és igyekeztek meggyőzni
őket arról, hogy ez egy igen jó lehetőség számukra.
Ekkor egy tizenegy családot magába foglaló kis csoport
alakult ki, akik vendégfogadással kezdtek el foglalkozni, az
elején csak másodállásban. A vendégeket pedig ezen
képviselők által a turisztikai iroda toborozta.
Ennek
a kis csapatnak volt a tagja a jelenlegi vendégfogadói
közösség vezetője VKI[1]
is, aki elmondása szerint állása megszüntével
kényszer helyzetbe került. Nem tudta hogy mihez kezdjen, ami biztos
jövedelemforrást jelent számára. A falut sem szerette
volna elhagyni, mivel oda kötötte őt a családja,
barátai és rokonai. Ekkor támadt az az ötlete, hogy a
faluturizmust veszi kézbe, hisz az addig magára volt hagyva, nem
koordinálta senki, a falu marketing megjelenése sem volt
szervezett. Ebből kifolyólag, úgy gondolta, hogy a
családjával együtt ebbe belevágnak, elkezdenek egy
szervező munkát, és összefogják az embereket,
akiket ez a dolog érdekel.
1996-ban felkereste azokat a családokat, akiknél úgy gondolta, hogy megfelelőek a körülmények, akik akár a tánctábor alatt is fogadtak vendégeket. Ezeknek a családoknak volt egy kis tapasztalatuk is, meg olyan volt a hozzáállásuk is, hogy azt remélte, hogy talán akkor velük együtt ezt majd elkezdhetik. A munka eredményeként új családok csatlakoztak hozzá, illetve az utazási iroda által kovácsolt kis csapatot is átvette, így ekkor már tizenhat család kezdett el faluturizmussal fogalakozni, immár hivatalosan is (Engedélyezett Fizikai Személy-; Családi vállalkozás-; Korlátolt Felelősségű Társaság- vagy Egyéni vállalkozóként). Ekkor formalizálódott ez a tevékenység. Az ekkor szevezői munkába kezdő VKI pedig reklámozni kezdte a községet és a környék látnivalóit, minek következtében egy csapatot kovácsolva a panziótulajdonosokból egy hálózatot alakított ki. Megközelítésemben ez a vendégfogadói háló az az együttműködési forma, amelyet a faluturizmusban vállalkozók hoznak létre a csoportos vendégfogadás érdekében. Ez nem egy intézménysült forma, nincsen hivatalos vezetőjük, nem fizetnek tagsági díjat, csupán arról van szó, hogy a vendégfogadók elfogadták vezetőjüknek ezen hálózat kitalálóját, létrehozóját és működtetőjét VKI-t és közösen próbálnak meg minél több vendéget toborozni panzióikba. VKI szervezői tevékenysége tehát nagyon fontos, hisz azóta ő szervezi meg és tartja kézben állandó jelleggel ezt az együttműködési formát. Ez az idők folyamán bővült, ami a vezetőjük szerint annak tudható be, hogy mivel falusi közösségről van szó a vendégfogadó gazdák rábeszélték rokonaikat, barátaikat vagy akár szomszédaikat, hogy vágjanak bele. Minden évben még belépett két három ember vagy család,így jelenleg 45 aktív résztvevője van ennek a hálózatnak. Az évek során mikor többen, mikor kevesebben, de összesen huszonkilenc család csatlakozott újonnan a már meglévő hálózathoz. Ez VKI véleménye szerint annak tudható be, hogy látták, hogy az illető család aki már fogad vendéget, annak több pénze van, amiből házát csinosítja, jó feltételeket teremt, tehát szerinte “a példa ragadós volt”.
A falusi turizmus
működtetése
Láttuk tehát, hogyan is alakult ki ez a vendégfogadói hálózat, de most nézzük meg, hogy minek köszönhetően tudják ezt fenntartani és miben is működnek együtt.
VKI a hálózat vezetője 1999-től utazási irodaként működteti vállalkozását, amelyhez együttműködési szerződéssel kapcsolódnak a panziótulajdonosok, vagyis a hálózat többi tagjai. Ebből adódóan vendégekkel látja el őket, amiért cserébe ő is jövedelemhez jut. Konkrétan ez azt jelenti, hogy minden vendég után százalékot fizetnek a vendégfogadók. Ez az összeg fedezi VKI szervezői munkáját, ugyanis a turisták érkezését nagyon sok munka előzi meg. Ő az aki utazási irodákkal veszi fel a kapcsolatot és működik velük együtt, ő jár turisztikai vásárokra és képviseli az egész hálózatot. Ez a tény pedig azt bizonyítja, hogy közös kínálatot alakítottak ki, közösen reklámoznak (pl. a VKI utazási irodájának honlapján), közös programokat/programcsomagokat állítanak össze, amiket együttműködve szerveznek meg. Erre nagyon jó példa az immár hagyománnyá vált Csipkefesztival, amit minden ősszel megrendeznek. Ekkor a vendégfogadók csipkebogyó lekvár főző versenyt tartanak, ahol egymással vetélkednek, illetve közös programokkal szórakoztatják a vendégeket. Egy ilyen fesztivál együttműködés nélkül nem lehetne megvalósítható, másrészt meg igen jó reklámként is funkcionál.
Ami az elszállásolást illeti a turisztikai irodán keresztül érkező vendégeket VKI osztja szét a panziók között egy bizonyos sorrend szerint, ez alul azonban kivétel képeznek azok az esetek amikor a vendégeknek különleges kéréseik, feltételeik, vagy igényeik vannak. Ebben az esetben is előnyt jelent az együttműködés, ugyanis a panziók lehetőségei igen változatosak, így a látogatók elvárásainak eleget tudnak tenni.
Ami a hálózaton belüli árakat illeti, azt VKI szabja meg annak függvényében, hogy milyen árak vannak a piacon. Emellett fenntart egy bizonyos szintű minőséget, valamint egy állandó minőségbeli fejlődést, ami annyit jelent, hogy aki a megszabott feltételeket nem tudja bitosítani, az nem lehet a hálózat részese, ugyanis az igények a vendégek felől egyre nagyobbak, így tartaniuk kell a lépést. Ennek köszönhetően a faluba érkezők mindig tudják, hogy mire számíthatnak. Bővebben ez azt jelenti, hogy akik újonnan szeretnének belépni a hálózatba és nem teljesítik a megszabott feltételeket, nem köthetnek szerződést VKI utázi irodájával és nem lehetnek a hálózat tagjai. Akik viszont már tagok, csak nem tudják a minőségbeli fejlődést fenntartani, azok a hozzájuk érkező vendégek számában érzik a hátrányt és ez addig is elfajulhat, hogy nem kapnak több vendéget VKI-tól, vagy egyszerűen felbontja velük a szerződést, tehát kikerülnek a hálózatból. Ebből kifolyólag a vendégfogadók állandóandóan motiválva vannak, hogy fejlesszenek és beruházzak, ugyanis befektetéseik megtérülnek, mivel egyre több vendéget kapnak ha jobbak a körülményeik és nagyobb a befogadóképességük.
Az étkezés tekintetében is az igényekhez igazodnak, lehetőségük van arra, hogy a vendégháznál, vagy főleg nagyobb csoport esetében a vezető felesége által működtetett étkezdében fogyaszthassák el a finomabbnál-finomabb falatokat.
Az együttműködésen túl azonban a panziótulajdonosoknak van szabadságuk is, nincsenek teljes mértékben elkötelezve a közösség, a hálózat felé, így külön is reklámozzák vendégházaikat. Vannak saját, az ő szóhasználatukkal élve “magán vendégeik”, akiket ők szállásolnak el, és igény szerint ők étkeztetnek vagy akár ők szerveznek nekik programot is. Ebben a tekintetben a VKI kikötése annyi, hogy jelezzék neki a vendégfogadók, mikor saját vendégeik vannak, hogy ne történhessen túlfoglalás.
A konfliktusok igen ritkák, elenyészőek és ha adódnak is hamar megoldódnak, hisz mindenki tudatában van annak, hogy együttműködve többre képesek.
A vendégfogadók többsége esetében a vendégeik legnagyobb százalékát VKI-tól, vagyis a hálózatból származó turisták teszik ki. Ebből kifolyólag annak az előnye, hogy valaki a hálózat tagja, igen kézzelfogható, így mindenki számára egy közkívánt dolog és egy jó vendégforrást veszít az, aki a hálózaton kívül marad, bármilyen okból kifolyólag.
A helyi
önkormányzat faluturizmushoz való viszonyulása
Amint az előbbiekből kiderült a faluturizmus ezen típusa egy olyan fejlesztési modell, amit a közösség hozott létre és tart fenn. Felmerül a kérdés, hogy az önkormányzat hogyan is viszonyul a kezdeményezéshez. Mivel az önkormányzat alkalmazottainak vagy azok családtagjainak nagy része az évek folyamán szintén a faluturizmusban kezdett el vállalkozni, tehát vendégfogadó lett, így magától érthető módon az önkormányzat is lehetőségei szerint támogatja a turizmus ezen ágazatának a fennmaradását. Ez annyit jelent, hogy korszerűsítették a vízhálózatot, kiépítették a szennyvízhálózatot, igyekszenek saját költségvetésből az utakat karban tartani, virágokat helyeztek el a villanypóznákon, felújították a játszótereket, gondozzák a parkokat és igyekszenek tisztán tartani a falut és a közterületeket.
A
község és ezen belül a vendégfogadók
tehát igen szerencsés helyzetben vannak, hogy az
önkormányzat akár közvetett, vagy közvetlen
módon hozzájárul ahhoz, hogy a faluturizmus minél
hoszabb ideig határozza meg a falu gazdasági
arculatát.
A
kalotaszentkirály-zentelkei eset
általánosítható tapasztalatai
Az esettanulmány végére érve összefoglalom, hogy a faluturizmus ezen formájának melyek azok az általános modellszerű vonzatai, amelyek példaként szolgálhatnak a még fejlesztés előtt álló vidéki településeknek.
Elsőként is a faluturizmusnak emelném ki azon jellemzőit, amelyek kedvezőek ezen vidéki környezetben. Ez egy olyan gazdasági tevékenység, amely a háztartással fonódik össze, így a vállalkozók (ebben az esetben a házas nők) a hétköznapi (háziasszonyi) tudásukat kamatoztatják. További előnye ennek a tevékenységnek, hogy kezdetben nem igényel nagy befektetést a vállalkozás beindítása.
Érdemes nagyobb hangsúlyt fektetni az a rurál turizmus hálózatszerű működtetésére. Ez a típusú együttműködési forma strukturájának alapja egy vezető. Őt képességei, motiváltsága és tettei alapján közösen elfogadnak a hálózat tagjai és az így kialakult kapcsolatot hivatalosan a válallkozásaik közötti szerződés határozza meg. Ezzel szemben a vendégfogadók egymás közötti kötődéseit az együttműködés és a kölcsönös szivességi rendszer jellemzi.
A hálózat előnye a közös kínálat-, reklám és marketing-, programok/programcsomagok kialakítása, közös ár, standardizált minőség és fenntartható fejlődési szint. Ezáltal költségeket takarítanak meg és biztosítják versenyképességüket.
A vendégfogadói hálózat sikeressége abban is rejlik, hogy az együttműködésen túl van egy bizonyos szintű szabadságuk, tehát nincsenek teljes mértékben alárendelve a hálózatnak. A rendszer tagjai jól szervezettek, mindenki pontosan tudja, hogy mi a dolga. Ugyanakkor rugalmasak abban a tekintetben , hogy igazodnak a vendégek igényeihez és a turisták is tudják mire számíthatnak.
Falusi közösségről lévén szó gyors az információáramlás. Ez kedvez az új ötletek elterjedésének. Emellett pedig az újonnan csatlakozók esetében történik egyfajta mintakövetés is, amik együttesen biztosítják a hálózat fennmaradását. Végül pedig nem elhanyagolható az a tény sem, hogy a vendégfogadók vállalkozásaik működtetése során hasznosítják társadalmi (rokoni, baráti szomszédi) kapcsolataikat, amihez a térbeli közelség is nagyban hozzájárul.
Irodalomjegyzék
Danis Gy. (2003). A falusi
turizmus helyzete. In Kovács D. ( szerk.) : A falusi turizmus hagyományai. Mezőgazda Kiadó,
Kovács D. (2000). ”Falusi és vidéki
turizmus” értelmezések a nemzetközi irodalomban.
In Kovács D. ( szerk.) : A falusi
turizmus hagyományai. Mezőgazda Kiadó,
Michael K. (2000). Rural turism and rural development. Kluwer Academic Publishers, Dortrecht, The Netherlands
Tourism strategies and Rural development. (1994) OECD GD (94)49
Kismihály
Anita: A válság hatása a
Kalotaszentkirály-zentelkei vendégfogadói
hálózatban
Bevezetés
Kalotaszentkirály-Zentelke településen már a 90-es évek közepe óta virágzó iparág a falusi turizmus. A turizmus szervezése hálózatos jelleggel történik, tehát a vendégfogadók nem csak egyenként szerzik a vendégeiket, hanem főként központilag irányítottan.
A 2007-ben indult gazdasági világválság erősen éreztette magát a régióban. Nem csak a romániai gazdaság, ha a magyarországi is jelentős mértékben visszaesett, ami alól nem volt kivétel a turizmus iparága sem. Jelen esettanulmány azzal foglalkozik, hogy miként érintette a válság a kalotaszentkirályi vendégfogadók hálózatát, ill. milyen stratégiákkal próbálták a helyiek enyhíteni a gazdasági visszaesés negatív hatásait.
Az esettanulmány elkészítéséhez interjúkat készítettem néhány helyi vendégfogadó tulajdonosával, akik azonban nem vállalták, hogy név szerint jelenjenek meg a tanulmányban, így csak monogramjuk szerint említem őket.
A válság
negatív hatása a vendégfogadókra
A vendégfogadói hálózat legtöbb tagja érzékeli vállalkozásában a válság negatív hatásait. A következőkben sorra veszem a válság negatív hatásainak különböző megjelenési formáit a kisvállalkozások körében.
A kis és középvállalkozások számára a kereslet visszaesése a válság legsúlyosabb következménye. Ez abban nyilvánul meg, hogy lecsökkent a vendég- és vendégéjszakák száma. Az interjúalanyok elmondása szerint egyrészt kevesebben jelentkeznek be előre minimum egy hónappal, másrészt pedig megnőtt azon esetek száma, mikor a vendégek bejelentkeznek, majd az adott időpont előtt egy-két nappal lemondják a foglalást arra hivatkozva, hogy mégsem tudnak eljönni. Egyre többen vannak, akik redukálják a teljes szolgáltatást, így csak szállás kérnek s étkezést nem, csökkentik a vendégházban eltöltött éjszakák számát, valamint maguk szervezik meg a programjaikat is. Egyre gyakrabban fordul elő, hogy a vendégek megpróbálják lealkudni a szolgáltatások árát, arra hivatkozva, hogy teljes áron már nem tudják kifizetni azokat.
A kereslet csökkenése kihat a vendégfogadók beruházási hajlandóságára is. Sokan nem mernek nagyobb összegű fejelsztésekbe vágni, mert félnek attól, hogy nem hozza vissza az árát. Ezzel egyidejűleg a bankok is kevesebbet hiteleznek a kisvállalkozásoknak (Szabó-Morvai, 2010), ami a likviditásszegény vállalkozások esetében végképp ellehetetleníti az innovációkat.
“...neki se kezdtünk. Terveztünk, gondoltunk rá, de amikor láttuk, hogy milyen helyzet előtt állunk, akkor egyszerűen el se kezdtük. Úgyhogy nálunk egyelőre stagnál minden.”
„Még jó lett volna építkezni, de most nem lehet semmit.”
A válság megnyilvánulásainak ezen formáiból adódó profitcsökkenést a vendégfogadók 20- 30%-ra becsülték a válság előtti helyzethez viszonyítva.
A válság
negatív hatásának elkerülési
lehetőségei, feltételei
Az eddig leírtakkal ellentétben az elkészített interjúkból kiderült, hogy nem minden vállalkozó érzékeli a válság negatív hatásait. Négy kisvállalkozás van, aki sikeresnek könyvelheti el ilyen körülmények közötti működését.
Az első és egyben egyik legfontosabb feltételt a beruházás mértéke képezi. Ez azt jelenti, hogy aki beruház, fejleszt, igyekszik egyre jobb körülményeket teremteni, annak az erőfeszítései megtérülnek. A vendégek részéről egyre nagyobbak az igények: több férőhelyet szeretnének, komfortosabb szobákat (minden szobához fürdőszoba). Ennek oka valószínűleg a vendégsereg összetételének enyhe átalakulása: azok a családok, akik a válságban is megengedhetik maguknak a nyaralást, magasabbak az igényeik, jobb körülményekhez szoktak.
Annak bizonyítására, hogy a válságot nem érzékelő kisvállalkozások mennyire teljesítik ezt a feltételt, beszámolok arról, hogy a vendégfogadók milyen módon fejlesztették panzióikat. SZE, LE és VKE az évek folyamán állandóan beruháztak és fejlesztettek ebből adódóan a vendégfogadói hálózaton belül nekik van a legtöbb vendégfogadásra használt szobájuk (külön lakrész) és férőhelyük. Ezek a panziók amellett, hogy nagy befogadóképességük, igen komfortosak is (van minden szobához fürdőszobájuk). Nagy hangsúlyt fektettek panzióik berendezésére, a vonzó kinézetre is, hisz elmondásuk szerint potenciális vendégek interneten való szálláskeresésük során ezeket a szempontokat veszik figyelembe és nagyrészt ezek alapján hozzák meg döntéseiket.
“...az
is nagyon sokat számít, hogy hogy néz ki az ember
háza, mert a vendégek mikor az interneten keresik a
szállást, azt nézik, hogy hogy néz ki a szoba, hogy
néz ki a ház, hogy van a szobához fürdőszoba
vagy nincs, de még azt is megnézik, hogy milyen az udvar.
Tehát nekünk ez csak jó, hogy mindez megvan, mert
azért már sokan vagyunk mi is, úgyhogy egyre kevesebb az
esély, hogy pont a mi házunkat nézi ki valaki, de mi
mindig igyekszünk valamit csinálni, hogy egyre szebbé
tegyük.”
