Programajánló
|
Hírek » Helyik hírek
CivilCity
Közösségi városfejlesztési modelleket mutat be az a tanulmánykötet, amelyet konferencia keretében mutattak be Nyíregyházán. A szerzők arra keresték a választ, hogy hogyan segíthetik az önkormányzatok munkáját a civil kezdeményezések.
A konferencia alapja egy olyan kutatássorozat, amelyet a közelmúltban végzett közösen a Kisebbségekért Pro Minoritate Alapítvány, egy romániai partnerszervezetével. A tanácskozáson olyan fontos témákkal foglalkoztak, mint a hajléktalan-foglalkoztatás, az éhségbankok, vagy a civil közoktatás. Egy uniós program keretében olyan nemzetközi példákat kerestek a közösségi városfejlesztés témaköréből, ahol sikeres programok valósultak meg az önkormányzat és a civilek együttműködése révén. A kutatás eredményeiből egy kötet is készült.
A konferencián részt vett a megyei önkormányzat elnöke is, aki elmondta, hogy a határmenti pályázatok kapcsán több szervezettel is napi kapcsolatot tart az önkormányzat. Azért is fontos a partnerség a civilekkel, mert olyan helyekre is el tudnak jutni, ahová az önkormányzatoknak nincs módjuk. A városfejlesztési modellek célja minden esetben a közösség építése, a lakókörnyezet jobbá tétele, valamint a helyiek valódi életszínvonalának növelése.
További hírek
|
|
Ma 2012. október 30., kedd,
Alfonz
napja van.
|
|
Első kézből |
Egyenlő mércével »
A közelmúltban Nyíregyházán, a Polgári Szalon szervezésében mutatták be a három szerző: Tóth Gy. László, Lentner Csaba és Zárug Péter Farkas közös könyvét.
A béke szigete körül nincsenek viharok »
Mindenszentek közeledtével azok is felkeresik a temetőket, akik év közben csak ritkán jutnak el ide, így ilyenkor a médiumokban is előtérbe kerül a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Temetkezési Vállalat. Mi is arra kértük Szekrényes András igazgatót, hogy adjon rövid összegzést az elmúlt időszak történéseiről.
Halász Judit az égből érkezett Nyíregyházára »
Ragyogóan néz ki – csúszott ki a számon önkéntelenül a dicséret, amikor először pillantottam meg az öltözőjéből kilépő Halász Juditot. Sima, életvidám arcát tekintve el sem hittem volna, hogy hamarosan kerek évfordulót ünnepel.
Elégedett vendégek Nyíregyházán »
A Nyíregyházi Napló október 5-ei számában Nyíregyháza Megyei Jogú Város polgármestere eredményesnek ítélte az idei turisztikai szezont. - A megyeszékhely egyre vonzóbb turisztikai célpont mind a belföldi, mind a külföldi turisták körében - nyilatkozta dr. Kovács Ferenc. Nyíregyháza népszerűségét azonban számos adat is alátámasztja, melyeket most szeretnénk Önökkel megosztani.
Az oroszok menjenek haza! »
Nagy Károly neve nemcsak Nyíregyházán, hanem szerte a megyében is ismerősen és jól cseng. A 81 esztendős nyugalmazott főiskolai címzetes docenst az elmúlt évben Életműdíjjal tüntette ki a város, ’56-os szerepléséért pedig a Hazáért és Szabadságért 1956 Emlékérmet vehette át a köztársasági elnöktől. Az ő visszaemlékezését adjuk közre.
Requiem egy sportágért - nekünk is szólt a Himnusz Londonban »
„Hát megvan az, megvan az! Olimpiai bajnokok vagyunk!” - hallatszik a kivetítőn a Dombi-Kökény férfi kajak kettes ezerméteres olimpiai döntőjének közvetítésén. Meglett férfiak, könnyeiket törölgetve merednek a vetítővászonra egy nyíregyházi kis étteremben, miközben Kökény Roland olimpiai bajnok szerényen, zavartan ül le az asztal sarkához. Ő a barátaihoz jött - mondja -, nem várt ilyen felhajtást.
Gyémánt diploma »
Dr. Valent Mihály városunk nyugalmazott háziorvosa 2012. szeptember 9-én orvossá avatásának 60. évfordulóján gyémánt diplomát vett át.
Ésszerű átszervezés a biztonságos működésért »
Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlése szeptember végén közel kéttucatnyi napirendet tárgyalt, egy részüket zárt ülésen. A legnagyobb vitát az oktatási-nevelési intézmények hatékony és költségtakarékos rendszere kialakításának tapasztalatairól szóló tájékoztató váltotta ki. dr. Kovács Ferencet, Nyíregyháza polgármesterét kérdeztük a témában, de emellett a turisztikai szezonról is szó esett.
Egészséges mozgástér »
Jászai Menyhért alpolgármestert, mint a területért felelős alpolgármestert arról kérdeztük: hogyan indult el Nyíregyháza oktatási-nevelési intézményeiben a tanév, a számok tükrében?
Várjuk visszajelzéseiket! »
Tisztelt látogatóink, kedves olvasóink!
Számunkra nagyon fontos az Önök véleménye, visszajelzése a nyiregyhaza.hu weboldal kapcsán. Kíváncsiak vagyunk arra, hogy miről szeretnének bővebben olvasni, s milyen információkat keresnek leginkább, amikor ezt a honlapot választják. Várjuk szeretettel észrevételeiket, javaslataikat, amit igyekszünk beépíteni a szerkesztői stratégiába.
A színház a színészet legnemesebb fajtája »
Figyelemreméltó pályafutást mondhat magáénak Ónodi Eszter színművész, a Katona József Színház tagja, akit a Vidor Fesztiválon a Virágos Magyarország című „új magyar operettben” láthatott a nyíregyházi közönség. A művésznő mintegy negyven regisztrált színpadi szerepének elismeréseképpen többször is rangos díjban részesült.
Szépészeti és gépészeti beavatkozás a Júliában »
Rozsdás csövek és berendezések, korszerűtlen vízszűrők, szivattyúk, elöregedett termálkút. Az 1970-ben megnyitott Júlia fürdő sürgős rekonstrukcióra szorult. Dr. Podlovics Roland vezérigazgató szerint veszélybe került a Malom utcai intézmény működtetése. A Nyíregyházi Napló most megmutatja Önöknek, miért kellett sürgősen mintegy 45 millió forintot költeni a belvárosi fürdőre.
|
|