A következő igen nagy jelentőséggel bíró tényező az a vállalkozás régisége és az ebből adódó ismertség. A vendégfogadók elmondása szerint nagyon sokat számít az, hogy ki mikor indította be vállalkozását, hisz több, mint húsz éve már annak, hogy megjelentek a faluturizmus csirái a községben. Akik az elsők között voltak, azoknak mára már sikerült ismertté tenniük vendégházaikat és egy olyan tág vendégkört kialakítaniuk, akik visszajárnak, vagy ismerőseiket küldik vissza, tehát az ő szóhasználatukkal élve van sok “magánvendégük”.
A stabil vendégkör létrejöttéhez az is elengedhetetlen, hogy a vendégek elégedettek legyenek a szolgáltatásokkal és kapjanak mindig valami pluszt, amit más vendégfogadónál nem kapnának meg. A szóban forgó vendégfogadók plusz szolgáltatásaik tárháza igen színes és kreatív, ami azt jelenti, hogy például külön kirándulásokat, grill estéket szerveznek, kürtöskalácsot, házi pálinkát készítenek. Egyes vendégfogadók természetes anyagokból készült immunerősítőkkel, bio ételekkel vagy házi készítésű, biolekvárokkal igyekeznek vonzóbbá tenni önmagukat.
Az egyik fogadós szavaival élve „ a jó bornak is kell cégér”, tehát a következő feltétel a reklám. Minél több hangsúlyt fektetnek a reklámra, az annál inkább megtérül. Aki több internetes oldalon tesz fel hirdetést és több utazási irodával próbál meg együttműködni, annak értelemszerűen több vendége is van.
Ezen panziótulajdonosok több internetes oldalon reklámoztatják panzióikat, szórólapokat és névjegykártyákat osztogatnak. A sikeres fogadók közül ketten több utazási irodával is szerződéses viszonyban állnak, ezzel is növelve a potenciális vendégeik körét.
Végül pedig fontos a vendégfogadói hálózaton belül elfoglalt pozíció. Ez azt jelenti, hogy valakinek minél több kölcsönös kapcsolata van a hálózaton belül, (tehát ha nem tudja elszállásolni az összes vendégét, akkor elküldi egy másik vendégfogadóhoz, aki az adott esetben ugyanígy cselekedve visszaküld neki másokat, vagyis kölcsönösen küldik egymáshoz a plusz vendégeiket) annál több vendége van és fordítva.
Annak érdekében, hogy szemléltessem a sikeres vendégfogadók hálózaton belüli poziciójukat és kapcsolataikat bemutatom az előző kutatásom során elkészített szociogramot, amit az alapján rajzoltam meg, hogy kikhez küldené a megkérdezett gazda azon vendégeit, akiket ő már nem tud elszállásolni.
A szociogramon belül a piros pont jelzi a válság alatt is sikeresen működő panzió helyzetét, a nyilak pedig a kölcsönös kapcsolatokat (A küldi B-hez plusz vendégeit és B küldi A-hoz) jelentik. A szociogram alapján jól látható, hogy a megjelölt vállalkozások hálózaton belüli pozíciójuk is jó, hiszen több kölcsönös kapcsolattal is rendelkeznek. A bal oldalon elhelyezkedő két vállalkozásnak igen sok egyirányú kapcsolata is van ami feléjük mutat, ez azt jelenti, hogy többen is küldenek hozzájuk vendégeket.
Az interjúkból egyértelműen kiderült, hogy a felsorolt feltételek teljesülésének az összessége jelenti ezen esetben a sikert a vállalkozások számára. A teljesülő feltételek arányai különböznek a vendégfogadók között, de összeadva kiegyenlítik egymást. Csupán egy tényező is befolyással van a vállalkozás működtetésére, de eredményességének hatásfoka sokkal kisebb.
Válságkezelési
stratégiák
A válság hatásainak feltárása után megvizsgáltam, hogy melyek azok a válságkezelési stratégiák, amiket a vendégfogadók e nehéz helyzet kezelése érdekében tesznek. Ebben az esetben ketté kell bontani a válságkezelési stratégiákat, hiszen a vendgéfogadók egy hálózatba tömörülnek. Meg kell vizsgálni tehát az egyéni válságkezelési stratégiákat, ill. azt, hogy a hálózat szervezői milyen lépéseket tettek.
Egyéni
válságkezelési stratégiák
Természetes reakció egy gazdsaági recesszió esetében a vállalkozások kötlségeinek visszafogása. Jelen esetben a kisvállalkozások összefonódnak a tulajdonosok személyes háztartásával, tehát a költségek visszafogása a háztartásokat is érinti. A vendégfogadók arról számoltak be, hogy meg kell úgymond “húzniuk a szíjat” a családon belül, ami annyit jelent, hogy sokkal jobban átgondolják, hogy mire költenek és mire nem, megpróbálják minél jobban beosztani a pénzüket, hogy továbbra is elégséges tőkéjük maradjon a vállalkozás folytatására.
“...meg kell gondolni a családon belül is, hogy mire költekezünk, hogy azért maradjon pénz a vállalkozás folytatására és a jó körülmények közötti vendégfogadásra”
Ezen túllépve azonban idáig még senki sem kényszerült arra, hogy kölcsön kérjen ismerőseitől, ami annak tudható be, hogy nem érintette még őket olyan mértékben a válság, ami kényszert váltott volna ki belőlük. A banki hitelek sem jellemzőek, hiszen a bankok csak nagy kockázati felárral (tehát magas kamattal) adnának hitelt, amit nem tudnak biztonsággal kitermelni a vállalkozások.
A fogadók az árazási technikájukon nem tudtak változtatni a válság hatására sem. Ez bővebben tehát azt jelenti, hogy a válság hatásaira reagálva nem csökkentették áraikat és nem kínálnak ebből adódó speciális kedvezményeket, mivel olyan alacsonyak az áraik, hogy ha még tovább csökkentenék akkor nem lenne kifizetődő a tevékenységük. Fontos megjegyezni, hogy az interjúalanyok elmondása szerint az utóbbi 2 évben érezhetően növekedtek az a beszerzési árak (főleg élelmiszer), így az árrésük a változatlan árak mellett csökkent. Emellett igyekszenek a vendégek speciális kéréseit is teljesíteni ( helyi népviseletbe beöltözni stb.), amiért nem számítanak fel felárat. Ez tehát azt jelenti, hogy a kínálatot diverzifikálják, szolgáltatásaikat a vendégek kérésének eleget téve valami plusszal egészítik ki.
“Árat viszont nem emeltünk egyáltalán, ugyanolyan árral vagyunk már mindjárt két éve. Próbáljuk, ha a vendégnek van valami különös kérése, azt tényleg kiteremteni; mondjuk, hogyha szeretne valamit vásárolni, vagy valamit megnézni, vagy beszeretne öltözni népviseletbe pluszba; azt az árba nem számoljuk bele, viszont megpróbáljuk teljesíteni.”
Ezen kívül a minőséget próbálják szinten tartani, vagy javítani. Mivel nagy a kínálat, a kereslet pedig kisebb, így a verseny kiélezettebb a panziók és a vendégfogadó központok között. A minőség romlásából adódó negatív következmények pedig úgy a panziótulajdonost, mint az egész vendégfogadói hálózatot érintené.
“Próbáljuk
szinten tartani, vagy javítani, de romlani semmi esetre sem, mert ha
romlik, az csak kárunkra van. Ugyanúgy vagy talán
még jobban megpróbáljuk a vendégeket körbe
rajongani, hogy aki ide elér az tényleg jól érezze
magát.”
A fogadósok mind egyetértenek abban, hogy a reklám kiemelkedően fontos a válság idejében. Ennek ellenére érezhető, hogy az ezzel járó költségek visszafogják a panziótulajdonosokat abban, hogy az ehhez szükséges lépéseket megtegyék. Ugyanúgy, mint a válság előtt, most is kapcsolatban vannak a VKI által működtetett utazási irodával, valamint több internetes oldalon is reklámoznak. Az interjúkból azonban kiderült az, hogy a vendégfogadók elégedettek azzal a promócióval, amelyet VKI biztosít számukra. Az idők folyamán azonban arra is rájöttek, hogy a “szájhagyománynál”(ajánlásnál) jobb reklám nincs, ezért is tesznek meg mindent azért, hogy a hozzájuk érkező vendégek minél jobban érezzék magukat. Így nem csak ők jönnek vissza nagyobb eséllyel, hanem ismerősiknek is szívesebben ajánlják ezt a formát.
“…érdemes lenne így elméletben, de ez visszaüt. Minél több helyen hirdetem magam, annál több a fizetség s akkor ezt megint nem tudom magamnak megengedni. Tehát ez egy ilyen kétélű dolog.”
A kalotaszentkirályi vendégfogadói hálózatra nem jellemzőek a klasszikus válságkezelési stratégiák. Természetesen visszafogják a kiadásaikat, de azt is csak a háztartásokon belül. Különös hangsúlyt fektetnek arra, hogy a szolgáltatásuk minősége ne romoljon. Ezen felül, az eddigi áron próbálnak egyre több plusz szolgáltatást nyújtani, amire a vendégeknek igényük van. Emellett pedig az informális beszélgetésekből kiderült, hogy a válság előtti időszakban annyira jól működtek ezek a vállalkozások, hogy a tulajdonosoknak sikerült a profitjukból pénz megtakarítaniuk, így ha a válság nem húzódik el több évig, nem kerülnek pénzügyileg instabil helyzetbe.
A
hálózat válságkezelési
stratégiái
A kalotaszentkirályi vendégfogadók hálózatának van egy kulcsfigurája, aki a vendégek szervezésében vállal komoly szerepet. VKI turizmusvezető olyan szereplője a vendégfogadói rendszernek, aki a hálózat tagjainak vendégeket biztosít; ellátja a plusz tevékenységeket, amelyek a hálózat működéséhez szükségesek (programvezető stb.); programszervező és elosztó egyben.
VKI turisztikai ügynökségének válsághelyzetben való működése során érzékelhetőek a turizmus makro szintjén bekövetkezett változások: a buszos nagycsoportok számának csökkenése, a hónapokkal előre bejelentkező vendégek számának csökkenése, az egyéni utazások számának növekedése. A vendégéjszakák számának csökkenése, arra ösztönzi őt, hogy válságkezelési stratégiákat alakítson ki. Ennek érdekében próbálkozik potenciális vendégeinek körét nagyobbítani az által, hogy nyit más piacok fele is. Ebben az esetben tehát beigazolódott Narjoko és Hill elmélete, mely szerint a válság innovációt generált, mivel rákényszerítette a vállalkozást arra, hogy új piacot fedezzen fel.
“Hát mindenféleképpen azon vagyunk, hogy minél többen tudjanak rólunk, így még többet költünk a reklámra, a promócióra, hogy így mondjam. Ez az idén abban is megnyílvánult, hogy például elmentunk a berlini utazás kiállításra, ami a világon az egyik legnagyobb, vagy talán a legnagyobb az egész világon. Tehát próbáltunk nyitni Nyugat fele is. Ezen kívül ami a magyar piacot illeti; az idén indulnak ezek a diákprogramok, hogy a magyarországi diákok legalább egyszer járják meg a határon túli területeken, így direkt diákprogramokat írtunk, többet is, amelyeket feltettünk az internetre, elküldtünk minden magyar középiskolába, akik az interneten szerepeltek és elérhetők voltak. Pont emiatt próbáljuk fokozni ezt a tevékenységet, hogy minél többen megismerjenek.”
„Tehát mindenféleképpen tovább akarok lépni, nem állunk le, hanem pont ellenkezőleg , próbálunk még többet dolgozni és még ismertebbé tenni magunkat, mégtöbb programot kitalálni.”
Továbbá VKI igyekszik a környezetben végbement változásokra megfelelően reagálni és az adódó lehetőségeket kihasználni. Nagyobb hangsúlyt fektet a promócióra, igazodik a a vendégek elvárásaihoz, jobban megfontolja a kiadásait és az árak tekintetében is a megegyezésre törekszik.
A jövőhöz
való viszonyulás
Az állami rendelkezések ellenére[2] is a vendégfogadók többsége optimistán és reménytelien tekint az elkövetkező időszakra. Az a nézet terjedt el a körükben, hogy az előre bejelentkezők száma azért csappant meg, mert ebben a kiszámíthatatlan helyzetben senki nem tervez előre. Ezzel így vannak ők is. Ebből kifolyólag pedig a vendégek sem tervezik meg hónapokkal előre az utazásukat, így abban reménykednek, hogy ezen okból adódóan a szezon folyamán majd többségben lesznek panzióikban azok a turisták, akik érkezésük előtt egy pár nappal, maximum egy hónappal foglalják le a szállást. Ezen helyzet beigazolódását a térbeli közelség is elősegíti, hisz ha az ember elhatározta magát, akkor pár óra autóút után már az általa kiválasztott panzióban pihenhet, vagy akár az általa preferált programokban vehet részt.
„...még nincs eldöntve az ő részükről, most valahogy bizonytalanabbak. Most eldöntik, hogy holnap után indulunk, hogyha van helyed. Tehát még várjuk a jelentkezéseket. Én se jelentkeznék be szeptemberre, nem tudom hova, hogy elmegyek kirándulni, mert addig még nem tudom, hogy mi lesz. Na valahogy ők is így vannak.”
Emellett abban reménykednek, hogy ha az embereknek kevesebb pénzük marad utazásra, akkor az egzotikus (és igen drága) utazási célok helyett inkább ezt a régiót választják. Így a saját árazási politikájuk változtatása nélkül is versenyképesek tudnak maradni.
Végül pedig nagyon bíznak VKI kitartó munkájában és abban reménykednek, hogy a diákprogramok is sikerrel fognak majd működni és sok diákcsoport tesz látogatást a községben.
Irodalomjegyzék
Szabó-Morvai Á. (2010) : A válság hatása a kis- és középvállalkozésokra, Hétfa Kutatóintézet, Bizalom és Vállalkozás Program, Műhelytanulmányok III, Budapest
Nemes
Orsolya: A Bözödi tó újrateremtése
Bevezetés
Bözödújfalu megemlítése kapcsán mindenkinek a falurombolás, a kommunizmus egyik „nagy beruházása”, a vízgyűjtő gát megépítése jut az eszébe. Számos Erdélyről szóló film beszámol erről a településről, az itt készült képkockák körbejárták a világot. Ma már csak a templom maradványai láhatóak, a torony is leomlott, a történet is kezd feledésbe merülni. Mi lett helyette? Két település és közötte egy tó, ami a környező települések ivóvizét biztosítja.
A helyi közösség (egy civil szervezet, az Önkormányzattal együttműködve) épp ennek a negatív képnek a megváltoztatásán dolgozik. Céljuk, hogy vonzó turisztikai célponttá tegyék a Bözödi-tavat, új arculatot teremtsenek a tó környékének. A civil szervezet koncertsorozatot, évente nyári tábort szervez, hogy megmutassák az erdélyi fiataloknak a települést, bemutassák a történetet, és így benépesüljön a tó környéke.
A bözödi kezdeményezés arra példa, hogy helyi közösség erejének felhasználásával egy, a településről alkotott negatív kép átalakítható, sőt, a települések egyik turisztikai vonzerejévé tehető.
Területi
elhelyezkedés és a Bözödi-tó
történetének rövid áttekintése
Erdőszentgyörgy Marosvásárhelytől 37 km-re fekszik délkeleten, a Kis-Küküllő jobb és bal partján, a Küsmöd-patakának torkolatánál, az Erdőszengyörgyi-medencében. Hozzátartozik két falu, Bözöd és Bözödújfalu, valamint egy tanya, Lóc.
Romániában az 1960-70-es években több nagy árvíz volt. A nagy mennyiségű víz számos települést maga alá temetett, házak és emberek ezreit pusztította el. Az ország akkori vezetése egy árvízvédelmi tervet dolgozott ki. A terv részeként szerepelt a települések kanalizálása, a folyók, patakok mellett töltések kialakítása, több víztároló megépítése (Bözöd, Zetelaka, Béles (Jósikafalva), Oaşa, Tárnica, Tatrang, Kolibica, Râuşor, Turnu, Paltinu, Suliţa, stb.)
Ennek a tervnek a részeként látott napvilágot a Bözödújfalusi víztározó létrehozásának ötlete is. Kettős célja volt a gátnak, a Kis-Küküllő menti települések megvédése az árvizektől, valamint az egyre jobban növekvő, iparosodó Dicsőszentmárton és Gyulakuta ivóvízellátása. A tanulmányok feltárták, hogy az áradásokat a Küsmöd vizének elgátolásával lehetne szabályozni. A gát azt a völgyet zárná el, amelyben Bözödújfalu fekszik, és a víztárolóban összegyűjtött víz megtisztítás után ivóvizet lehetne előállítani. 1975-ben készült el a gát terve, és kezdődtek a munkálatok. Az emberek arra számítottak, hogy a víztározó kicsi lesz, és nem befolyásolja a falu életét, csak néhány házat fognak lebontani. A falubeliek többsége segített is a gát megépítésében. Még abban az évben abba is maradt a munkálat, mert kiderült, hogy a tervezett víztároló nem elég nagy ahhoz, hogy a dicsőszentmártoniak vízellátását megoldja. 1980. április 17-i 130-as határozat ellentmondást nem tűrően kimondta, hogy a gátat meg kell építeni akár a falu eltüntetésének árán is. 1985-ben már jelentették Ceauşescunak, hogy a gát megépült, ténylegesen azonban 1988 novemberére készült el a víztároló. A faluban 180 család lakott, 436 személy. Lebontásra került, vagy amennyiben nem bontották le, víz alá 145 lakóház, egy 4 osztályos iskola és óvoda, egy üzletet, a kultúrotthon, raktár, mérleghíd, két parókia, a mezőgazdasági szövetkezet épületei és víz alá került három templom (unitárius, ortodox és római katolikus), amelyek közül egyik, a római katolikus, amely romjai csónakkal megközelíthetőek.
A
gát
’90-es
évek: turizmus a tóparton
A rendszerváltás után nagyon sok turista járt sátorral a tópartra, népes társaságok gyűltek össze. A tó környékén ingyen lehetett sátorozni, horgászni, az élelmiszert pedig a falubeliektől vásárolták meg a fiatalok. Gomba módon elkezdtek szaporodni 1992 után a hétvégi házak is, mindenki remélte, hogy fellendül a környék. De a 2000-es évek elejére megfogyatkoztak a turisták. Először bevezette a Országos Vízügyi Igazgatóság és az Országos Vadász-Horgász Egyesület a horgásztilalmat, majd 2002-ben feloldotta, és ma horgászengedéllyel lehet halat fogni. A tóparton csónakokat és kenut lehet bérelni, nem legális módon terepmotorokat és quadokat. El lehet látogatni a siratófalhoz és a kőrispataki Szalmakalap múzeumba, ahol ki is lehet próbálni a kalapfonást, a szalmadíszek készítésében is részt vehetnek az odalátogatók. Azonban az y generáció (1970 és 2000 között születettek) számára ez nem elég, sokan mondják, „nincs mit csinálni”, „nincs élet”, “unalmas”, „még mobiltérerő sincs”. Az egykoron vonzónak tűnt, csendes környékre egyre kevesebb sátorozó járt. “Kiöregedett az a generáció, akik régebb idejártak” (Imre Katalin), „nem elég komfortos a sátorozás”, „divatosabb külföldre menni”. Ezen kritikák ellen akartak tenni a helyiek.
Közösségi
kezdeményezés: fiERD, 2009
2009 május elsején a fiatalok lepték el a Lóci fogadót, népes társaság gyűlt össze és elhatározták, hogy tenni kellene valamit, hogy a „mai fiatalokkal”, középiskolásokkal, és egyetemistákkal megismertessék Erdély településeit, kirándulóhelyeit. Az összegyűlt fiatalok megalapították a fiERD Egyesületet (Fiatalok Erdélyért).
A
fiERD-nek kezdetben hét alapító tagja volt, a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Elméleti
Líceum végzős diákjai. Az önálló
jogi személyiséggel rendelkező ifjúsági
szervezetet 2009
júliusában jegyezték be. Az egyesület a
romániai magyar fiatalság önálló és
független, közösségépítő és
érdekvédelmi ifjúsági szervezeteként
határozza meg magát. Az egyesület ma 82 bejegyzett taggal
rendelkezik, sok önkéntes segít egy-egy program
megvalósításában nekik. “A FIERD egyaránt akar a középiskolások,
egyetemisták, fiatal munkavállalók és
vállalkozók képviseleti szervévé
válni. A szervezet a közeljövőben újabb
kulturális, környezetvédelmi, valamint karitatív
célú rendezvények megszervezését tervezi.
Célkitűzése az Erdélyben élő magyar
fiatalok minél szélesebb rétegének
megszólítása, tevékenysége a magyar
közösség erősödését szolgálja,
ugyanakkor egyéni fejlődési lehetőséget akar
nyújtani a fiataloknak.” (forrás: www.tabor.fiERD.ro) Első feladatuk volt a Tábor
a Bözödi-tó partján elnevezésű 4 napos
programsorozat megszervezése.
Tábor
a Bözödi-tó partján
Az első évben (2009) tábor jellege volt, helyi együttesek léptek fel, csapatjátékokat, és ügyességi vetélkedőket rendeztek. Ekkor a középiskolásokat szólították meg. Elsősorban Maros megyei fiatalokat céloztak meg, a helyi újságban hirdették a programjukat, és „hozz magaddal még valakit” elven toborozták a táborlakókat. „Alig voltunk egy páran, a végén már mindenkit ismertem látásból: családias jellege volt a dolognak, nem feszengett senki, buli volt.” (egy szervező) Az önkormányzat képviselői is ellátogattak a rendezvényre, valamint a helyi néptánccsoportok is meg voltak hívva. „kicsit megalakulás jellege volt az egésznek”.
2010-ben volt a legnépszerűbb a rendezvény. Ekkor magyarországi tehetségkutatókban feltűnt énekeseket, és népszerű együtteseket hívtak meg. Marosvásárhelyről buszokkal érkeztek a résztvevők. A szervezők szerették volna megőrizni a tábor jelleget, ezért továbbra is a fiatalokat szólították meg, de jelenlevők több mint 60%-a középkorú volt. Megfigyelhető volt, hogy egy-egy koncertre szívesen jöttek ki az idősebbek, a fiatalok pedig kint maradtak az egész tábor ideje alatt. „Egy adott pillanatban nem tudtam, hogy hol vagyok és mi történik, amikor a volt oszim a barátnőjével megérkeztek, bekísértem a színpadhoz, és alig láttam a szervezőket, a bolyaisokat, csak idős emberke volt az első sorokba. Reggel, amikor felkeltünk, a megbeszélésekkor azonban már csak tizenévesek kóvályogtak mindenfele. Akkor kicsit elbizonytalanodtunk, hogy mit is szerveztünk” (egy szervező)
2011-ben az esős idő ellenére is sokan voltak a 14-16 éves korosztályból, koncertek, vetélkedők sorát rendezték meg. „Tavaly éreztük azt, hogy elértük, amit szerettünk volna, óriásplakátokon jelnetünk meg, minden médiában megfordultunk, hívogattuk az embereket.” Kialakult egy közösség, amely becsatlakozott a fiERD munkájában, részt vettek a szervezési munkálatokban is.
Az idei év (2012) programját szokás szerint május első hétvégéjén állították össze a Lóci fogadó udvarán. Erre a megbeszélésre a szervezők és a Lóci fogadó vezetői voltak meghívva, hiszen az ő tulajdonukban levő területükön állítják fel a színpadokat, a fogadóban szállásolják el a meghívottakat. A polgármesteri hivatal vezetőjével ez után szoktak egyeztetni a programról. A szervezők szeretnék a Tusványoshoz hasonló rendezvénnyé növelni a fiERD-et, 3 színpadot állítani idén, fesztivál jellegét megerősíteni a tábornak.
A civil szervezet célja nevelni a fiatalokat (pl. prevenciós programok, előadások), mutatni nekik egy alternatívát a szabadidő eltöltésére, ezért a táboron kívül évközben is szervez programokat, pl. búcsini kirándulást, focimeccseket. Az ifjúsági korszakváltás kapcsán sokszor hallunk, olvasunk a fiatalok passzivitásáról, hogy a hagyományos értékek mentén létrejött közösségek lassan megszűnnek, nem játszanak fontos szerepet az egyén életében, a fiatalokra nagyobb befolyással bír a kortárscsoport, mint a család. Az egyesület éppen ezért próbál olyan tábort szervezni, ahol helyet kapnak a szubkultúrák. Olyan programokat szerveznek, és olyan közösséget próbálnak formálni, ahol mindenkinek helye van. A helyszín is alkalmas erre, mert nem zavarnak senki a bulizó fiatalok, nagy a terület, sok erdő veszi körül, sétálásra, elvonulásra is van lehetőség. A helyi közösség egyik diákja elmesélte, hogy számára nagyon jó érzés volt, amikor tavaly az osztálytársai kimentek hozzá Marosvásárhelyről a táborba. A bözödi és az erdőszentgyörgyi diákok számára a legnagyobb esemény az évben ez a 3-4 nap. Sokak szerint azért jó a tábor, mert a pénztelenség nem akadály, a jegyárak töredékei a Félsziget fesztiválénak. A heti jegy 2011-ben 50 Ron volt (kb. 3.200 forint).
A tábor fontos hozadéka, amelyből egész nyáron profitálnak a környék lakói és a turisták, hogy az önkormányzat lekövezteti a tábor kezdete előtt az Erdőszentgyötgyöt és Bözödöt összekötő utat, a gödröket betömik. Tarr András polgármester több interjúban elmondta, hogy „a tavat övező út sem tartozik a fennhatóságunk alá, lévén megyei rangú”, nincs módjukban rendbe tenni, évente egyszer a gödrök betömését tudja biztosítani. 2009-ig minden évben augusztus második hétvégéje előtt került erre sor, amikor a bözödújfalúi siratófalnál tartottak megemlékezést a gát megépítéséről, a kitelepülésről, és amikor politikusok, magyarországi közszereplők látogattak el az emlékműhöz. A turistaszezonnak azonban ez már a vége volt. 2010 nyarán ugyan leköveztek az egész utat, de időről időre megjelennek a kátyuk rajta, állandó problémát okozva a falvak lakóinak valamint a két buszjáratnak, akik minden nap ezt az utat teszik meg. Továbbá a turistákat is elriasztja a rosszminőségű út látványa. A polgármester támogatja a rendezvényt, látva az elért sikereket.
Egy mások fontos eredménye a tábornak, hogy a szervezők megtisztítják a tópartot. 2009 előtt ez is jelentős problémája volt az önkormányzatnak. „A szemét összegyűjtésére, elszállítására nem költhetünk közpénzeket, annál kevésbé ökovécék elhelyezésére. Amikor nyár végére annyira felgyűl a szemét, szégyellni kezdem magam, és az erdőszentgyörgyi fiatalokkal, iskolásokkal összegyűjtjük és elszállítjuk a szemetet. Ilyenkor a gyerekeknek bográcsgulyást főzünk, hűsítővel kínáljuk őket, a költségeket persze a zsebemből állom.” (Tarr András, polgármester, 2008) Ez a helyzet megváltozott azóta, a tábornak hozadéka a közös együttműködés az Önkormányzattal, amely révén a tábor szervezői a programok után összeszedik a tópartról a szemetet. A tábor idejére újabb szemeteseket állítanak fel, söröspohárgyűjtő versenyt rendeznek, ezáltal kellemesebb lesz a környezet, nem botlunk folyton eldobott palackokba. Ez után a turisták is szívesebben sátoroznak egy megtisztított parton.
Összefoglalás:
a Bözödi-tó revitalizációjának
modellszerű tapasztalatai
A FiERD célkitűzése, hogy megismertessék Erdély településeit, kirándulóhelyeit a fiatalokkal, míg a helyi értelmiség terve, hogy új arculatot teremtsem a Bözödi-tónak. Ez a közös cél vezetett a Tábor a Bözödi-tó partján megrendezéséhez. Sikernek könyveli el az önkormányzat, hogy az erdélyi médiában a tábor kapcsán a tavasz és nyári időszakban rendszeresen megjelenik Bözödújfalu neve, és a fiatalok egyre népesebb számban járnak ki sátorral a tóhoz.
A fent bemutatott eset sok tekintetben példaértékű. Bözödújfalu és a vízgyűjtő története több szempontból nagyon szomorú. Ennek ellenére a helyiek felismerték, hogy a múltban megtörtént események után inkább előre kéne tekinteni, és megvizsgálni, hogy ők mit tudnak profitálni a létrejött tóból.
Felhasznált
források
A tanulmány a következő
személyekkel készített interjúk alapján
készült:
FIERD szervezők (csoportos interjú)
Imre Katalin, a Lóci fogadó tulajdonosa,
tanítónő Erdőszentgyörgyön (félig
strukturált interjú)
Kocsis Anna, erdőszentgyörgyi diák (félig
strukturált interjú)
Tarr András,
Bözödújfalu polgármestere (félig
strukturált interjú)
Internetes források:
Márton
Noémi: A magyardécsei gazdakör és
cseresznyefesztivál
Bevezetés
A civil szervezetek és önkormányzatok közötti viszonyt az határozza meg, hogy milyen tevékenységi kapcsolat van közöttük. Ez lehet „beépülő”, „konkurens”, „közömbös” vagy „kritikai”. Az önkormányzati szervek és civil szervezetek közötti viszony megragadható az együttműködés létezésében vagy nemlétezésében. Ezt a kapcsolatot vizsgáltam Magyardécse településen a helyi gazdakör és az Önkormányzat között egy olyan esemény megszervezése kapcsán, amely közösségi érdekű. Ez az esemény a minden év június utolsó vasárnapján megrendezett magyardécsei cseresznyefesztivál. A következő tanulmány egy önkormányzat és a civilek sikeres összefogására ad példát.
Magyardécse
Magyardécse (Cireșoaia)
Beszterce-Naszód megye
Árpástó (románul: Braniștea) községhez tartozó falu.
Lakossága 1600 fő körüli, vallási és etikai
szempontból rendkívül heterogén. A
település lakói nagyszámban a közösségre
jellemző ősrégi munkával foglalkozik a
gyümölcstermesztéssel. A hagyomány tiszteletét
jól mutatja, hogy a helybéliek elmondása szerint Sófalvi Károly
református lelkész valamikor a 20. század első
évtizedében azzal a feltétellel adja össze a fiatal
párokat, ha ezek cseresznyefát ültetnek.
A településen az elmúlt években jelentős változások történtek. Míg 10 évvel ezelőtt minden családnál természetes volt, hogy tehenet és juhokat tartanak, minden utcának külön tehéncsordája és juh turmája van, ma ez már szinte teljesen megszűnt. Az emberek másfajta gazdaságban keresik a megélhetést. Egyre több a bevetetlen kaszáló, az elhagyott terület. Csak a gyümölcsfák azok, amikkel úgy gondolják, hogy még érdemes foglalkozni. Főként a fiatalok véleménye szerint, plusz keresetként jöhet szóba, de nem fedezi a megélhetést.
A legfontosabb fejlődés pedig, ami érzelmileg és gazdaságilag is közel áll az emberekhez, a 2006-tól, minden évben újraszervezett cseresznyefesztivál.
Ez az esemény a médiában való egyre nagyobb szereplésnek köszönhetően reklámként szolgál a településnek. Mind vidékfejlesztési, mind közösségépítési szempontból jelentős ez az esemény. Annak ellenére, hogy a rendezvény komoly hagyomáokkal bír (először 1893-ban rendezték meg), a helyiek számára egy mentalitás változást igényel. Ez nem egy egyszerű feladat egy olyan közösségben, ahol a hagyományok látszólag ütköznek a modern élettel. A hagyományos gazdálkodást már a gépek lassan felváltják, számos támogatást kapnak a termelők, mégis nagyon magas azoknak az aránya, akik nem élnek és nem is szándékoznak élni ezzel a lehetőséggel.
A décsei
gazdakör
Magyardécsében már 1940-es évektől működik gazdakör. Eleinte Szolnok-Dobroka vármegyéhez tartozott, ez később megszűnt majd a rendszerváltással újraindult.
A gazdakör hivatása, hogy a mezőgazdasági fejlődésnek az alapja legyen. A gazdakör a falu gazdasági színvonalának emelője, ahol a gazdák megbeszélik az időszerű kérdéseket, közösen tárgyalják meg a jövő terveit, határoznak a munka rendjéről, szerzik be a fajtiszta vetőmagot, a tenyészállatot, munkaeszközöket, gépeket, gondoskodnak termékeik és közös értékesítéséről és teszik szóvá kívánságaikat, védik és képviselik érdekeiket. A gazdakörök életképessége és fennmaradása, munkásságuk eredményessége a jól kiválasztott vezetőktől függ.
A tárgyalt kérdések, amelyekre az interjúzás során sor került: érdekérvényesítés az Önkormányzatnál, a fesztivál lényege, a gazdakör tevékenységei, hasznossága, a lakosság érdekei.
A faluban két gazdakör is működik jelenleg. Ezek elsősorban a pályázatok összeállításánál próbálják segíteni a tagjaikat. A gyümölcstermesztőknek ugyanis hektáronként évi 1000 lej (kb. 62.000 forint) földalapú támogatást fizet az állam EU-s forrásokból. Az értékesítést egyelőre ki-ki maga oldja meg, de minden gazdálkodó látja, jó lenne összefogni. Az is felmerült, hogy alakítsák biotermékké a décsei cseresznyét. Ez azonban csak úgy lenne lehetséges, ha nagyobb összefüggő területek gazdái egységesen térnének át a biogazdálkodásra, a keskeny parcellák egyikén-másikján nem lehet megszerezni a biogazdálkodást igazoló tanúsítványt, ha a szomszéd parcellán vegyszereket is használnak. A gazdakörbe évente van lehetőség új tagoknak belépni. Rendszeresen tartanak gyűlést, a tagok között kialakult mára már egyfajta közösségi élet.
Beszélgetések
során kiderült, hogy a legfontosabbnak a felsővezetők
szakképzettségét tartják a tagok. Az Apáczai
Alapítvány támogatásával a
gyümölcstermesztők szakismereteinek
felújítására, bővítésére
is volt lehetőség. Gyümölcskertészeti
előadásokat tartottak, legalább negyven
résztvevővel. Az előadásokat agrár- szakemberek
tartják, a több mint negyven résztvevő elismerő
oklevelet is kapott. A gazdakör elnökének
véleménye szerint a legnagyobb probléma, hogy nem
hajlandóak és nem tudnak az emberek túllépni a
régi, „megrögzött” szokásokon. „Nagyon
sokan járják az erdőt, vadcseresznyét hoznak,
és beoltják. Ez túlhaladott módszer. Ideje lenne
egy kisebb helyen, 10–20 árnyi területen faiskolát
létrehozni. Azonban az emberek régi
beállítódásán nehéz
változtatni. Az emberekre jellemző, hogy a sokéves
tapasztalataikban bíznak, abban amit még anno dédnagyapja
dédnagyapjától tanultak és nem némi
agrármérnök tanácsában. Ezért
mondják azt, hogy amíg az idős termelők élnek,
addig ilyesmi szóba se jöhet. A fiatalok, akik közül
negyvenen megalakították a helyi gazdakört, egészen
másképpen látják a világot,
vállalják a megújulást. Még akkor is, ha
minden újban rengeteg a kockázat. Erre csupán egy
példa: hűtőház építését
tervezik.”(Z.F.).
A gazdakör vezetősége úgy gondolja, ott helyben kellene külön házban raktározni a kitűnő minőségű gyümölcsöt, csupán ez lehet a biztonságos értékesítés feltétele. Mindegyik gazda, amit nappal leszed, este adja át a hűtőházba. A tárolási lehetőség hiánya miatt a felvásárlók házhoz jönnek, és innen juttatják el a décsei cseresznyét Marosvásárhelyre, Kolozsvárra, Besztercére, de Olaszországba és Ukrajnába is vittek már hűtőkocsikban cseresznyét. A piacokon egyre kevesebb a décsei eladó, mivel az önálló márkaként is helytálló décsei cseresznyét immár a felvásárlók szállítják a piacra. A házhoz érkező felvásárló is előnyt jelent, hisz így a munkát délben nem kell félbeszakítani, mivel mindenki tudja, hogy a napi leszedett mennyiséget este elviszik.
A hűtőberendezésen kívül születtek már olyan gondolatok is, hogy létrehozzanak 20-30 hektáros cseresznyéskertet, azonban ezt nehéz megoldani, mert mindenki ragaszkodik a saját gyümölcsöséhez. Megelégelték a kollektív gazdálkodást — mondják nagyon sokan, még akkor is, ha tudatában vannak, hogy a teljesen önálló munkának nincs jövője. Főleg a fiatalok érzik az EU-s csatlakozással jövő nyomást, ami következtében remélhetőleg “Décsében is megváltozik a világ menete”. (B.L.).
A kérdésre, hogy megéri-e ezzel foglalkozni igenlő a válasz. „Gazdagok nem leszünk, de megélünk belőle” részletezi a gazdakör elnöke. Ezt az is jelzi, hogy a magyardécseiek évről évre újabb és újabb területeket ültetnek be gyümölcsfákkal.
A gazdakör elnöke szerint az embereket nehéz rávenni kockázatos fejelsztésekre. Kezdeményezések vannak és ha az Önkormányzat továbbra is támogatja munkálataikat remélik, hogy a jövőre nézve pozitív irányba fognak változni a dolgok a fejlesztést illetően.
A jelen helyzet azt mutatja, hogy az átlag 300-400 fát jelentő egy hektárnyi gyümölcsös éves beruházási költségigénye 3 ezer lejnél kezdődik, és elérheti az 5 ezer lejt is, ami már tartalmazza az üzemanyag, a permetezőszer, a műtrágya és a munkaerő költségeit is. A beruházás megtérülését hozzávetőlegesen a duplájára lehetne növelni hatékonyabb gazdálkodással, amihez viszont érdemi innováció, idő és összefogás szükséges.
Cseresznyefesztivál
A gazdakör nem egy egyéni sajátossága a településnek. Ssok más hasonló gazdakör létezikmás településeken is, amelyek ehhez hasonlóan példamutató értékkel bírnak. Magyardécsének azonban a olyan sajátos hagyományai vannak, amelyre közösségfejlesztés szempontjából építeni lehetne.
Ilyen hagyomány például a Cseresznyefesztivál, ami minden évben június utolsó vasárnapján kerül megrendezésre. A szezon megünneplésére szervezik meg a cseresznyefesztivált, amely idevonzza a kereskedőket is. A mezőségi településen a helybelieken kívül több száz turista vesz részt a fesztiválon.
A fesztivál szervezői általában: Magyardécsei Cseresznyetermelők Egyesülete, Árpástói Polgármesteri Hivatal, Schola egyesület, Hargita Megye Tanácsa és a Hargita Megyei Kulturális Központ. Természetesen a szervezők köre évről-évre változhat. A hagyományőrzés és ünneplés mellet a fesztivál megszervezése gazdasági előnyökkel is jár. Az egyre sűrűbb médiában való szereplésnek köszönhetően megnövekedett a településen folytatott termékárusítás, az elmúlt öt évben a termés időszakban a falu központja egyre nagyobb „piaccá” növi ki magát.
A gazdakör fenntartását akárcsak a cseresznyefesztivál kezdeményezését az Önkormányzat kezdettől támogatta. Elmondhatjuk, hogy ezen a téren nagyon jól működik az együttműködés az Önkormányzat és civil lakosság között.
Összefoglalás
A fent bemutatott eset jól példázza egy civil szervezet és egy önkormányzat kölcsönösen előnyös együttműködését. A kistelepülések önkormányzatainak jellemzően szerény finanszírozása miatt nem lenne lehetősége egyedül, teljesen saját erőforrásból megszervezni egy eseményt. Önkénteseket toborozni minden egyén motiváció hiányában ugyancsak nehéz, hiszen sokakban felmerül a kérdés: miért segítsek az Önkormányzat fizetett alkalmazottainak ingyen? Jelen esetben azonban egy működő szervezettel karöltve szervezik meg a rendezvényt. A Gazdakör tagjainak elemi érdeke, hogy termékeiknek nagyobb és biztosabb felvevő piaca legyen, így teljes mértékben motiváltak egy ilyen fesztivál megszervezésében. Egyedül, önkormányzati segítség nélkül szinte lehetetlen egy ilyen volumenű rendezvény megszervezése, hiszen sem emberi, sem anyagi erőforrás önállóan nem elég.
Az Önkormányzat, és így a teljes település is jól jár egy népszerűsítő fesztivállal. növekszik a turizmus, növekszik a helyiek és ez által az Önkormányzat bevétele is.
Összefoglalva tehát mind a gazdakörnek, mind az Önkormányzatnak szüksége van partnerre. Az összefogás eredménye nem csak közösségépítési, hanem gazdasági szempontból is sikeres. Kis anyagi ráfordítással jó marketing eredményeket érhetnek el a falunak, növekszik a kiváló minőségű cseresznye felvevő piaca, és a helyiek számára is egy értékes rendezvény jöhet létre.
III.
rész: komplex modellek
Szőcs
A. Levente: Önkormányzati és civil
együttműködés Sepsiszentgyörgyön
Bevezetés
Az önkormányzati és a civil
együttműködések partnerei két
különböző szférából jönnek. Egyik
fél az önkormányzat, ami egy régi hagyománnyal
és merev szervezeti kultúrával rendelkező, államilag
szabályozott intézményrendszer. Az
önkormányzatok intézményeit a
rendszerváltás előtti kommunista rendszer is
működtette, mivel a Weber (1987, 1996) által leírt
bürokratikus államigazgatásnál mai napig nem alakult
ki jobb vagy hatékonyabb megoldás. Ezzel szemben a civil
szféra szervezkedései alulról jövő
kezdeményezések, melyek Kelet-Európában nem
rendelkeznek töretlen, régi hagyományokkal. A
rendszerváltás előtt, ha léteztek is valamilyen
szintű és típusú egyesületek, szervezetek, azok
is mind központi ellenőrzés alatt álltak. Figyelembe
véve ezt a történelmi helyzetet, Románia és
ezen belül Erdély esetében feltehetjük a
kérdést, hogy a civil kezdeményezések és
szervezetek esetében beszélhetünk-e a kommunista korszakot
átívelő kontinuitásról, vagy ezek
története és szervezeti kultúrájának az
alakulása inkább csak a 90-es évek elejétől
eredeztethető.
Ha
abból a premisszából indulunk ki, hogy a civil
kezdeményezések alapja a polgár, akkor a civil
szerveződések történelmi hagyományának a
szempontjából Romániában csak néhány
város esetében beszélhetünk a kommunista korszakot
átívelő kontinuitásról. Ennek az oka, hogy a
legtöbb helyen még nem alakult ki az úgynevezett
polgári réteg. De ki is a polgár? A habermassi (1971)
értelembe vett polgár jóval több, mint az
állampolgár, mert igényt formál arra, hogy
„nyilvánosan okoskodjék” és megvitassa az
őt érintő közügyeket és
döntéseket. A polgár, ha kell
közösséggé tud formálódni és ha
szükséges, akkor képes áldozatot hozni a
közösségért, ami például
adományokban, köz- és önkéntes munkában
nyilvánul meg. Ezért cserében a helyi
közösség az elismerésével és
megbecsülésével tünteti ki ezeket a személyeket.
A későbbiekben ebben az értelemben használom a
polgár kifejezést.
Az
polgári/civil kezdeményezések történelmi
gyökerei Sepsiszentgyörgyön és
környékén
A fenti gondolat vezetet oda, hogy Sepsiszentgyörgy esetében is megvizsgáljam, hogy a kommunista korszak előtti években is fellelhetőek voltak-e a helyi civil szervezetek és kezdeményezések. A város fennmaradt tárgyi kultúrája, gondolok itt a polgári jellegű épületekre, mint például a Székely Nemzeti Múzeum azt igazolják, hogy Sepsiszentgyörgyön már akkor létezett egy polgári réteg. A következőkben Toth (2012) alapján tekintem át a sepsiszentgyörgyi civil szervezetek történetét.
Háromszéken a reformkorban indult el az egyesületi élet. Az egyesületek vagy egyletek több társadalmi réteget öleltek fel és átfogó társadalmi mozgalomként bontakoztak ki. Ehhez nagymértékben hozzájárult az a tény, hogy a 19. század elején, Székelyföldön az írástudók aránya magasabb volt, mint Erdély más részeiben. Akkoriban az egyesületek nemcsak a közműveltség fellendítésében játszottak szerepet, hanem mint vitaklubok, a polgári átalakulás eszméinek terjedéséhez is hozzájárultak. A legtöbb egyesület, bármilyen néven volt is elnevezve, a reformkor irodalmi, társadalmi és politikai lapjaiból saját könyvtárat hozott létre.
A kiegyezés után a polgári jellegű egyesületi szerveződésnek a politikai rendszerben végbement változások adtak lendületet. A legtöbb egyesület ekkor az olvasóegylet, olvasókör nevet viselte. A közoktatást különösen szem előtt tartó népnevelési, népművelődési egyesületek szervezése nagyobb számban Eötvös József felhívása után jelentek meg.
Nagy jelentőségük volt Háromszéken az egyházi egyesületeknek is, melyek az egyházon belüli önszerveződés kezdetét jelentették.
Az egyesületek tevékenységének velejárója a községi és városi tanácsokkal való állandó kapcsolattartás volt, ami nagymértékben meghatározta a szolgáltatásuk minőségét. Fontos szerep jutott a települési önkormányzatoknak, hisz néha ezek döntöttek szavazással az egyesületek anyagi segélyezéséről és ők adtak székhelyet számukra.
A
sepsiszentgyörgyi civil szervezetek tipológiája
A Sepsiszentgyörgyön működő civil szervezetek közt ma is megtalálhatóak a fent bemutatott, kommunista korszak előtti civil szervezeti formák, újabb modellekkel kiegészülve.
A civil szervezeteket elsősorban a jogi formájuk alapján osztályozhatjuk. A Sepsiszentgyörgyön bejegyzett civil szervezetek adatbázisa alapján[3] a következő civil társulási formákat azonosíthatjuk be: alapítványok, szervezetek, egyesületek, körök, társulatok, tudományos és szakmai társaságok, szövetségek, szakosztályok, klubok, sportklubok ifjúsági és diáktanácsok. A hivatalosan bejegyzett civil szervezetek mellett természetesen sok más társulat, kör stb. működik, amelyek elsősorban az egyházak vagy oktatási intézmények égisze alatt fejtik ki tevékenységüket.
A civil szervezetek különböző kategóriákba sorolhatóak a tevékenységi területük alapján is. Romániában a civil szervezeteket a következő 13 nagy tevékenységi területbe sorolják:[4]
1. Kultúra, művészet, sport, szabadidő
2. Oktatás, nevelés, kutatás
3. Egészségügy
4. Szociális szolgáltatások
5. Környezetvédelem
6. Gazdasági és társadalmi fejlesztés
7. Állampolgári jogok védelme és támogatása
8. Nemi egyenlőség és a női jogok védelme
9. Önkéntesség és filantrópia
10. Nemzetközi együttműködés
11. Szakmai és vállalkozói érdekek képviselete
12. Vallás, egyház
13. Egyéb
Sepsiszentgyörgyön a fenti kategóriák egy kissé átszerveződnek. Az első kategória szétválik, ugyanis külön nagy kategóriába sorolhatóak a (1) kulturális és művészeti, valamint a (2) sport és szabadidős tevékenységekkel foglalkozó civil szervezetek. A (3) egészségügyi és szociális szolgáltatások pedig összeolvadnak és egy külön nagy kategóriát képeznek. Ide tartoznak például az otthoni/házi beteggondozással foglakozó civil szervezetek (Caritas, Vöröskereszt, stb.). Sepsiszentgyörgy viszonylatában talán ez a három kategória nevezhető a legfontosabbnak és legjellemzőbbnek, de a város mégis leginkább a kulturális megmozdulásairól híres. Annak ellenére, hogy egy 54.000 lakost számláló településről van szó, a városi önkormányzat két színházat tart fenn, továbbá nem rég adta át a megyei tanácsnak a Háromszék Táncegyüttes fenntartását. A fenti színházakon belül külön működik báb tagozat és mozgásszínház. Az Osonó diákszínjátszó csapat is minden évben bel- és külföldi díjakkal tér haza. A városban körülbelül 12 kórus működik. Kétévente megrendezésre kerül a nemzetközi Reflex színházi fesztivál. A városi és a megyei önkormányzat hathatós segítsége nélkül ezek a rendezvények nem jöhetnének létre és az illető csapatok fennmaradása is kétségessé válna.
Az (4) oktatási és nevelési kategóriába tartozó civil szervezetek helyzete Sepsiszentgyörgyön felemás. Az köztudott, hogy mindegyik helyi oktatási intézmény mellett működik valamilyen civil szervezet, amelyik elsősorban az illető intézmény pályázási és pénzlehívási lehetőségeit hivatott javítani. Azonban ezek a szervezetek többnyire a kulturális és sport alapokból hívnak le pénzösszegeket, mert az iskolai kórusok, színjátszó körök és sport csapatok tevékenységeit és kiszállásait igyekszenek támogatni.
A romániai civil szervezetek kategóriái közül Sepsiszentgyörgyön is külön nagy kategóriába sorolhatóak az (5) egyházi civil szervezetek, azonban ha ezek konkrét tevékenységét vesszük figyelembe, akkor azt állíthatjuk, hogy ezek is a szociális és egészségügyi kategóriába tartoznak.
Külön
kategóriába sorolhatóak Sepsiszentgyörgyön a (6)
környezetvédelemmel foglalkozó
civil szervezetek. Annak ellenére, hogy ezek aránya viszonylag
alacsony, az utóbbi időben egyre többet lehet róluk
hallani és az önkormányzat képviselői is
megerősítették, hogy egyre gyakrabban fordulnak
hozzájuk szakmai segítségért (pl. szakmai
tanulmányok elkészítése, stb.).
Sepsiszentgyörgyön továbbá még beazonosíthatóak a (7) szakmai vagy tudományos érdekképviseletek, amelyek többsége az országos vagy regionális szervezetek helyi kirendeltségei (pl. Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság EMT- Sepsiszentgyörgyi Fiókszervezet). Ezek a civil szervezetek azonban olyan tevékenységeket fejtenek ki, amiről ha ritkábban is, de lehet hallani, olvasni a helyi mass-médiában.
A (8) gazdasági és társadalmi fejlesztés kategóriában is tevékenykednek civil szervezetek, azonban megítélésem szerint ezeket egyes cégek azzal a célzattal hoztak létre, hogy bizonyos EU-s pénzforrásokhoz jobban hozzáférjenek. Sepsiszentgyörgyön helyi vállalkozók működtetnek (9) filantróp jellegű civil szervezeteket is (pl. Sepsiszentgyörgyi Rotary klub), amelyek minden évben jelentős segítséget nyújtanak a rászorulóknak.
Véleményem szerint a többi civil szervezet a (10) egyéb elnevezésű kategóriába sorolható, mert ha ezek a szervezetek jogilag be is vannak jegyezve, mégsem eléggé aktívak vagy nem hallatnak magukról. Az is lehet, hogy egy nagyobb országos vagy nemzetközi szervezet helyi képviseletei, melyek aktivitása szintén elenyészőnek mondható. Az önkéntes kategóriát pedig tudatosan nem sorolnám be sehova sem, mert ha górcső alá vesszük az itteni szervezetek tevékenységét, akkor mindegyik esetben kiemelhetjük az önkéntes tevékenységet.
A civil szervezetek harmadik osztályozási kritériumát, ezek finanszírozási módja, stratégiája képezi. A civil szervezetek a következő forrásokból finanszírozzák tevékenységeiket: pályázatokból, támogatásokból/adományokból, és ennek a kettőnek az ötvöződése az állami/önkormányzati támogatás. A civil szervezetek tagjai, a maguk részéről ezekhez a támogatásokhoz az önkéntes munkával járulnak hozzá.
Sepsiszentgyörgyön a helyi önkormányzat explicit módon támogatja a civil szervezeteket, amire körülbelül 12 éve hivatalosan is lehetősége van. Sepsiszentgyörgyön évente két alkalommal (tavasszal és ősszel) hirdetnek pályázatot a civil szervezetek számára. A beérkező pályázatokat a kulturális valamint a sport és ifjúsági bizottság bírálja el. Ezeken kívül van egy egyházi alap, ami a polgármester rendelkezésére áll, azonban a polgármester kihangsúlyozta, hogy ő mindig konzultál a testülettel ezek odaítéléséről. A polgármester rendelkezésére áll még egy sport és egy kulturális alap, amit általában sürgősségi esetekben szoktak használni. Az előző alapokon kívül még van egy szociális alap is, ami gyakorlatilag arról szól, hogy normatív módon, vagy egy időszakra szabva az önkormányzat támogatja azokat az egyházakat, amelyek rászorulnak vagy valamilyen szociális tevékenységet végeznek. Antal Árpád-András polgármester, a vele készített interjú során kihangsúlyozta, hogy ügyelnek arra, hogy egy civil szervezet egyszerre ne részesüljön támogatásban a pályázati forrásokból is és a polgármesteri alapokból is.
A támogatások mértékéről Czimbalmos-Kozma Csaba városgondnok, aki több éven át volt a város alpolgármestere, kifejtette, hogy a támogatások mértékének a meghatározásánál azt az elvet követték mindig, „hogy mindenkinek egy kicsit, ezért mindegyik civil szervezet évente egyszer-kétszer erre a partnerségre számíthatott, de ebből kifolyólag, mi is számíthattunk rájuk…”.
Önkormányzati
és civil együttműködés
Sepsiszentgyörgyön
Sepsiszentgyörgyön az önkormányzat és a civilek közti együttműködés példaértékűnek mondható. Mind az aktuális, mind a volt városvezetők kihangsúlyozzák, hogy a civilekkel való együttműködés mindig is nagyon fontos volt a helyi önkormányzat számára. Antal Árpád-András, Sepsiszentgyörgy polgármestere szerint a civil szervezetek bizonyos területeken sokkal hatékonyabbak tudnak lenni, mint az önkormányzat, mert sokkal flexibilisebbek, könnyebben tudnak támogatásokat szerezni és ami a legfontosabb, hogy önkénteseket vonnak be az aktivitásukba, akiknek a hozzáállása főként a szociális jellegű problémák esetében sokkal pozitívabb, mint a fizetett alkalmazottaké. „Nekem meggyőződésem, hogy szociális és egészségügyi ellátás terén, főként az egyházi háttérrel rendelkező civil szervezetek sokkal hatékonyabbak tudnak lenni, mint az önkormányzatok” állítja a polgármester.
A polgármester szerint „a civilekkel való együttműködésünknek van ad-hoc része is és van egy jól meghatározott stratégiai része is”. Meghatározott stratégiának, koncepciónak nevezhető elsősorban az egyházakkal történő együttműködés. A helyi önkormányzat egyre több feladatot igyekszik átruházni az egyházak által működtetett civil szervezetekre és ezekhez anyagi forrást is igyekszik biztosítani. Sepsiszentgyörgyön a polgármesteri hivatal a hagyományosnak mondható szociális és egészségügyi szolgáltatásokat, mint például a házi beteg gondozást a civileknek szerződteti ki (pl. a helyi Caritas-nak). Továbbá egy ilyen jellegű terv az egyházi óvodák beindítása és működtetése is. A helyi önkormányzat azt is tervezi, hogy az általa fenntartott szociális étkezdét, öregotthont és hajléktalan menhely működtetését is átadja a helyi civil szervezeteknek.
A helyi önkormányzat civilekkel való együttműködésére az is jellemző, hogy nagyon sokan keresik meg az önkormányzatot különböző ötletekkel. Ilyen volt például a kutyamenhely esete is. A polgármesteri hivatal tudott erről a problémáról és igyekeztek megoldást találni rá, de nem volt meg a kellő partnerük hozzá. Amikor az egyik civil kezdeményezés felkereste őket egy ötlettel és egy konkrét javaslattal, akkor azt ők felkarolták és támogatták. Az ilyen jellegű együttműködés mindig is jellemző volt a városi önkormányzatra mert, ahogy Czimbalmos-Kozma Csaba városgondnok fogalmaz: „olyan elszállt dolgot nem tudott egy civil szervezet sem kérni, hogy mi ne vegyük be (a Szent György Napi programba – a szerk.) és ne támogassuk azt valamilyen szinten”.
A sepsiszentgyörgyi civil és önkormányzati együttműködés egyik érdekes jellemzője, hogy az önkormányzat annak érdekében, hogy erősítse a civil szférát, tudatos módon igyekszik keretet biztosítani bizonyos rendezvényeknek. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy az önkormányzat megpróbálja az amúgy is mindig megrendezésre kerülő rendezvényeket egy keretbe vinni és így többletfinanszírozásban részesíteni ezeket. Ilyen jellegű rendezvénysorozatok a minden évben megrendezésre kerülő Szent György Napok, a 2011-ben megrendezett „550 éve város” vagy az idén (2012), zajló „Sepsiszentgyörgy Székelyföld Kulturális és Ifjúsági Fővárosa”. A polgármester ezzel kapcsolatosan kifejtette, hogy „próbáljuk az egészséges egyensúlyt megteremteni az infrastruktúra-fejlesztés, beruházások és a közösségépítése között, mert véleményem szerint az emberekbe is kell fektetni”.
Szent György
Napok a civil és önkormányzati
együttműködés tükrében
Az idén 21. alkalommal megrendezett Szent György Napok nem csak a régió, hanem talán egész Erdély legnagyobb városünnepélye, ami mára egy fesztivállá nőtte ki magát. Ha pedig az itt megforduló embertömeg nagyságát[5] és a programok sokszínűségét nézzük, akkor a marosvásárhelyi Félsziget után Erdély második legnagyobb fesztiváljáról beszélhetünk.
A Szent György Napok ötletét a 90-es évek elején Gheorghe Tatu és Kónya Ádám, helyi tanácstagok vetették fel. Czimbalmos-Kozma Csaba városgondnok 16 éven keresztül volt a rendezvénysorozat főszervezője és jelenleg is rendezőbizottsági tag. Ő így emlékszik a kezdetekre: „az első évben két hónap alatt szerveztük meg a Szent György Napját akkor három-négy cég segítségével valamint egy színházi előadással.” Az utóbbi években a Szent György Napok szervezésébe a helyi önkormányzat a saját alkalmazottai, művelődési és város imázs irodája mellett szakembereket és szakcégeket vont be, akikkel szerződéses alapon dolgozik.
A Szent György Napok megszervezésében a civil kezdeményezések mindig is fontos szerepet játszottak, ugyanakkor ez a rendezvénysorozat minden évben egy biztos pontot biztosít számukra a megmutatkozásra. Itt elsősorban olyan civil szervezetekről van szó, akiknek fő tevékenységi területe a kultúra, művészet sport és hagyományápolás. Cz. K. Csaba szerint „… az évek alatt kialakult, hogy ki mivel foglalkozik, például ki szervezi a színházi előadásokat, ki a könnyűzenét vagy a vásárt…” A civilek mai napig fontos szerepet játszanak a Szent György Napok szervezésében és lebonyolításában, még akkor is, ha az utóbbi időben a szervezők igyekeznek egyre nagyobb neveket meghívni és a rendezvény költségvetésére is kihat a gazdasági válság.
A Szent György Napokról sokszor mondják a helybéliek, hogy a „találkozások ünnepe”. Ez a civil szervezetek esetében is igaz, mert ilyenkor mindenkinek alkalma nyílik, hogy meghívja bel- vagy külföldi partnereit. Az önkormányzat az ilyen jellegű kapcsolattartást tudatosan támogatja. „A rendezvényekbe mindig belefért, hogy ezeket a csapatokat fogadjuk. Ezért cserében a kapcsolat élt tovább, mert ők is visszahívják a mi csapatainkat, szervezeteinket ahol ők felléphettek és további tapasztalatokkal gazdagodhattak… Kijelenthetjük, hogy ezeknek a civil szerveződések kapcsolatainak a 80%-át a Szent György Napok rendezvénysorozata élteti vagy maga a kapcsolat is innen származik… ez egy biztos pontot és időpontot jelent ezeknek a szervezeteknek, csapatoknak a kapcsolatában” állítja Cz. K. Csaba. Az ilyen jellegű civil együttműködések sokszor testvérvárosi kapcsolatok kialakuláshoz is vezettek.
Egy példa a
helyi civil és önkormányzati
együttműködésre
Az önkormányzati és civil összefogásnak az egyik pozitív példája a Sing-Sing néven elhíresült szociális otthonnak nevezett intézmény felszámolása. Körülbelül egy évtizede, amikor az önkormányzat létrehozta ezt az intézményt, az volt az elképzelés, hogy a szociálisan hátrányos helyzetű embereken segítsen, azzal, hogy szociális lakásokat létesít. Valójában az történt, hogy aki bekerült ebbe a tömbházba, az még jobban lecsúszott a szociális ranglétrán és semmiképpen sem tudott felemelkedni. Nagyon kevesen tudtak az ide beköltözött családok közül talpra állni. A Sing-Sing nagyban hozzájárult a környék slumosodásához, komoly közbiztonsági, szociális és egészségügyi problémákat gerjesztve az illető negyedben. Ezek a tények szükségessé tették az otthon felszámolását. A konkrét kilakoltatást szociális tanulmányok előzték meg, amelyeket civil szervezetek végeztek el az önkormányzat megrendelésére (pl. a Pro Nobis egyesület).
Az önkormányzat koncepciója az, hogy a családok felének máshol kínál fel jobb minőségű lakást, a másik felét pedig, úgy mondd „örökbe adja” az egyházaknak, normatív finanszírozás ellenében. Az egyházaknak gyakorlatilag lakást kell biztosítaniuk ezeknek a családoknak és a támogatásért cserében valamilyen szinten foglalkoztatniuk is kell őket.
A polgármester szerint tudatában vannak annak a ténynek, hogy „nagy fába vágták a fejszéjüket”, de ezzel a programmal azt szeretnék elérni, hogy egy olyan közösség alakuljon ki, amelyik lehetővé teszi, hogy ezek a családok kiemelkedjenek a többszörösen hátrányos helyzetükből.
Civil és
önkormányzati együttműködés a civilek
szemszögéből
A következőkben két civil szervezeten keresztül mutatom be a sepsiszentgyörgyi önkormányzat és a civilek közti együttműködés sajátosságait. A két civil szervezet kiválasztásánál arra törekedtem, hogy ezek elsősorban sepsiszentgyörgyi helyi civil kezdeményezések legyenek. Ezért nem térek ki az olyan „civil-multik” bemutatására, mint a Caritas, Vöröskereszt vagy Diakónia, akik úgymond „franchise” módon, de jelentős mértékben együttműködnek az önkormányzattal, jelentősen hozzájárulva így a város civil mozgalmához. A választásom elsősorban a Pro Nobis Egyesületre esett, mert meglátásom szerint az önkormányzattal való együttműködés szempontjából ez az egyesület tudhatja magáénak a legtöbb sikeres közös pályázatot. A másik szervezet a FER Alapítvány, amelyik együttműködése az önkormányzattal új keletű, de ugyanakkor tevékenységeik által nagyon jól rávilágítanak arra a tényre, hogy az önkormányzat felkarolja az olyan polgári kezdeményezéseket, amelyek a közügyeket hivatottak szolgálni.
A Pro Nobis Egyesület 2000-ben alakult, olyan emberek hozták létre, akik szociális vagy pályázat írás területén dolgoztak addig. Az egyesület tudatosan igyekezett olyan célcsoportokra fókuszálni, akikkel nem foglalkozott addig senki a városban (pl. idősek, fogyatékkal élők, romák, stb.). Az első ilyen jellegű pályázat keretén belül, az önkormányzattal közösen létrehozták az Idősek Napközi Otthonát, amelyik egy későbbi Vöröskereszttel megnyert pályázat keretén belül 2003-2004-ben átalakult Idősek Otthonává. Ezt jelenleg az önkormányzat tartja fenn, de tervezik az átadását a Vöröskeresztnek.
Az egyesület másik fontos projektje a Roma Közösségi Ház felépítése volt az Őrkői roma lakosság számára. Az önkormányzat ebben a pályázatban önrész fejében adta a területet és az épületet is ő tartja fenn. A Pro Nobis Egyesület a jobb roma érdekképviselet érdekében segített létrehozni egy roma civil szervezetet is, az Amenkát. Ezen a kezdeti roma projekten kívül az egyesület még további 3-4 roma projektet bonyolított le, ugyanakkor a figyelmet ráirányította a helyi roma lakosság problémáira és így egy olyan folyamatot indított el, amibe ma már nagyon sok civil szervezet bekapcsolódik.
A Pro Nobis egyesület, ahogy egy előző példában is említettem, aktívan részt vállalt a Sing-Sing elnevezésű szociális otthon átszervezésében, továbbá létrehoztak egy Lakossági tanácsadó irodát, működtetnek egy Szociális Tanácsadó és Családterápiás Központot, jelenleg pedig egy Őrkőn létesített szelektív hulladéklerakó segítségével próbálják rávenni az ott lakókat, hogy ne a közvetlen környezetükben dobják el a hulladékot.[6] Ezeket a pályázatok mindegyikét a helyi önkormányzattal közösen valósították meg.
Kernászt
Huba-Attila, a Pro Nobis Egyesület ügyvezető igazgatója
szerint az egyesületnek, amellett, hogy jó
pályázatírói vannak, azzal is szerencséje
volt, hogy éppen olyan periódusban alakultak meg, amikor az EU elindította az
előcsatlakozási, finanszírozási
pályázati kiírásokat (pl. PHARE). Az
egyesületnek a Románia csatlakozásáig eltelt 7-8
év alatt körülbelül 10 PHARE projektet sikerült
megnyernie, ami messzemenően a legtöbb megnyert
pályázatot jelenti nem csak város, hanem a
régió szintjén is. Az önkormányzat
felvállalta, hogy ezekbe a közösséget
érintő projektekbe beszáll az önrésszel. Ezeket
a projekteket úgy írták, hogy valamilyen
közügyet támogassanak belőle. „Ez konkrétan úgy történt, hogy mi
jöttünk egy ötlettel, megkerestük az
önkormányzatot, hogy ők hajlandóak-e ebbe a projektbe
partnerként beszállni és az önrésszel
támogatni. Ők mindegyik projektünkben vállalták
az önrészt. A pályázatok keretén belül
olyan közügyeket valósítottunk meg, amire az
önkormányzat, mint állami szféra nem tudott volna
pályázni.”, mondta Kernászt Huba.
A
csatlakozás után megjelentek a strukturális
alapokból finanszírozott kiírások, amelyeket
már az önkormányzatok maguk is
megpályázhattak, azonban ez nem vetett véget az
egyesület és az önkormányzat közti
együttműködésnek, mert ezúttal az
önkormányzat fordult szakmai segítségért az
egyesülethez, de az is gyakran előfordult, hogy az egyesület
hívta fel az önkormányzat figyelmét egy bizonyos
pályázati kiírásra és jött
konkrét ötlettel (pl.
Őrkői szemétlerakó).
A FER Alapítvány
(Fejlesztő és Rehabilitációs
Alapítvány) 1999-ben alakult. Az alapítvány
tevékenysége minden korosztályt átölel, a
babáktól, kisgyermekektől a felnőtt
korosztályig, családokig. Van gyógypedagógiai,
logopédiai, pszichológiai szakszolgáltatásuk, FER
baba-mama-papa klub és családterápia. Az
alapítvány működtet egy várandós iskolát,
ahol a várandós kismamáknak lehetőségük
nyílik a szülésre való
felkészülésre. Egyik fontos rendezvényük, a Születés Hete, amit az
idén (2012) rendeztek meg második alkalommal. Ezzel a
rendezvénysorozattal a FER alapítvány arra szeretné
felhívni a figyelmet, hogy a születés-szülés az
élet legnagyobb és egyben legcsodálatosabb
eseménye. A helyi önkormányzat felkarolta a
kezdeményezésüket és mind anyagilag, mind erkölcsileg,
szellemileg támogatja ezt.
A
FER alapítvány másik fontos tevékenysége a diszlexiás projekt, amit a
Sepsiszentgyörgyi Szülők Egyesületének
kezdeményezésére indítottak útjára. A
szülők keresték meg az alapítványt, és a
segítségüket kérték azért, hogy a
diszlexiás gyerekek is egy boldogabb, élhetőbb, emberibb
és sikerekben, elismerésben gazdagabb gyerekkort
élhessenek meg. Ez a projekt most már olyan fázisba
jutott, hogy beazonosítottak egy gimnáziumi V. osztályra
való gyermekcsoportot és találtak egy befogadó
iskolát is. Folyamatban van a tanárok
felkészítése is, amibe sok tapasztalattal rendelkező
erdélyi és magyarországi képzőket vonnak be. A
tervek szerint a diszlexiás osztály a jövő
tanévtől fog beindulni. A helyi önkormányzat
támogatja a kezdeményezést, hozzájárulva
anyagilag a képzések finanszírozásához.
Az
alapítványnak a polgármesteri hivatallal való
együttműködése körülbelül
két-három évre nyúlik vissza. Az
alapítvány fent bemutatott projektjei a helyi tanács
által kiírt sport és ifjúisági, valamint
kulturális pályázataiba szociális jellegük
miatt nem fértek be. A projektekkel járó
megnövekedett kiadásokat és munkamennyiséget az
alapítvány már nem tudta önerőből
finanszírozni, ezért a polgármesterhez fordultak
segítségért, aki megígérte, hogy ha
írásba foglalják kérésüket és a
testület úgy dönt, hogy ezek a tevékenységek
közérdeknek minősülnek, akkor támogatják
őket. Az önkormányzat pozitívan bírálta
el a kérelmüket és Bakó Erikát, az
alapítvány elnökét idézve: „az önkormányzat nem csak
anyagiakkal támogatja az alapítványunkat, hanem más
jellegű tárgyi javakkal is, például a Születés
Hete keretén belül elültetett facsemetékkel,
könyvekkel, és nem utolsósorban morális
mellénk állásával.”.
Összefoglalás
A fent bemutatott példákat természetesen tovább
lehetne sorolni, azonban ezek tükrében is feltehetjük a
kérdést, hogy valóban példaértékűnek
mondható-e Sepsiszentgyörgy esete, és ha igen, akkor
milyen pozitív praktikákat
azonosíthatunk be, amelyek más városokban is
alkalmazhatóak.
Az
első kérdésre igen nehéz pontos választ adni,
ugyanis a civil és önkormányzati
együttműködéseket vizsgáló
tanulmányok igen komoly módszertani és
definíciós problémákat mutatnak. Az egyik
leggyakoribb probléma, hogy maga a civil szervezet fogalma nem
egységes úgy az önkormányzatok, mint a
tanulmánykészítő számára (pl. van, aki
ide sorolja az önkormányzat által létrehozott
gazdasági jellegű társaságokat vagy
művelődési házakat is). Továbbá az is
gondot jelent, hogy egyes kutatások és tanulmányok
explicit módon csak egy típusú (pl. sport vagy
kulturális) civil kezdeményezésre
fókuszálnak. Probléma az is, hogy nem tudhatjuk, hogy ezek
a tanulmányok mennyire mélyrehatóan
tanulmányozták az adott város vagy régió
civil szervezeteit. A statisztikai összehasonlítás is
értelmetlen, mert az egy városra vagy régióra
jutó civil szervezetek száma egyáltalán nem
árul el semmit ezek tevékenységének a
minőségéről, az önkormányzatokkal
való együttműködésükről és a
tulajdonképpeni hatásfokukról. A határokon
átnyúló összehasonlítások még
ennél is bonyolultabbak, mert a civil szervezetek
létrejöttét, támogatását és
működését szabályzó törvények
is eltérőek országról országra.
A fenti akadályok ellenére
beazonosítható egy pár olyan általános
tendencia, ami jellemzőnek mondható a legtöbb civil és
önkormányzati együttműködésre. Az együttműködés egyik
jellegzetes formája a közös
pályázás. Ilyenkor vagy a civil szervezeteknek van
szükségük az önkormányzat – elsősorban
anyagi – támogatására, vagy az
önkormányzatnak van szüksége a civil szervezetek –
elsősorban szakmai – támogatására. Mint
köztudott, a pályázatok
elbírálásánál is sokszor pozitívumnak
számít a civil és önkormányzati
együttműködés. „A támogatások
formáit tekintve leginkább jellemző, hogy
működésükhöz biztosítják a
szükséges infrastruktúrát (helyiségek,
elektronikai felszerelések, helyi médiákban
megjelenés), ezen túlmenően költségvetési
támogatásban részesülnek. (Csúth, 2006, 13 o.). Az
önkormányzatok ezért cserében elvárják,
hogy a civil szervezetek bekapcsolódjanak a döntések
és a vidékfejlesztési tanulmányok előkészítésébe.
Sajnos az is előfordul, hogy ez a részvétel csak
névleges, így a szakmai érvek és tanulmányok
megrekednek a formalitásnál, anélkül, hogy
gyakorlatba ültessék őket.
A
civil és önkormányzati együttműködés
egy másik általános jellemvonása abba az EU-s szociálpolitikai
irányvonalba illeszkedik bele, amely szerint a törvények nem
csak Romániában, hanem más uniós országokban
is lehetőséget biztosítanak arra, hogy az
önkormányzatok bizonyos szociális feladatok elvégzését
kiszerződtessék a civil szervezetek számára.
Visszatérve Sepsiszentgyörgy esetéhez, a fent említett általánosságok mellett nézzük, hogy mégis mi az, ami itt sajátosnak vagy egyedinek mondható a civil és önkormányzati együttműködés tekintetében. Általában ha valami jól működik, akkor elsősorban a gazdasági konjunktúrában keressük a megoldást, azonban ha Sepsiszentgyörgy költségvetését és jövedelemforrásait összehasonlítjuk a hasonló nagyságú városokéval, akkor semmi különbséget nem találunk, így a civilek támogatása és a velük való együttműködés egyáltalán nem eredeztethető ilyen okokból. A gazdasági faktorok mellett sokkal fontosabbnak tartom annak a ténynek a felismerését, hogy a városvezetés tudatosan igyekszik az infrastruktúra fejlesztése és beruházások mellett olyan rendezvényeket és kulturális programokat kitalálni vagy felkarolni, amelyek élhetőbbé teszik a várost. Egy város nem csak a gazdasága, régi épületei, földrajzi elhelyezkedése miatt lehet vonzó, hanem a vonzó kulturális és szórakoztató programjai miatt is.
Az önkormányzati és civil együttműködés harmonikus mivoltához elengedhetetlennek tartom a civil kurázsit, vagyis a civilek kezdeményező készségét, amit az együttműködés szempontjából szintén az önkormányzatok pozitív és bátorító hozzáállása tehet csak teljessé. Itt még egyszer kiemelném Cz. K. Csaba kijelentését, aki szerint „olyan elszállt dolgot nem tudott egy civil szervezet sem kérni, hogy mi azt ne támogassuk valamilyen szinten”, ami az én olvasatomban azt jelenti, hogy az önkormányzat olyan civil kezdeményezéseket is támogatott, amelyekkel nem igazán értettek egyet vagy nem igazán értették a konkrét célját. Utólag az idő és a közönség hozzáállása eldöntötte, hogy ezek közül melyek életképesek és melyek méltók a támogatásra. A lényeg az, hogy mindegyik civil kezdeményezésnek lehetőséget biztosítottak a kibontakozáshoz.
Egy további érdekes ténynek tartom azt, hogy a civil kezdeményező készség vidékről vidékre változik. Gyakran hallani akár tudományos vagy hivatalos diskurzusokban is olyan kijelentésekről, hogy a lakósságból hiányzik a civil kurázsi. Véleményem szerint ezen a problémán a helyi önkormányzatok támogató és megértő politikája segíthet, továbbá a tanulmány első soraiban kifejtett történelmi korszakokon átnyúló modellkövetést is fontosnak tartom.
Ha a civilek kezdeményezési kedvéről beszélünk általában a felnőtt lakósságra gondolunk, figyelmen kívül hagyva azt a tényt, hogy a polgárrá válás egy hosszú szocializációs folyamat, ezért tudatosan oda kell figyelni a fiatalabb generációk szükségleteire és kezdeményezéseire. Sepsiszentgyörgyön a magyarországi mintára már a 90-es évek elején megalakultak a diáktanácsok és mai napig is fontos helyet foglalnak el a város civil életében. Az iskolák mellett az önkormányzat is együttműködik és támogatja ezeket a diákönkormányzatokat, de még a legkisebbek körében is igyekszik nyílt napokkal valamint játékos könyvekkel megismertetni a várost és az önkormányzat működését.
A fentiek mellett továbbá fontosnak tartom az önkormányzat pályázási és a központi alapokból történő pénzlehívási kedvét/hajlandóságát, mert ez biztosítja a civileknek nyújtott támogatások oroszlán részét. A készített interjúk alapján azt a következtetést vontam le, hogy a helyi önkormányzat annak ellenére, hogy ezek a tevékenységek plusz munkával és erőfeszítéssel jártak, mégis mindig vették a fáradságot és éltek a lehetőséggel. Ezt és a civil kezdeményezések felkarolását Cz. K. Csaba így fogalmazza meg: „nem akarom csökkenteni a mi érdemeinket, mert azért sok mindent tettünk, de a Sepsiszentgyörgyi Önkormányzat tevékenységéről azt állíthatom, hogy igyekeztünk alkalmazni a lehetőségeket. Sokan ezeket nem használták ki. Volt olyan is, hogy eredeti ötlettel álltunk elő, de a legtöbb esetben csak éltünk a lehetőségekkel és vettük a fáradságot, hogy bejárassuk, és végül alkalmazzuk ezeket a dolgokat.”
A tanulmány a következő
személyekkel készített félig strukturált
interjúk[7]
alapján készült:
·
Antal
Árpád-András, Sepsiszentgyörgy polgármestere
·
Bakó Erika-Mária, a FER alapítvány
elnöke
·
Czimbalmos-Kozma Csaba, Sepsiszentgyörgy
városgondnoka
·
Kernászt Huba-Attila, a Pro Nobis Egyesület
ügyvezető igazgatója
Irodalomjegyzék
Habermass, J. (1971): A társadalmi nyilvánosság
szerkezetváltozása, Gondolat kiadó Bp.
Weber, M. (1987):
Gazdaság és társadalom 1. Budapest KJK
Weber, M. (1996): Gazdaság
és társadalom 2/3. Budapest KJK
Sándor, Csúth: Az önkormányzatok
és a civilszerveződések együttműködése
(2006), www.kszk.gov.hu/.../14_resztan_csuth_civilszerv_061031
Toth Szabolcs Barnabás (2012): Háromszéki román
és magyar közművelődési intézmények
története 1867-1940 között, Doktori vizsgadolgozat.
Sepsiszentgyörgy, Kézirat
Instituțiile minorităților
naționale – cadastru online (2012, május):
http://www.adatbank.ro/regio/ispmn/institutii/?oldal=orgJud|Covasna
Sepsiszentgyörgy
lett Románia zöld fővárosa (mti, 2012, május): http://www.alternativenergia.hu/sepsiszentgyorgy-lett-romania-zold-fovarosa/28245
Camera deputaților – Repertoriu ONG (2012, május):
http://www.cdep.ro/informatii_publice/ong.pe_dom
Civek
háromszékért (2012, május):
http://www.civek.ro/civilkatalogus_reszletek.php?id=125
Szentgyörgy
napok hivatalos oldala (2012, május):
http://www.szentgyorgynapok.sepsiszentgyorgyinfo.ro
Bodó
Izabella: Településfejlesztés és
üzemeltetés közösségi összefogásban
Mezőpaniton.
Bevezető
A lakosság gondolkodásában az önkormányzat és az állam fogalma összemosódik. Azt mindenki tudja, hogy a település fejlesztése az önkormányzat vagy az állam feladata. Arról viszont, hogy pontosan „ki” az állam és az önkormányzat, már bizonytalanul gondolkodunk. A civilek szerepe pedig egyáltalán nem tisztázott, sokan nem tudják elképzelni, hogyan segíthetnének civil szervezetek (anyagi forrás hiányában) a településfejlesztésben.
Jelen írásban olyan eseteket mutatok be, amelyek során a helyi fejlesztésekbe nemcsak az „önkormányzatok” hanem a településen működő civil szervezetek, lakosok is részt vettek.
Módszer
A terepmunkát, Romániában, egy maros megyei településen, Mezőpanitban végeztem. Az adatgyűjtés gördülékenységét elősegítette a „bennszülöttségem”.
Elsősorban előzetes megfigyeléseimből indultam ki, majd interjúkat készítettem. Összesen 8-at, 11 emberrel: a helyi lakosokkal, civil szervezetek képviselőivel, tagjaival, a települések polgármesterével. A félig strukturált interjúk módszertanát Kovács (2007) alapján építettem fel. Ezen felül kutatási eszközként felhasználtam a terepen töltött idő alatt kialakult spontán beszélgetéseket a téma kapcsán.
Terep
bemutatása
Mezőpanit (románul Pănet) az Erdélyi medence közepén fekszik, a mezőség déli peremén, Marosvásárhelytől 12 km-re nyugati irányba. Az adminisztratív-területi felosztás szerint: Mezőpanit község, így 1968-tól ide tartoznak a következő falvak: Székelykövesd (Cuieşd), Harcó (Hărţău), Mezõbergenye (Berghia) és Csittszentiván (Sântioana de Mureş).
A 2011-es népszámlálási eredmények alapján a község 5999 fő él, ebből 736 román, 4722 magyar, 536 roma nemzetiségű.
A községközpontban, Mezőpanitban összesen 1992 épület, 2440 lakrész van, ezekben összesen 2236 háztartás található. A lakosok szám 2307 ebből 2232 magyar 75 román nemzetiségű. A közösségben 25 vegyesüzlet és bártulajdonos van, illetve 25 magániparos. Ezek kevés munkaerőforrást biztosítanak, ezért a településen élők többsége (fiatalok és középkorúak) a közeli városba, Marosvásárhelyen keres munkát. Jellemző módon a munkahely mellett földműveléssel és állattenyésztéssel is foglalkoznak lakosok, azonban ezek aránya az utóbbi időben jelentősen csökken.
Esettanulmányok:
településfejlesztés és üzemeltetés
közösségi összefogásban Mezőpaniton
Az elmúlt 10 évben a település sokat változott. Elsősorban az utak javulása, a gyalogos járdák épülése, a közterek felújítása vagy esetenkénti létrehozása figyelhető meg. Ezen kívül a helyi intézmények épületei is megújultak. (Pl. iskola épülete, a polgármesteri hivatal épülete, kultúrotthon épülete, az óvoda épülete.) Környezetvédelemmel kapcsolatos tevékenységek bevezetésére is számos példát találunk. Az önkormányzati képviselők egyik büszkesége, hogy Mezőpaniton vezették be először a megyében a szemét szervezett elhordását, ezzel is védve a természeti környezet értékeit. A rendszer bevezetése óta is sok utcai szemétgyűjtési akciót szerveznek a faluban.
A munkafolyamatokat, sok esetben, a civil lakosok önkéntes segítségére alapozva szervezték meg. A helyi településfejlesztési formák közül három példát mutatok be. Az első a 2004-2007. közötti időszakban történt járdaöntés, a második a 2008- 2009-ben történő játszótérépítési akció és a szemétgyűjtések, a harmadik a 2011-es patak takarítás és footballpálya építése.
A
járdaöntés
A mezőpaniti járdaöntés ötlete hasonlít Varga-Vesmás (2010) írásában kifejtett belváros sétálóutcájának esetéhez, ahol a beruházás költségeihez a közvetlen haszonélvezők is hozzájárulnak. A településen, a helyi társadalomban már evidenciaként kezelt szükséglet kielégítésére született meg ez a fajta megoldás.
A probléma alapját az aszfaltozott járdák teljes hiánya képezte. A szilárd burkolat nélküli utak és járdák hiányában esős napokon a gyalogos közlekedés nehéz volt. A faluban ugyan történt 30 évvel ezelőtt járdaöntés, de annak csak maradványai maradtak. Voltak ezen felül olyan útszakaszok is, ahol egyáltalán nem volt járda.
2004-ben a falugyűlésen felvetett „járda problémára” keresték a választ, így született meg a polgármesterben az ötlet, hogy a járdaöntés „közös akció” legyen. A későbbiekben a falugyűlésen meg is szavazták az ötletet, mely szerint a járdaöntés költségeit a polgármesteri hivatal és a civilek közösen fedezik, a munkafolyamatot mindenki saját háza tájékán megszervezi. Ezután az önkormányzati képviselők, szakemberek véleményét kikérve vásárolták meg a szükséges építkezési anyagokat. A lakosok akkor kapták meg a munkálatokhoz szükséges anyagokat, ha már kifizették azok értékének felét. A pénz összegyűjtését ún. utcafelelősök bonyolították le, önkéntesen. A munkafolyamatot a háztartások kalákában szervezték meg, utcánként, rokoni vagy baráti kapcsolatok mentén csoportosulva. Ez jelentős összeg megtakarítását is jelentette, hisz nem volt munkaerő-költség, és az ellenőrzés költségeit is megspórolták.
A teljes projekt közel három évig
tartott, az egész község területén.
Összesen 19 km és 800 méter járdát jelent.
A közszolgáltatások biztosítása ez esetben a partnerség jegyében történt meg, az Önkormányzat feladatát, annak koordinálásával civilek hajtották végre. Mindezt anélkül tették, hogy bármilyen formális szervezetbe tömörültek volna.
A motiválás a részvételre és tulajdonlásra alapozott:
„Hogy mindenki
érezze a magáénak, kaláka munkával volt ez
megszervezve s éppen ezért volt ez jó, hogy nem kellett
senki mellett, mint egy rendőr ott állni, hogy ellopják vagy
nem lopják, jobban belerakják vagy kevésbé teszik
bele a cementet, s így egyforma úgymond azonos lett az
egész község területén.” (a
település polgármestere)
A
játszótér építése és a
szemétgyűjtések
A mezőpaniti játszótér építése a helyi polgármesteri hivatal és a Pro Pambus nevű civil szervezet projektalapú együttműködésével történt meg.
Az egyesület tagjai 20-30 év közötti, fiatal családosok. Személyes érintettség segítette hozzá a tagokat a felismeréshez, hogy a falunak szüksége van egy játszótérre.
Első lépésben közös gyűlést tartott a szervezet a falu képviselőivel, az egyház képviselőivel illetve a tanintézmények képviselőivel.
Először kiválasztották a területet. A telek az egyház tulajdona volt, a helyi óvoda mellett, a faluközpontban. Ezután kezdődött el a tulajdonképpeni tervezés, ami munkafolyamat megtervezését és költségvetés elkészítését jelentett. A költségek nagy részét a helyi polgármesteri hivatal finanszírozta, illetve az egyesület saját forrásaiból is felhasznált. A nem fából készült kellékek egy részét illetve a terület megtisztításának költségeit állta a helyi polgármesteri hivatal. A Pro Pambusz egyesület tagjának elmondása szerint a kiadások legtekintélyesebb részét ez a tisztítás jelentette, hisz a területen egy több éves múlttal rendelkező mellékhelyiségként funkcionáló épület volt. A nyersanyagokat a helyi erdészet biztosította. Az egyesület a saját forrásíit is felhasználta. Ez főleg a civil szervezeteket megillető önkormányzati pénzből, a 2%-os adófelajánlásokból, helyi vállalkozóktól összegyűjtött támogatásokból illetve egyházi perselypénzből volt.
A terület kijelölése, megtisztítása után a nyersanyagok beszerzése párhuzamosan történt a munkálatokkal. A projekt ötlettől a megvalósításig 9 hónap telt el, a konkrét munkafolyamat 2 hónapig tartott. A munkafolyamatot kalákában szervezték meg a Pro Pambus ötletgazda, és projekt koordonáló egyesület tagjai, a Porka néptánccsoport tagjai, az ifi csoport tagjai, a helyi Emi csoport tagjai és fiatal önkéntes apukák segítségével. Helyi vállalkozók is besegítettek a munkálatokba. A munkálatok befejezése után sor került egy ünnepélyes átadásra. A későbbiekben a szervezet szeretne hangsúlyt fektetni a karbantartásra is, hogy a játszótér sok évig működhessen.
Az alulról jövő kezdeményezés az önkormányzati szervezet és a civil szervezet projektalapú összefogásával valósulhatott meg. Az összefogás azért is fontos, mert így a Önkormányzat legitimációja is megtörtént, amit az interjúk során több helyi lakos is említett.
A helyi településfejlesztés egyik említendő mozzanata a szemétgyűjtési akciók szervezése, ezek is projektalapú együttműködések.
A helyi civil szervezetek kezdeményezésére (Pro Pambus és EMI) időszakosan többször szemétgyűjtést szerveztek a faluban. Az EMI ezt rendszeresíteni probáló törekvése volt a műanyag palackok összegyűjtése, és újrahasznosítóba való beadása. A polgármester a palackgyűjtés motiválására a kapott összeget megduplázta, így a szervezet saját rendezvényeibe fektethette azt be. A motiválásra a polgármester szerint azért volt szükség, hogy minél szélesebb rétegét a lakosságnak hozzászoktassák a szelektív gyűjtéshez. Ma már a faluban az Önkormányzat szervezésével szelektíven gyűjtik a hulladékot.
Patak takarítás,
footballpálya építése
A mezőpaniti településfejlesztés harmadik formája nem illeszthető be a fenti modellekbe. Itt is az Önkormányzat és a civilek együttműködéséről van szó. Ezek elsősorban kis léptékű fejlesztések, alulról jövő kezdeményezések, kevesebb időt igényelő feladatokat foglalnak magukba és a kivitelezők nem tömörülnek semmiféle formális szervezetbe.
A szemétgyűjtési akciók után a civil lakosok egy része – egy utca lakói – 2011-ben felfigyelt egy patak partszakasz elhagyatottságára. Kalákában szervezték meg a takarítás, majd korlátot építettek a patak köré, padokat, hirdetőtáblát, utcanév-táblát és figyelmeztető táblát állítottak fel. Az Önkormányzat biztosította a szükséges anyagokat illetve az erdészet a faanyagot. A folyamat kezdeményezésében, megszervezésében és kivitelezésében résztvevők a partszakaszhoz közel lakók voltak, semmilyen formális szervezetbe nem tömörültek.
A falu felső végében található footballpálya építése is hasonlóan történt. Fiatal, a közelben lakó fiúk kezdeményezésére kezdték el kialakítani a focipályát. A helyi polgármesteri hivatal biztosította szükséges anyagokat (vas, háló). A munkafolyamatot itt is kalákában szervezték meg, a résztvevők önkéntes, a közelben lakó fiatalok voltak.
Következtetések, a modell működése
Az általam vizsgált terepen létezik az Önkormányzat, a helyi civil szervezetek, és lakosok közötti együttműkődés településfejlesztés során.
Ezt leginkább projektalapú együttműkődésként írhatjuk le, hisz a közös munka a projekt befejezéséig tart.
A fent említett három különböző típusú munkaszervezésnek voltak közös vonásai. Mind a három esetben kalákában végezték a munkát, de volt egy vagy több koordinátori szerepet betöltő személy. Varga-Vasmás (2010) BID modelljéhez hasonlóan a jártaöntésnél a munkafolyamatok koordinálója a Polgármesteri Hivatal volt, a szemétgyűjtési akciókat és a játszótér építését civil szervezet koordinálta, míg a pataktakarítást és a footballpálya építését egy- két önkéntes lakos.
A felülről jövő kezdeményezés esetében az Önkormányzati átadja feladata egy részét olyan közszolgáltatás biztosítása érdekében, amelynek terheit egyedül nem lenne képes elviselni. Az alulról jövő kezdeményezések elsősorban hiánypótló funkciókat látnak el a településen a közterek fejlesztése, karbantartása vagy éppenséggel megalapítása révén.
Összefoglalás
A terepmunka során kialakult spontán beszélgetések során visszatérő téma volt az „összefogás hiánya a faluban”, a múltra hivatkozva felemlegetik kalákák fontos szerepét a településfejlesztésben: „Nem vagyunk összetartó falu, már nincsen kaláka mint régebb…” (egy 36 éves helyi lakos)
A fenti három esetből látható, hogy a faluban mégis van igény és akarat az összefogásra. A helyiek felismerték, hogy a falu Önkormányzata nincs abban az anyagi helyzetben, hogy a fontos fejlesztéseket mind tudná finanszírozni. Ugyanakkor azt is felismerték, hogy az összefogás nem csak a közösség számára előnyös, hanem komoly összeget lehet így megspórolni.
A gondolatot, miszerint: munkaszervezési folyamatként műkődőképes a kaláka, meghaladottnak tarják. Sajnos a pártállami rendszerben tapasztalt közös felelősségvállalás negatív tapasztalatait még sokan viselik. Éppen ezért érdekes kérdés, hogy miért működött ezekben az esetekben a kaláka? Hipotézisként megfogalmazhatjuk, hogy a területek homogenitása és kis mérete, a közösség kis mérete (különösen egy utcaközösség esetén) és az általános értelemben vett összefogásra való természetes emberi igény tette lehetővé ennek a formának a működését.
Irodalomjegyzék
Kovács Éva (2007): Interjús módszerek és technikák. Megj.: Kovács Éva (szerk.) Közösségtanulmány. Módszertani jegyzet, Néprajzi Múzeum- PTE-BTK Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék, Budapest/Pécs, 269-278.
Varga-Ötvös Béla – Vesmás Bence: BID-modell (2010): BID-modell: Business Improvement District. Megj.: Letenyei László és Sándor Csaba (szerk. ). Kortárs városfejlesztési modellek I., TeTT könyvek 2010.
Borsos
Emőke: A közösek narratívái. A közbirtok
Romániában
Bevezetés
Aktuális társadalmi problémák megoldásait keresve egyre több szinten fedezzük fel újra a kisközösségeinkben rejlő erőket, szembesülünk a közösségi létben, közösségi cselekvésben rejlő pozitívumokkal.
A természeti kincsek közösségi birtoklása és igazgatása igen régi hagyomány Európa szerte, ahogyan a kérdést kísérő dilemma is az. A tét a közösnek tekinthető (közérdekű) erőforrások hatékony igazgatása, a kérdés az igazgatás módja. Románia szerte hagyományos és igen elterjedt gyakorlat az erdők/ legelők közösségi birtoklása, menedzsmentje, olyan (helyenként évszázadok óta) jól működő rendszerekről van szó, amelyek számos nemzetállami átalakuláson keresztül is megőrizték létüket. Kisebb nagyobb változtatással alkalmazkodtak a modern viszonyokhoz, kihívásokhoz.
Összefoglaló tanulmányom a nemzetközi szakirodalom fő vonalán halad. Bemutatja a főbb elgondolásokat több külföldi példán keresztül. Több romániai vonatkozású esettanulmány eredményeit részletezi. A negyedik fejezetben a romániai közösségi erdőtulajdonlás formáival foglalkozom, kitérvén a székelyföldi „közbirtokosságokra”, amelyeknek kialakulását részletesen is bemutatom. Végezetül a tanulmány következtetéseiben összegzem mindezeket, értékelem, hogy miben előnyösek a közbirtok bemutatott formái, s az empirikus tapasztalatok alapján milyen buktatókat érdemes kikerülni.
A közbirtok
fogalma
A közbirtok fogalmát érdemes elsőként tisztázni, mert amely formájával tanulmányomban foglalkozom, nem foglalja magába az állami (köz)tulajdont, illetve a magántulajdon fogalmától is valamelyest eltér. A köztulajdon valójában a két tulajdonlási forma között helyezkedik el.
A közbirtok tárgyát egy közösség által együttesen birtokolt erdő vagy legelő-terület alkotja, amelynek használatát - régen informálisan, mára jogilag rögzített formában- szabályozzák. Az egyes részek tulajdonviszonya a közbirtok formájától függően igen eltérő lehet. Az jellemző azonban, hogy a kisebb területek nem szakíthatóak ki az egészből. Használatukat a Erdélyben és Észak-Romániában a “közbirtokosság” máshol (pl. Vrancea) az “obstea” hagyományos intézménye igazgatja. A “községi erdő” az község tanácsának igazgatása alatt áll. A közbirtok esetén a tulajdonosok a területet csak virtuálisan birtokolják, vagyis az azután járó - szintén megszabott- anyagi vagy természetbeni részesedést, illetve a terület eladási jogát egyes esetekben.
A közbirtokok használatát előíró és menedzselő szervezeti szabályok korlátozzák az egyének döntéseit a fenntartható erdőgazdálkodás érdekében.
A közbirtok intézménye Romániában kizárólag az erdőgazdálkodásban maradt fenn. Egyes helyeken korábban a termőföldek felett is közösségileg gazdálkodtak, de ez gyakorlatilag kihalt. Több helyen is olvasható, hogy a gazdasági racionalitás és a közérdekű környezetvédelem egyaránt ebbe az irányba mutatott (Kiss, 2007). Egyes szerzők szerint ezek a közbirtoklási formák inkább a természeti erőforrásokkal való gazdálkodás, nem a földtulajdonlás formái.
Jelenleg Romániában a privát, magánkézben lévő(nem állami) erdőtulajdonok közel 60%-a irányított közösségileg.
A nemzetközi
szakirodalom
Az antropológiai
nézőpont
A nemzetközi szakirodalom elméleti kiindulópontja a birtoklás antropológiai megközelítése. Ennek főbb jellemzőit Hann (2000) iserteti. Ezen meggondolások egyik igen gyakran idézett viszonyítási pontja Hardin (1968), mely szerint a természeti erőforrások közös birtoklása a közös tulajdon kaotikus és nem hatékony használatához vezet. Ezt a “tragédiát” a magántulajdonlás képes csak megelőzni.
Antropológusok azt állítják, hogy a tulajdonlás közösségi formái épp olyan legitimek és hatékonyak (McCay,Acheson [1987] és Verdery [1999]). A tulajdonjogok antropológiai újragondolását hagyományos és új jelenségek, kihívások (pl. reproduktív technológiák) egyaránt szükségessé teszik. Az antropológusok felhívták a figyelmet arra, hogy a tulajdonviszonyoknak, tulajdonjognak a leegyszerűsítő felfogása káros. Minden társadalomban van valami féle átmenet ugyanis a korlátozatlan hozzáférésű köztulajdon és magántulajdonjog között.
Garett Hardin
elmélete, a „közösek tragédiája”
Hardin (1968) egy
ennél elvontabb problémára, a
népességnövekedésre keresi a választ. A
túlnépesedés megfékezését más
szerzőkkel ellentétben ő nem technikai megoldásokban,
az erőforrások növelésében látja, hanem a
születésszabályozásban. Ezzel a ENSZ nemzetközileg
elfogadott emberjogi elgondolásaival helyezkedik szembe. Az
erőforrások végességével érvel, a
személyes szabadság, döntés közös javak
esetén azok önérdekű és
mértéktelen használatához vezet. Ennek
igazolására a környezetszennyezést, az
óceánok, nemzeti parkok nem megfelelő
kezelését hozza fel példaként. A moralitás
újragondolását szorgalmazza, amely nem az egyének
lelkiismeretére alapoz, hanem egy fajta társadalmi
egyezségre, olyan gyakorlati szabályok, kondíciók
kidolgozására, amellyel az egyént a
közérdeknek megfelelő viselkedésre sarkallják. „..a köbirtoklás, csak
alacsony népességi szint esetén igazolható-ha
igazolható egyáltalán.„ (Hardin, 1968, pp.48)
Ezt
az elméleti nézőpontot igyekszik a legtöbb
tulajdonlással foglalkozó antropológus cáfolni, a
hagyományos közbirtoklási formákkal feloldani a
kettősséget, színesítvén a tulajdonlási
megoldások skáláját.
Elinor Ostrom és az
intézményi közgazdaságtan
hozzájárulása
Komplexebb, a
közös-magán leegyszerűsítő
kettősségét feloldó elgondolások a
közgazdaságtan irányából is születtek.
Ostrom (1990) jelentősen hozzájárul a közbirtokok
szervezésének elméletéhez és
gyakorlatához egyaránt. Szervezeti szempontból
közelíti meg a közbirtokok menedzsmentjének
sikerességét, az önszervező és
önkormányzó mechanizmusoknak ezen fajtáját.
A
közös tulajdonlás helyzetét (common-pool resource
situation) játékelméleti szempontból mutatja be
előbb. Rámutat hogy az egyén viselkedése ezen
körülmények között korántsem olyan
kiszámíthatóak, mint ahogyan azt a közpolitikák
hátterében álló elvek általában
feltételezik. A közpolitikák nagy része Ostrom
szerint az emberi viselkedés előre feltételezett
leegyszerűsítő modelljeire alapoznak. A
„közösek tragédiája” feltevéshez
hasonlóan a „fogoly dilemma” és a
„kollektív cselekvés logikája”
elnevezésű, racionális
döntéselméletből származó
elméletek az egyének viselkedését igyekszenek
megjósolni olyan helyzetekben, amelyben az egyén saját
érdekei állnak szemben más egyén vagy egy
közösség érdekével. A kimenet az első
két esetben negatív a közösségi érdekekre
nézve, míg az utolsó eset a csoport
nagyságával számol, a csoportnagyság
növekedésével arányosan nő a kooperáció
lehetősége.
A
közpolitikák, szabályzatok kidolgozásában a
döntéshozók ezeket a szituácókat
leegyszerűsítő módon, mintegy
„metaforaként” kontextusuktól és
komplexitásuktól megfosztva használják, két
leegyszerűsítő modellhez jutva ezeken keresztül: a
közös javak teljes privatizációjához vagy teljes
állami szabályozásához.
Ostrom
ezzel szemben egy alternatív megoldást javasol, a
kollektív cselekvés elméletét empirikus esetek
alapján javasolja kidolgozni. Különböző
országokbanban eltérő erőforrástípusok
kezelésére alkalmazott közbirtokossági szervezetet
elemez, azok sikerességét és problémáit
értékeli. A közös birtok sikeres
menedzselésének szervezeti tényezőit
végül néhány faktorban különíti el.
A nagyon
széleskörű és részletes empirikus adatok
alapján a közbirtok-szervezetek sikerességéhez
szükséges 8 szervezeti feltételt különít el
a szerző:
1. a jól meghatározott tagsági határ
2. kongruens szabályok
3. kollektív választás lehetősége
4. monitorozás
5. differenciált szankciók
6. konfliktus megoldási mechanizmusok
7. az önszervezés külső elismerése
8. az egységek beágyazottsága
Empirikus adatok
tanulsága szerint legkevesebb 3 feltételnek kell teljesülnie
egy ilyen jellegű szervezet
működőképességéhez, ami még
korántsem elégséges a hosszú távú
fenntarthatósághoz.
A tanulmány
terjedelmi korlátai nem engedik a könyv további
részletének bemutatását, ennek utolsó
összefoglaló fejezetét ugyanakkor lelkesen ajánlom
közbirtok-szervezetek kialakításában érdekelt
szereplőknek.
Barbara Cellarius
bulgáriai leírásai
Cellarius (2003) az
erdő és földterület
visszaállításának következményeit
elemzi a posztszocialista Bulgáriában.
Hann
(2000) és Verdery (1999) szerzők által fémjelzett
antropológiai megközelítés vonalán haladva, a
rendzserváltás utáni helyzetben, az akkori nehéz
gazdasági körülmények közt igyekszik
mérlegelni a természeti erőforrásokban rejlő
lehetőségeket. A bulgáriai helyzet sok értelemben
hasonló az akkori romániaihoz, gazdasági
szempontból és a földterületekkel kapcsolatos viszonyok
szempontjából egyaránt. A restítúció
a romániaihoz hasonlóan, nagyrészt egyidőben
történik, az erdőterületeket a szocializmus alatt
szintén állami társulások menedzselik.
A
földterületek visszaszolgáltatásával kapcsolatos
törvény, bár optimális
földterület-hozzáférést biztosít, a
fenntartható mezőgazdasági tevékenységet nem
stimulálja. A mezőgazdasági szektorban akut
problémává válik a munkaerőhiány, az
fenntartási költségek, inputok magas ára, a piac
hiánya, az olcsó importált termékek általi
kiszorulás.
Az
erdők, legelők visszaszolgáltatása a romániai
példához hasonlóan történik, a
fakitermelést államilag szabályozzák, nem
köteleznek viszont közbirtokossági társulásba
való belépésre. Egy ideig a teljes feldaraboláson
is gondolkodnak a döntéshozók.
Összehasonlításban
a két fajta földtörvény egyike sem optimális, az
erdőhasználat kötöttebb. A mezőgazdasági
területek megművelése ilyen formában hosszú
távon nem fenntartható. Az erdők kiaknázása
ennél jobb lehetőségeket tartogat, de a
szükséges tőke és tudás hiánya miatt a
lakosok közti egyenlőtlenségek
növekedéséhez vezethet.
Cellarius
(2007) az erdőkonzerválás lehetőségeit
kihívásait veszi számba. Számos esetben a
tulajdonviszonyok akadályozzák a nemzeti parkok
kialakítását, kevés az egybefüggő nagy
terület, amelyet ne szabdalnának emberi életterek vagy
fakitermelés alatt álló területek. A
bürokratikus felügyelet szervei távoliak, a
lakósság ráutaltsága az
erdőkitermelésre, egyéb funkcióinak
kihasználására igen magas. Mindez kedvezőtlen
környezetet teremt az erdő természeti tulajdonként
való megőrzése számára.
Míg
a bulgáriai példák a magántulajdon
visszaállítását követően a nem
megfelelő nemzeti szabályozás,stratégia,
integrálatlanság és, társulási forma
meggyökerezetlen voltát emelik ki, a romániai esetek a
2000-es években kissé más jellegű problémákról
szólnak.
Romániai
esettanulmányok
A romániai esettanulmányok hasonlóképp a nemzetközi antropológiai szakirodalmi megközelítés fentebb említett elméleti hátterébe illeszkednek, a felvetések a közbirtokok tényleges működésének és sikerességének kérdése köré szerveződnek.
Sikor és Dorondel (2009) a dragomiresti-i lakosság elégedetlenségének okát igyekszenek felderíteni a községi erdők menedzselését illetően. Részletesen elemezve a helyi intézményi struktúrát és mechanizmusokat, arra a következtetésre jutnak, hogy a helyi közbirtokkal kapcsolatos ügyeket bizonyos patron-kliens viszonyok uralják, messzemenően jelen van a politikai hatalom és gazdasági hatalom kicserélése. A rendszerváltás után bár a lakók nagy lelkesedéssel vették birtokba a visszakapott erdőterületeket, a helyi gyakorlatok révén tudatosult és meggyökerezett bennük, hogy nem ők a javak elsődleges élvezői.
Az első birtokosztások után a kitermelés szabályozására az önkormányzat erdőpásztort fogad fel, ezt a tulajdonosok magántulajdon ellenesnek érzik (hiányzik a hagyománya a közösségi gazdálkodásnak). Végül sikerül elérniük, hogy az erdőpásztort elbocsájtsák.
Ez a helyzet tarthatatlan lévén a felsőbb állami erdészeti hivatal (Inspectorat Forestier) egy ellenőrét helyezik ki, aki a helyi rendőrfelügyelő segítségével lenne hivatott az esetleges illegális kitermelést megakadályozni. A kitermelés mértéke állami felsőbb erdészeti szervek által szabályozott, a tulajdonosok a helyi önkormányzattól illetve az erdőpásztortól kért engedélyek kiváltása után vághatnak ki fát az erdőből. A korrupció több szinten jelen van: a helyi rendőrfőnök és az erdőpásztor összejátszása lehetővé teszi a falopást (elterjedt gyakorlat, ami már evidenciaként kezelt a faluban), az erdőkitermelési engedélyek kiváltásának egyébként hosszas ügyvitelét az önkormányzat és az erdőpásztor megvesztegetésével lehet sikeresen előmozdítani. Az önkormányzat tartja számon a birtokviszonyokat, a nyilvántartással megbízott hivatalnok szintén fantáziadúsan fordítja pozícióját saját hasznára (pl. piaci ár alatt vásárol erdőterületet az idősektől, helyből elszármazottaktól). A polgármester a közösségi erdőkkel kapcsolatos döntéseket és az árverezéseket is úgy manipulálja, hogy az saját gazdasági érdekeinek megfeleljen (fakitermelő céget birtokol). A tulajdonjogok és a megszorítások között erős ellentétet éreznek az emberek. Tudatában vannak a ténynek, hogy az erdőtulajdonuk haszonélvezői leginkább nem ők maguk, hanem a fatolvajok és a kijelölt helyi állami szervek korrupt bürokratái, akik a felsőbb megyei ellenőrzést is hatékonyan játsszák ki.
Mantescu
(2008) egy varancea-i község esetén keresztül mutatja
be azt a konfliktust, amely az “obstea” körül alakultak
ki. Az „obstea” hagyományosan lokális
identitást építő szerepe és a vele
kapcsolatban kialakult rossz intézményi menedzselési
gyakorlat konfliktusokat eredméynez. A közösségi tulajdonnal
kapcsolatos képzet ugyanis a rosszul működő
bürokratikus intézmény szűrőjén
keresztül alakul. Bár az obstea részvételi
(participatív) színben tűnik fel, a lakosságnak nincs
igazi kontrollja a rendszer által.
A
vrancea-i falu lokális identitása a kollektív
emlékezetben hagyományosan a szabadon és közösen
birtokolt erdőkhöz erősen kötődik. Az obstea
kifejezés a község nevében is benne van, de a
lokális identitást igazán az örökség
feletti kontroll, a tulajdonlás fennmaradása tartja fent. Ezt
viszont az intézmény nem képes biztosítani. A
obstea-val kapcsolatos percepciók így nagyrészt
negatívan alakulnak, a tulajdonosok egy olyan fajta bürokratikus
intézményt látnak benne, amely nem képviseli a
jogaikat, és a tulajdonuk birtoklása közé áll.
Ez az erdőtulajdonoktól való elidegenedéshez vezet,
beruházások hiányához, és az obstea
tevékenységének ellenőrzésében mutatott
érdektelenséghez. Röviden a tanulmány azt a
kognitív mechanizmust mutatja, ahogyan az intézményi
menedzsment(amely beágyazottsága révén igen jó
rendszere lehetne az erdőgazdálkodásnak) elidegeníti
a tulajdonosokat lokális identitásban hagyományosan nagy
szerepet játszó erdőtulajdonuktól. A tanulmány
igen pozitív hozzájárulása nézetem szerint a
hagyományos közbirtok identitásban játszott
szerepének problematizálása.
Vasile (2009) kezdetben nagy reményeket fűzött a közbirtokok visszaszolgáltatásához, bízván abban, hogy a reprivatizáció és decentralizáció hozzájárul majd a közösségek érdekeinek jobb érvényesítéséhez, a hatékony és demokratikus erdőgazdálkodáshoz. A kutatások viszont egy ennél jóval negatívabb kicsengésű eredményt mutatnak, ami az obstea intézmények tulajdonosok általi támogatottságának elvesztését mutatja. A leírt esetekben az intézmény vezetőségétől elidegenedett lakosság nem vesz részt a közbirtokkal kapcsolatos falugyűléseken, nem bízik az obstea vezetőségében, haszontalannak érzi felszólalási és döntési jogát. Ez a bizalmatlanság egyenesen a közbirtoklási formától való elidegenedéshez vezet, a kérdőívekre válaszolók egy része egyenesen úgy gondolja, hatékonyabb volna teljes mértékben állami vagy magánkézbe adni az erdőtulajdonokat, vagy magánkézbe állami felügyelet alatt.
Közösségi
erdőtulajdonlási formák Romániában
A három nagyobb intézményi forma: az obstea, a közbirtokosság (comopossesorat) és a községi erdő(padurea comunala) Ezek különböző történelmi társadalmi kontextusban alakulnak ki. (Mantescu, 2009)
Községi
erdők
Ebben az esetben az erdő a község
tulajdona, mindenkinek egyenlő joga van hozzá elméletileg,
használata felől a falu vezetősége dönt,
bár a lakosok igyekeznek nyomást gyakorolni a
döntésekre. A participativ mechanizmusok tehát
kevésbé egyértelműek, mint ahogyan azt a továbbiaknál
láthatjuk. Az intézményforma a volt Osztrák-Magyar Monarchia
határszéleire jellemző, II. József
ajándékozta közös földek
igazgatására.
Obstea
A Moldávia és Valahia hegyes területeire jellemző erdészeti közbirtokot menedzselő intézmény már szervezet is egyben. Vezetőségébe több (3-5) tanácsos, elnök, jegyző tartozik, ez erdő menedzselésével kapcsolatos kérdéseket a falugyűlésen a lakosok demokratikus, többségi szavazással döntik el.
Régiónként eltérő változatai vannak ugyanis, bár államilag szabályozták, a törvény flexibilis volt a helyi változatokhoz való alkalmazhatóság miatt, így egyes helyeken a mai napig helyi szokásrend domináns a gyakorlatokra, jogi pluralizmus, ellenőrizetlenség jellemzi őket. (Mantescu 2006, 2008; Vasile 2008) Más esetekben a közösségek nem használták ki a helyi viszonyokhoz való alkalmazás jogát…
Az obstea két fajta: egalitariánus és nem-egalitariánus formája ismeretes. Az egalitartiánus esetében az erdő az egész helység tulajdonát képezi, minden lakónak egyforma szavazati joga van a döntési mechanizmusban, egyforma részesedése az erdőbirtokból származó javakból. Másként a politikai közösség és a közbirtok határa egybeesik.(A 17.századik a termőföldeket is közösségileg birtokolták.) A nem-egalitariánus forma esetén csak egyes lakók birtokolnak területeket, részesedésük és szavazati joguk a birtokrészük nagyságával arányos.
Az
előbbi forma leginkább Vrancea régióra jellemző,
történetileg a régió státusába
gyökerezik. Vrancea határőrök lakták,
hagyományosan szabad paraszti vidék “paraszt
köztársaság”-ként is emlegetik. A helyi
hagyomány szerint Stefan cel Mare fejedelemtől kapják a
községek az erdőterületeket neki tett
kiváló szolgálataik fejében. Az
egalitariánus obstea egy igen ősi formának tűnik,
“közbirtokosságok” is így működtek az
erdőbőség korában. Ennek a formának a
fennmaradására egy potenciális magyarázat a falvak
zártsága és a kis népszaporulat.
A
közbirtokosság
A közbirtokosság a nem egalitariánus obstea-hoz hasonló struktúra. A székelyföldi közbirtokosság intézményének kialakulását az erdőgazdálkodás korszakainak figyelembevételével Kiss (2007) alapján követem végig a következő fejezetben.
(Vasile 2008). Figure 1. Romanian forest property structure -8.old
A
közbirtokosság kialakulása
A közbirtokosság
kialakulása az erdőgazdálkodás korszakolása
mentén
Az erdélyi erdőgazdálkodás történetében Kiss (2007) három meghatározó időszakot különít el: erdőbőség, a késő feudalizmus kora, a piacgazdaság. Azért is érdemes lineáris perspektívában végigkövetni az intézmény fejlődését, mert így jól láthatóvá válik, hogy hogyan alakult, alkalmazkodott (nem mellesleg igen sikeresen) a társadalmi viszonyokhoz.
Kiss (2007) szerint az erdőbőség korszakában valójában nem is gazdálkodásról van szó, ugyanis ekkor még a népsűrűség alacsony, a mezőgazdasági művelésre és legeltetésre alkalmas terület kevés, azok erdőirtással nyerhetőek. Stahl (1996) egy vrancea-i falu esetén keresztül írja le ezt a gyakorlatot: a földtulajdon annak tulajdonába tartozik aki erdőtleníti, ugyanakkor a szokásrend szabályozza a kiválasztását, a terület idővel terméketlenné válik pihentetése az erdő visszanövését jelenti.
A késő feudalizmus korában már olyan mértékben növekszik a népsűrűség, hogy az erdő szűkös erőforrássá válik. Az intézkedésekkel így már az erdő megóvására, regenerálására törekszenek. Az erdőtulajdon az egyes faluközösségek “közös birtokát” képezik, közösség szabályozás alatt áll. A közbirtokkal való gazdálkodás egyre inkább intézményesedik.
Ebben a korszakban a következők jellemzőek:
1. Az erdőtulajdonból való részesedés általában egyenlő (vagy marhák számával arányosan, néha soron kívül)
2. Megszervezik az erdőhasználatot: “erdőléssel“ kapcsolatos tilalmak (kitermelés szabályozása, regenerálás, karbantartás szabályozása).
3. Ezzel egy időben az ezekkel kapcsolatos büntetéseket is megszabják, az ellenőrzését megszervezik.
Az ellenőrzési struktúra három szintű: van erdőpásztori, őtt ellenőrzi a falusi vezetés, a legfőbb döntéshozó az erdőbíró. Bár az erdőbíró rendszerint a falusi vezetésnek van alárendelve ebben az időszakban, mégis ő a végső döntéshozó. Az erdőt az erdőpásztorok őrzik (10-12 erdőpásztor) ezt a tisztet előbb a falu lakói végzik sorban, míg a 19. században már fizetett munkakör.
A piacgazdaság korában az erdő értéke drasztikusan, az értékesítési lehetőségek bővülésével párhuzamosan növekszik. Ez jelenti a modern közbirtokosságok kialakulásának korszakát.
A korábbi közvagyon jelleghez képest most az erdőrészek magántulajdont képeznek, s annak ellenére, hogy a közvagyon formáit a modern liberális piacgazdaság környezetében elavultnak tartják, használatuk szabályozott marad. Jelentőségének növekedésével ugyanakkor nő az állam befolyása, jogilag szabályozzák a közbirtokosságok működését. Ez az átalakulás a tulajdonviszonyok és a közös vagyon kezelésének jogi szabályozását érintik.
„ [Az erdőgazdálkodás]
megszervezése tehát célszerűbb volt
közösen, és állami szakfelügyelet alatt- a
közösségi gazdálkodás e modern
módjának szervezeti formája a
közbirtokosság” (Kiss 2007, pp. 72)
A
közbirtokosság mai formájának kialakulása
A köztulajdon és magántulajdon elkülönítése, az “arányosítás” eljárásával kezdődik. A közös erdőtulajdont a szántóföldekkel egyenes arányban osztják szét, ami eltér az eddigi egalitariánus logikától, a falvak társadalmi egyenlőtlenségeinek mélyítéséhez vezet (Kiss, 2007). A tulajdonos nem az erdőt birtokolja hanem, az ahhoz fűződő jövedelem birtokkal egyenes arányát. Ez a jog viszont már áru tárgyát képezheti. 100ha felüli terület már magántulajdont képezhet a felette való gazdálkodás értelmében is.
Később a politikai közösségtől is elválasztódik jogilag a vagyonközösség, illetve a községi vezetéstől. Immár nem a falu vezetése alá rendelődik, hanem a felső rendfenntartó szervek biztosítják a működését.
Következő lépésként bevezetik a számviteli kötelezettséget, a tevékenységek elválnak: erdőgazdálkodás(üzemtervek stb.), erdőfelügyelet a felső állami szervek, de a menedzsment a közbirtokosság kezében marad
3. közbirtokosság felépítése és
működése
A közbirtokosság az erdőpásztori intézmény helyét veszi át, működése hasonlít egy részvénytársaságéhoz. Állami alapszabályzat által előírt elvek alapján működik. A döntéshozó szerv a tagok(tulajdonosok közgyűlése), ez többségi szavazattal dönt az egyes hatáskörébe tartozó ügyekben, a tulajdonosok birtokarányos szavazati joggal rendelkeznek.
Az ügyintézés a választott vezetőség( birtokossági tanács) feladatkörébe tartozik, a tanács felépítése :elnök, alelnök, jegyző, pénztárnok, erdőfelügyelő(századfordulóra fizetett alkalmazottak). Feladatköreiket az alapszabályzat írja le. Ezek csak a kisebb ügyekben hozhatnak határozatot. Munkájukat 20 fős felügyelő bizottság ellenőrzi.
Az intézményesítés a racionalizációt szolgálja, a bürokratizálódás nem minden esetben pozitív kimenetelű. Kiss 82007) az erdélyi közbirtokosságok működésével kapcsolatban több problémát is felvet. “Az erdő áruvá válása a társadalmi polarizálódást fokozta, a közbirtokossági és falusi vezetés szétválása a falu előljáróságának megkettőződését eredményezte.” Gyakori problémát jelent a vezetőség és tagok közti távolság, valamint a tény, hogy a közbirtokosságok vezetőségei igen gyakran a pozíciókból fakadó befolyásukat saját hasznukra illetve a közügyekre való nyomásgyakorlás eszközeként használják.(korrupció). Ilyen és más fajta problémák az „obstea”-k esetében szintén felmerülnek, néhány erre vonatkozó összefüggést a záró részben foglalunk össze.
Az eddigiekben leírtak 1948 előtti állapotokra jellemzőek. A szocialista rendszer felbomlásával a reprivatizáció során az 1991-es és 2000-es évi törvények a közbirtokossági és magánerdők visszaigénylését egyaránt lehetővé teszik, a közbirtokossági erdők visszaigénylési felső határaként a 20 ha-t szabva meg (ennek első határát később eltörlik), ugyanakkor a gazdálkodási társulások szervezésére is köteleznek. Az újjáalakuló közbirtokosságok az 1948 előtti formára, alapszanak (eddig csak állami) most magán közbirtokosságok is lehetnek, gyakori, hogy egy-egy településen több magán illetve állami közbirtokosság is működik.
Következtetések
A közbirtok intézménye olyan közösségi gazdálkodási forma, amely a magán illetve külső szabályozású erőforrás-gazdálkodás átmenetét valósítja meg. Romániában elsősorban az erdőgazdálkodásban bizonyult maradandó formának, bár korábban a földterületek igazgatásában is alkalmazták, jelenleg is ismeretesek a közbirtok más formái (pl a vízgazdálkodásban) . A magánosítás az erőforrás szűkösségével fokozódik, a közösségi kontroll mégis ésszerű marad, a közérdek az egyéni cselekvés szabályozását kívánja meg, ahol az erőforrás menedzsmentje közösen ésszerűbb. A bemutatott intézmények igen jól bevált modelljei ezeknek, a „közbirtokosság” hagyományos, kipróbált (részvénytársaság-szerű) struktúráját, melyet fentebb részletesen ismertettük, új hasonló intézmények létrehozásánál is másolták.
Előnyei a kisközösségi, átlátható kontroll lehetősége, s egyben az állami(jogi) felügyelet. Ez a kettősség rugalmas helyi problémakezelésre ad teret, ezáltal a fenntartható erőforrás-gazdálkodás biztosítéka. Az állami felügyelet emellett csak akkor igazán pozitív hatású, ha nem telepszik rá a helyi igényekre, flexibilis. Vannak viszont állami felügyeletet teljesen nélkülöző közbirtok intézmények is. Ezekben az esetekben a tagok közt kialakuló kölcsönös monitorozás kívánatos (formális vagy informális módon) s valószínűleg napi közvetlen érintkezést, az opportunizmus láthatóságának körülményei közt valósítható meg jól. A vízgazdálkodás és halászat ilyen személyes, kölcsönös monitorozásra alapuló szabályozásának több működő esetét írja le Ostrom fentebb bemutatott munkája.
Annak ellenére, hogy a közbirtokossági struktúra megfelelő és adott mintákat szolgáltat Romániában, felmerülnek olyan belső problémák, amelyek megoldása tán még nehezebb. A közérdeknek való alárendeltség olyan mértékű kompromisszumot, áldozatot kíván az egyéntől, amelyet megfelelő kompenzálás hiányában az egyén nem elég motivált meghozni. Egy jól és igazságosan működő szervezet hiányában a tagok odaadása nagyban csökken. Olyan eseteket is jegyeztek fel szociológusok (a vrancea-i obstea intézményeinél), amelyek azt mutatják, hogy még a helyi identitásban igen nagy szerepet játszó területbirtoklás jelentősége is fellazulhat a rossz intézményi menedzsment folytán, a birtokos tagok saját örökségüknek számító birtokuktól idegenednek el. Ennek természetesen nem csak szimbolikus téren igen káros a hatása, a szervezet, de akár az erőforrás hosszú távú fenntartását is ellehetetlenítheti. A romániai esettanulmányok igen hasznos szempontok szerint taglalják a közbirtok intézmények sikertelenségének okait és a következményeket. Sajnos a rossz példák igen gyakoriak, s ezeket mutatják be a román szociológusok.
Romániában előbb a restítúció idején történtek súlyos visszaélések helyi szinteken, a helyi földosztó bizottságok munkája során. A 2000 es években a közbirtokosság az ellenőrzést végző állami szervek korrupt hivatalnokainak túlkapásaival, fatolvajással asszociálódnak. Ezeknek nem csak gyakorlati, de tudati vonzatai is rombolóak, érdektelenséget, birtokuktól való eltávolodást, általában közügyekhez való passzív hozzáállást idéz elő.
A rendszerek folyamatos fejlezstésére, erre nyitott hatóság és szakemberek segítségére van szükség ahhoz, hogy a közbirtokosság valóban a közérdeket szolgálja.
A közös erőforrások megfelelő menedzsmentje a jelen tanulmány keretein túlmutató kérdés.
Nem vitás azonban, hogy a közösség maga is erőforrás, amelyet érdemes kiaknáznunk, abba befektetni. Tanulmányomban erre vonatkozó gyakorlati szempontokat igyekeztem tárgyalni a közbirtokokra vonatkozó szakirodalom felhasználásával.
Irodalomjegyzék
Cellarius, B. A., 2003, “Property Restitution and Natural Resource Use in the
Rhodope Mountains, Bulgaria” In Hann 2003 The Postsocialist Agrarian
Question Max Planck Institute for Social Anthropology, Münster: Lit Verlag
Cellarius, B. A. 2007. Challenges of nature conservation in
postsocialist Bulgaria: A view from the Rhodope Mountains. In: Watson,
Alan; Sproull, Janet; Dean, Liese, comps. Science and stewardship to protect
and sustain wilderness values: Eighth World Wilderness Congress symposium;
September 30-October 6, 2005; Anchorage, AK. Proceedings RMRS-P-49. Fort Collins,
CO: U.S. Department of Agriculture, Forest Service, Rocky Mountain Research
Station. p. 258-266.
Cellarius, B. A. 2001 GeoJournal Vol. 55, No. 2/4, Communities,
Environments and Postcommunist Transformation: Implications for Local
Sustainable Development , pp. 599-606
Hann C., 2000. The tragedy of the privates? Postsocialist Property
relations in Anthropological Perspective. Max Planck Institute for Social
Anthropology Working Papers, 2.
Hardin, G. 1968 ‘The tragedy of the commons’, Science 162,
12, 43-48.
Kiss Dénes István (2007): Gazdasági
társadalmi folyamatok az erdélyi falvakban,Kolozsvári
egyetemi kiadó
Mantescu, L. 2008. ‘Notre forêt et un
mètre cube de bois – Héritage et représentation
sociale de la propriété forestière communale en Vrancea,
Roumanie.’ Options Mediterranéennes .
Mantescu L2009 When Globalization meets
Postsocialism Community-based institutions for managing forest commons and the
internationalization of timber market in Romania Discussing paper for Public
University of Navarre, Economic Department Iruñea-Pamplona
McCay, B. and J.
Acheson (eds.), 1987 The Question of the Commons; the culture and ecology of
communal resources, Tucson: University of Arizona Press
Ostrom, E. 1990. Governing the commons. The
evolution of institutions for collective action. Cambridge: Cambridge
University Press
Sikor T, Dorondel S.
2009 Property, predators and patrons in Romania Scientific
Commons
Stahl, H. (1996) Satul devălmaş românesc. Fundaţia Soros pentru o
Societate Deschisă Kiadó, Bukarest
Vasile M. 2009 Privatisation
of forests from a sociological perspective. The extended case study of obstea
vrânceana In: Analele
Universitatii Stefan cel Mare Sectia Silvicultura nr 1.
Vasile M. 2006 Localising laws in village communal
forests - case study in Vrancea Mountains of Romania Papes presented
at the Colloque International-Les Frontieres de la question Frontiére
Montpelier
Verdery, K. 1999a
‘Fuzzy property; rights, power and identity in Transylvania’s
decollectivisation’ in M. Burawoy and K. Verdery (eds.), Uncertain
Transition; ethnographies of change in the postsocialist world, Lanham:
Rowman and Littlefield, pp. 53-81.